A Lakers és a Knicks fekete napja - a vereség mellett a vezérek is elvesztek

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.14. 11:41
null
LeBron James ismét döntő érdemeket szerzett a Miami legújabb sikerében, nem csoda a szurkolók elfogultsága (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda–bajnokság (NBA) alapszakaszának 124. játéknapján a Miami Heat megizzadt a győzelemért Philadelphiában, de megvan zsinórban a 20. sikere is a címvédőnek. A Lakers győzelmi szériája Atlantában ért véget, és ráadásul elvesztették a bokasérülést szenvedő Kobe Bryantet is. A New Yorkot lemosta a pályáról a Nuggets, és még Tyson Chandler térde is tropára ment. A Memphis idegenben nyert rangadót a Clippers ellen, így már előnnyel áll a harmadik helyen Nyugaton, a Chicago pedig érthetetlenül nagy zakót kapott Sacramentóban.




PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Tyreke Evans, aki két évvel ezelőtti önmagára emlékeztetve vezette győzelemre a Kingst a Chicago ellen, 26 pontja, 5 lepattanója, 7 gólpassza és 3 labdaszerzése igencsak megsüvegelendő, pláne, hogy ez egy 42 pontos diadalt eredményezett.
A nap lúzere: A Lakers és a Knicks, a két gárda ugyanis nem csak fájó vereséget, de vezéreket is vesztett Atlantában, illetve Denverben. Kobe Bryant, Carmelo Anthony és Tyson Chandler is meccseket lesz kénytelen kihagyni.

Philadelphia 76ers–Miami Heat 94–98

Az utolsó percekig teljesen nyílt volt a csata Philadelphiában, ahol a Miami 20-as győzelmi szériája forgott kockán, ám Spencer Hawes csúnyán elrontott ziccere és a James, Wade páros akaratereje a vendégeket billentette át a holtponton, így az NBA történelmének negyedik legjobb ugyanazon alapszakaszon belüli szériájának birtokosa már a címvédő. A hazaiaknál a 24 pontos, 15 gólpasszos Thad Young ma is megállíthatatlan volt, de a James (27 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz), Wade (21 pont, 8 lepattanó) duó a másik oldalon remekelt és még hathatós segítséget is kapott a kiegészítőszemélyzettől.

A 76ers legjobb dobói: T. Young 24, Holiday 21, Turner 15
A Heat legjobb dobói: L. James 27, Wade 21, R. Allen 12

Washington Wizards–Milwaukee Bucks 106–93

Elképesztő hullámvasutazást mutatott be a két gárda, hiszen az első félidőben magabiztosan vezető Wizards 19 ponttal bukta el a harmadik negyedet, majd a záró etapot 16-os különbséggel hozta, így végül simán diadalmaskodott a 26 pontos Monta Ellis húzta Bucks ellen. A vendégeknél a dupla duplázó centert, Larry Sanderst (17 pont, 11 lepattanó) a végén még ki is állították, de ez már nem osztott vagy szorzott, John Wall (23 pont, 10 gólpassz) bevitte a célba a fővárosiakat.

A Wizards legjobb dobói: Wall 23, Webster 20, Ariza 14
A Bucks legjobb dobói: Ellis 26, Ilyasova 21, Sanders 17

Indiana PacersMinnesota Timberwolves 10791

Roy Hibbert (27 pont, 12 lepattanó, 4 blokk) nagyon magabiztosan játszott annak tudatában, hogy a második oldalon a Pekovics, Love, Kirilenko sor még mindig sérült, szépen a keze alá is játszott a Danny Grangert még mindig kényszerből jegelő Pacers. A keleti második helyet megint átvevő Indiana könnyedén diadalmaskodott a Ricky Rubio (21 pont, 10 gólpassz) fémjelezte Adelman-legénység ellen, mely jelenleg holtversenyben a legkevesebb győzelmet gyűjtötte be eddig a Nyugati Konferenciában.

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 27, P. George 17, Ge. Hill 16
A Timberwolves legjobb dobói: Rubio 21, Ridnour 17, Stiemsma 13

Boston Celtics
Toronto Raptors 11288

A Celtics nagyon meggyőző játékkal rukkolt ki 24 órával az után, hogy Charlotte-ban csúnya vereséget szenvedett a pihentetett Paul Pierce nélkül. A vendégek Andrea Bargnanit már nem vethették be, az olasz kidőlt a szezon maradék részére, de Rudy Gay ott lehetett a parketten, ám segíteni nem tudott a kanadaiakon. A 20 pontos Jeff Green mellett még további hat hazai játékos ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt, a Celtics pedig már holtversenyben az ötödik a Keleti Főcsoportban.

A Celtics legjobb dobói: J. Green 20, Pierce 15, Garnett, Terry, Jo. Crawford 1212
A Raptors legjobb dobói: Gay 19, DeRozan 17, Ross 13

Atlanta HawksLos Angeles Lakers 9692

Fekete nap volt ez a Lakers-hívek számára, hiszen a Williams, Teague, Smith, Pachulia, Stevenson ötösfogat távollétében elképesztően tartalékos és pocsék formában lévő Atlantát nem sikerült idegenben legyűrnie a playoff-pozícióját megszilárdítani igyekvő Los Angeles-i alakulat, ráadásul a hajrában az egyenlíteni igyekvő, 31 pontig jutó Kobe Bryant egy rossz talajfogás után a bokáját is kificamította. Az első eredmények alapján a D'Antoni-legénység vezérének ki kell majd hagynia némi időt, míg felépül.

A Hawks legjobb dobói: D. Harris 17, Korver 15, Horford 14
A Lakers legjobb dobói: Bryant 31, World Peace 20, Nash 11

Houston RocketsPhoenix Suns 11188

A Houstont két napja Phoenixben legyőző Sunsnak Texasban már esélye sem volt a nyugati hetedik helyezett ellen, a Marcin Gortat távollétében igen alacsony szerkezettel próbálkozó arizonaiak 46-29-re bukták el a lepattanó-párharcot, a negyedik negyedben pedig már a Rockets cseréi ellen sem tudtak igazán feljebb kúszni. A 19 pontos karriercsúcsot elérő litván újonc, Donatas Motiejunas nagyot játszott houstoni oldalon, de rajta kívül senkitől sem kellett átlagon felüli egyéni produkció.

A Rockets legjobb dobói: Motiejunas 19, Harden 18, Lin 13
A Suns legjobb dobói: W. Johnson 15, Dragic 11, Marshall, Beasley 1010

Oklahoma City Thunder
Utah Jazz 11087

Brutális verésnek indult a Jazz kirándulása Oklahoma Cityben, ám végül a cserék párharcában egész szépen helyt állt a vendégek padja, így "csak" 23 lett a különbség. A Utah kezdőemberei közül senki sem ért el 8 pontnál többet, a hazaiaknál pedig a 29 percet pályán töltő Kevin Durant (23 pont, 10 lepattanó) játszotta a legtöbbet az első ötös tagjai közül. A Jazz így nem került közelebb a nyugati nyolcadik helyhez, de Kobe Bryant sérülése miatt hirtelen nagy esélyt kapott a visszaelőzésre.

A Thunder legjobb dobói: Durant 23, Westbrook 19, Kev. Martin 15
A Jazz legjobb dobói: Hayward 20, Kanter 12, Watson 9

Sacramento KingsChicago Bulls 12179

A Bulls kezdi elveszteni a talajt a lába alól Derrick Rose visszatérése előtt, a gyengécske Kings otthonában nagyon korán 31 pontos hátrányba került a Thibodeau-legénység, onnantól pedig már gálaelőadássá változott a meccs - kizárólag sacramentói főszereplőkkel. Tyreke Evans, a "Bulls-specialista" 26 ponttal, 5 lepattanóval, 7 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel zárt, s mindössze két dobást rontott el, a sérült DeMarcus Cousins helyén kezdő Patrick Patterson pedig 14 pontot és 9 lepattanót tett a közösbe.

A Kings legjobb dobói: T. Evans 26, I. Thomas 22, Patterson 14
A Bulls legjobb dobói: Boozer 21, N. Robinson 19, Deng 10

Denver NuggetsNew York Knicks 11794

Carmelo Anthonyi, a korábbi denveri sztár először tért vissza vendégként játszani a Nuggets otthonába, de nem teszi zsebre, amit kapott csapata, illetve ő maga. A sérülten is harcba szálló New York-i ász 9 pontnál meg is állt, a Knicks pedig zsinórban másodszor is kiütéses vereséget szenvedett nyugati túrájának kezdetén, ráadásul Tyson Chandler térde is megsérült, Anthony pedig kiszáll egy időre, s később kiderült, neki is lesz egy kisebb térdműtétje. A hazai környezetben sorozatban 14. meccsét is hozó coloradói alakulat legjobbja a 24-ig jutó Wilson Chandler volt pontszerzésben, de szép csapatteljesítménnyel igázta le a keleti riválist George Karl legénysége.

A Nuggets legjobb dobói: W. Chandler 24, Gallinari 16, Iguodala 14
A Knicks legjobb dobói: Shumpert 20, JR Smith 15, J. White 10

Los Angeles ClippersMemphis Grizzlies 8596

A nap legnagyobb és legmérvadóbb győzelmét a Grizzlies aratta, mely a közvetlen rivális Clipperst fektette két vállra Los Angelesben, ezzel már egyértelműen övé a harmadik pozíció nyugaton, s az utóbbi 15 mérkőzéséből 14-et nyerő Memphis formáját elnézve nem lesz egyszerű visszavennie ezt a pozíciót a ma 24 ponttal és 9 gólpasszal záró Chris Paul vezette LAC-nek. Marc Gasol 21 pontot, valamint 5 labdát szerzett, de az x-faktor a 18 egységig jutó Tayshaun Prince volt, akit a sérült Caron Butler helyén kezdő Matt Barnes nem tudott tartani ezen a játéknapon.

A Clippers legjobb dobói: Paul 24, Griffin 22, M. Barnes 14
A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol 21, Prince 18, Conley 17

Golden State Warriors–Detroit Pistons 10597

A Pistons megmutatta, hogy a Knight, Drummond, Villanueva trió távollétében is képes jól játszani, de a remekül célzó Curry (31 pont, 7-ből 5 tripla), Lee (20 pont, 15 lepattanó, 13-ból 9 mezőnyből) páros minden holtponton át tudta lendíteni a már zsinórban hatodik meccse otthon szereplő GSW-t. A vendégeknél a 22-őt dobó Rodney Stuckey-t, valamint a 17 pontos újoncot, Kyle Singlert lehet kiemelni, ám a Detroit emberemlékezet óta nem nyert nyugati csapat ellen, s egyre vállalhatatlanabb mérleget birtokol a Keleti Konferencia alsó régiójában.

A Warriors legjobb dobói: Curry 31, D. Lee 20, Jack 19
A Pistons legjobb dobói: Stuckey 20, Singler 17, W. Bynum 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik