A Clippers simán, a Hawks szoros végjátékban egyenlített

Vágólapra másolva!
2021.06.15. 08:42
null
Trae Young 25 ponttal és 18 assziszttal zárt (Fotó: Getty Images)
A Sixers 18 pontos előnyből kapott ki, Joel Embiid pedig pocsékul játszott a sérülése miatt, ezt kihasználta az Atlanta, míg a Jazznek ezúttal nem volt érdemi esélye Los Angelesben.

 

Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 103–100

Ezt elszórakozta a Sixers, Embiid rosszul nézett ki. A Philly kezében volt a találkozó és ezzel együtt a 3–1-es állás lehetősége is, hiszen az első félidőben nagyjából az történt, ami az utóbbi két meccsen: limitálták Trae Young dobásait és ezzel az Atlanta támadójátékát, közben pedig ők könnyedén, gyorsan, sokoldalúan szerezték a kosaraikat. Az első negyed nyolc ponttal való megnyerése után tovább nyílt az olló, volt már közte 18 is, a félidei 13 pontos távolság a Hawksra nézve volt hízelgő, úgy tűnt, hogy eldőlhet a küzdelem – de lehet, hogy ezt a vendégek is elhitték, mert borzasztóan visszavettek a folytatásban. Az Atlanta megérezte a vérszagot, a harmadik negyedben elöl-hátul átvette az irányítást és ledolgozta a hátrányát, majd a záró etap legelső dobásával a vezetést is átvette. Erre itt még azért reagált a Sixers, Shake Milton vezérletével újra meglógtak négy ponttal, majd még a meccs hajrájában is volt egy kisebb futásuk, amellyel 98-94-es előnybe kerültek, nem egészen három perccel a vége előtt. Ezzel azonban ellőtték minden puskaporukat, az utolsó négy mezőnykísérletüket elrontották, közben nem volt meg a kellő védekezés sem a clutch játékoknál és a legvégén Joel Embiid is elhibázta a meccsnyerőnek szánt kísérletét - ez volt a döntő jelenet, itt még Young bedobott két büntetőt és beállította a végeredményt. Embiid amúgy is pocsékul célzott most (17 pont, 21 lepattanó, 4 gólpassz, 4/20 mezőnyből) és úgy tűnt, hogy ezúttal sokkal jobban zavarja a sérülése, a csapat pedig a második félidőre teljességgel megállt - ebben pedig nagyon benne volt az, hogy a center 0/12-t (!) dobott a fordulás után, előtte az öltözőben is kezelték, ezek még a 2–2-nél is rosszabbul festenek a Sixers szemszögéből...

Nagyot harcolt az Atlanta. A gyenge első félidő után elöl-hátul fel tudta magát szívni a Hawks annak ellenére, hogy Trae Young válla is megsérült és kötözni, jegelni kellett, a hajrában pedig most a hazai csapat bizonyult pontosabbnak, nyugodtabbnak. A 98–94-es Philly-előny után Young John Collinsszal dobatott egy clutch triplát, majd két jó védekezés után maga Young dobott egy nagyon fontos floatert – bő egy perc volt hátra és már ők vezettek egy ponttal. Itt még az irányító és Embiid váltottak két-két büntetőt, majd jött az a bizonyos utolsó védekezés, amikor meg tudták állítani a Philly sztárját, ezzel pedig kiharcolták a győzelmet – annak ellenére, hogy csapatszinten mindössze 36.6 százalékkal céloztak mezőnyből és 30 százalékkal tripláztak. Ebben a formában ez így óriási siker, Young pedig ugyan a 25 pontját 8/26-os mezőnymutatóval szerezte, de szétosztott 18 gólpasszt, a végjátékban pedig vezér volt, úgyhogy ő megtette, amit tudott – Collins és Capela is dupla duplázott, a kezdőbe kerülő Huerter tíz pontot szórt, a kispadról Williams és Gallinari tett hozzá, az akarat mindenkinél rendben volt. Jelenleg a 2–2-es állás abszolút nekik kedvez és bár a pályaelőny a Phillynél van, de ha Embiid sérülése romlik, akkor még bármi benne lehet a pakliban...

A Hawks legjobb dobói: Young 25/9, Bogdanovics 22/12, Collins 14
A 76ers legjobb dobói: Harris 20/6, Curry 17/9, Embiid 17/3

A párharc állása: 2–2.

 

Los Angeles Clippers–Utah Jazz 118–104

Hamar lerendezte a Clippers. Az előző mérkőzést többé-kevésbé magabiztosan, egyértelműen nyerte meg a Los Angeles és ezen az estén is az folytatódott, amit ott láthattunk, sőt, a hazaiak most igazából egy negyed alatt eldöntötték az érdemi kérdéseket. Tyronn Lue csapata remek dobóformával nyitott és már az első játékrész során hat triplát küldött a gyűrűbe, amellé megvolt a kellően fizikális, agresszív védekezés is - a negyedet végül 30–13-ra (!) nyerte a gárda úgy, hogy mind a 30 pontot Kawhi Leonard (12), Marcus Morris (11) és Paul George (7) dobta. Innentől egyértelmű volt a helyzet, csak az volt a kérdés, hogy a Clippersnél jön-e egy olyan hullámvölgy, ami elviszi a nagy, hamar húsz pont fölé hízó előnyt, de nem jött, a második negyedben is ellenállhatatlan volt a gárda támadásban, úgyhogy bár az addig szenzációs védekezés kicsit lazult, de így sem forgott veszélyben a sima győzelme. A Jazz a folytatásban sem tudott közel kerülni és szoros meccset csinálni, nem tudott tíz ponton belülre jönni, a Los Angeles ezt most erőlködés nélkül megnyerte és tükörsimán egyenlítette ki a párharcot – Leonard (31 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), George (31 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) és Morris (24 pont, 5/6 tripla) remeklése után magabiztosan utazhatnak vissza Salt Lake Citybe. Egy dolog azért aggaszthatja őket: a hajrában Leonard odakapott a térdéhez egy betörésnél, rögtön odament a kispadhoz és nem sokkal később le is cserélték...

Most nem volt esélye a Jazznek. Mike Conley ezen a mérkőzésen sem tudott pályára lépni az első kiemeltnél, ráadásul a Clippers meccsről meccsre bontja le a csapat játékát, ezen az estén pedig újabb fejezetet láthattunk ebből: Rudy Gobert a találkozó érdemi részében szinte légüres térben mozgott, a vendégek talán legfontosabb játékosát sikerült leépíteniük Batuméknak. A sérüléssel együtt játszó Donovan Mitchell végül most is összerakta a maga számait (37 pont, 9/26 mezőnyből, 40 perc), a hazaiak becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel, nem dobták be a törölközőt és egészen a legvégéig küzdöttek, fent voltak a kezdőik, illetve emiatt erre kényszerítették a Clipperst is, de most ez volt tőlük a maximum, a gyenge első negyed után nem tudták igazán megszorítani ellenfelüket, csak távolról futottak az eredmény után. A pályaelőnyük még mindig megvan, de 2–0-ról 2–2 lett a párharc és a lendület egyértelműen az ellenfelükhöz került, valamit újítaniuk kell az ötödik meccsre, különben bajba kerülhetnek.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 31/9, George 31/12, Morris 24/15
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 37/18, Ingles 19/15, Bogdanovic 18/6

A párharc állása: 2–2

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

Atlanta Hawks (5.)–Philadelphia 76ers (1.) 103–100
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Clippers (4.)–Utah Jazz (1.) 118–104
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik