A Boston a sírból jött vissza, a Chicago újra jordanezett

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 07:17
null
Örömhír: a bostoni Rajon Rondo (fehérben) és a New York-i Carmelo Anthony túlélte a derbit (Fotó: Reuters)
A Boston Celtics remek hajrával nyert New Yorkban, míg a Chicago Bulls kiütéses sikert aratott a Sacramento Kings felett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint hétfőről keddre virradóra rendezett játéknapján, így a két csapat továbbra is fej fej mellett halad a Keleti főcsoport élén. Győzött a ligaelső San Antonio Spurs is, ám egyik legjobbja, Tim Duncan bokasérülés miatt alig négy percet játszhatott.

Mivel a jelenlegi állás szerint a Boston nagyon könnyen összeakadhat a New Yorkkal a rájátszás első fordulójában, különösen fontos volt, hogy az elfölényeskedett első félidő után összeszedje magát, és egyértelművé tegye, ki az úr az Atlanti csoportban. A nem éppen a csúcsformáját futó Knicks 51–37-re vezetett a nagyszünetben, úgyhogy a leggyakoribb szó, amely Doc Rivers vezetőedző szájából elhangzott a Celtics öltözőjében, az a „puhány" volt.

EZ IS TÖRTÉNT
Bár Stan van Gundy vezetőedző dühös volt a negyedik negyedbeli szétesés, a sok labdaeladás miatt, az Orlando csak-csak begyűjtötte zsinórban harmadik győzelmét. Dwight Howard sokoldalú játéka (28 pont, 18 lepattanó, 4-4 gólpassz, labdaszerzés és blokkolás) döntőnek bizonyult, Brandon Bass 22 pontja kiegészítette a főnök erőfeszítéseit. A Magic a 2002–2003-as idény óta először zár pozitív mérleggel a Cleveland ellen (4–0).
Ty Lawson már az első negyedben 17 pontot szórt annak érdekében, hogy csapata, a Denver két vereség után végre győzzön. Az idegenben nem túl acélos Toronto megfelelő partnernek bizonyult. Lawson végül 23 ponttal, csapattársa, J. R. Smith tripla dupla közeli teljesítménnyel (13 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) zárt.
A sérült Deron Williams nélkül a New Jersey nem volt az igazi, ezt az Indiana ki is használta, és a 24 pontos Roy Hibbert vezérletével hazacsente a győzelmet, amivel megerősítette helyét a még rájátszást érő keleti nyolcadik helyen.
Ugyanezt tette a Nyugati főcsoportban a Memphis, amely ráadásul egyik közvetlen vetélytársát, a Jazzt gyűrte le. Zach Randolph 19 pontot és 13 lepattanót jegyzett, a Grizzlies 33 gólpassza idénycsúcs.

„Doc úgy vélte, puhányok vagyunk. A játékunk puhány, és egyáltalán: bármit teszünk, arról lerí a puhányság. Azt mondta, ez nem a Celtics. Szóval kénytelenek voltunk szigorítani" – számolt be a történtekről Kevin Garnett, aki végül éppúgy tartalmas dupla duplát (24 pont, 11 lepattanó) hozott össze, mint Rajon Rondo (13 pont, 12 assziszt). Paul Pierce 21 pontot, Ray Allen 15-öt dobott be a közösbe.

A Knicks – tanulván a Milwaukee elleni minapi pocsék első negyedből – jól kezdett, fokozatosan növelte az előnyét, ám a nagyszünet után nem igazán tudott mit kezdeni a bostoniak harci idegességével, erőteljesebb játékával. Chauncey Billups négypontos akciója után – ekkor 7:26 perc volt hátra, és 82–73-ra vezetett a Knicks – zsinórban 13 Celtics-pont következett, majd az egyenlítést követően jött a meccszáró 10–0.

A Boston elérte az ötven győzelmes határt – tavaly az alapszakasz legvégén jutott el idáig –, és az ugyanott tartó Chicagóval közösen továbbra is vezeti a Keleti főcsoportot, míg a Knicks már a hatodikat veszítette el a legutóbbi hét meccséből. Az említett Billups 21, Carmelo Anthony 22, Amare Stoudemire 16 ponttal zárt – s ami azt illeti, a végére a puhányság már inkább rájuk volt jellemző, Anthony és Stoudemire például egyetlen mezőnykosarat sem szerzett az utolsó negyedben.

A Boston tehát fogcsikorgatva, ellenben a Chicago fütyörészve húzta be az 50. strigulát a győzelmek rovatába: a Bulls 40 pontot vert a Sacramentóra. Derrick Rose és Kyle Korve 18-18 ponttal, Luol Deng 17-tel, az öt meccs kihagyás után visszatérő Carlos Boozer 16-tal vette ki a részét a sikerből, és további négy társuk is tíz pont fölé kapaszkodott – Tom Thibodeau vezetőedző nem győzött lelkendezni a szép, kiegyensúlyozott támadójáték láttán. A Kingsben Marcus Thornton volt a legjobb 25 ponttal, neki a legutóbbi 12 meccsén ez volt a kilencedik legalább húszpontos produkciója.

A Bulls a Jordan-éra utolsó idénye, 1997–98 óta nem jutott el félszáz győzelemig egy idényben, úgyhogy ehhez az ünnepi meccshez járt is a díszes körítés. A 132 pont idénycsúcs, a 61.3 százalékos mezőnydobási pontosság – még a Kings ellen is – bámulatra méltó, míg a 22 kikényszerített labdaeladás és a gyorsindításokban aratott 36–7-es győzelem rámenősségre utal. A chicagóiak sorozatban a 13. hazai meccsüket nyerték meg – ilyen szériát is Jordanék építettek legutóbb a United Centerben.

Nyert a ligaelső San Antonio Spurs is, de keveseknek volt kedvük vigadni a végső dudaszó után. Tim Duncan, a Spurs egyik vezére ugyanis bokasérülést szenvedett, és úgy fest, néhány hétig csak civilben ücsöröghet a játéktér mellett. Gregg Popovich főedző mintha már a hétvégén megsejtett volna valamit, amikor pihentette Duncant. Most bevetette a tapasztalt harcost, aki négy perc elteltével rosszul fogott talajt, és fájdalomtól eltorzult arccal szorongatta a bal bokáját.

Hogy mennyit jelent Duncan a Spursnek, arra egy extrém példa: a most eltángált Golden State azóta képtelen nyeri San Antonióban, amióta őt draftolták (1997). Gyors felgyógyulását illetően pillanatnyilag legfeljebb az adhat okot bizakodásra, hogy a hónap elején, amikor Tony Parker húzódást szenvedett, kettő-négy hét kihagyást jósoltak számára – s végül csak egy meccset mulasztott...

A francia irányító azóta olyannyira elemében van, hogy ezúttal például 17 pontja mellett idénycsúcs-beállítást jelentő 15 asszisztot jegyzett; Manu Ginóbili 28 pontot szórt, míg Duncan helyettese, Tiago Splitter 10 ponttal és 14 lepattanóval igyekezett felnőni a feladathoz.

NBA
ALAPSZAKASZ, 143. JÁTÉKNAP
Chicago Bulls–Sacramento Kings 132–92
Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 86–97
Denver Nuggets–Toronto Raptors 123–90
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 103–85
New Jersey Nets–Indiana Pacers 98–102
New York Knicks–Boston Celtics 86–96
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 111–96

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik