Továbbra is szárnyal a Cleveland, immár 15 meccse veretlen a Cavs– videók

Sári RolandSári Roland
2025.03.12. 07:40
Szinte megállíthatatlan jelenleg a Cavaliers (Fotó: Getty Images)
A Cleveland Cavaliers magyar idő szerinti szerda hajnalban 15 meccsesre növelte veretlen sorozatát az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a Brooklyn Nets elleni győzelemmel.

A Donovan Mitchellt nélkülöző clevelandiek nagy küzdelmet vívtak New York-i ellenfelükkel, sőt, sokáig hátrányban játszottak, ám a hajrát sokkal jobban bírták, így akkor tudtak fordítani az eredményen, amikor már igazán szükség volt rá és öt ponttal megnyerték a találkozót. 

A Cavsben – mint azt az idén megszokhattuk – szépen elosztódtak a pontok, négy kezdőjátékos is két számjegyű pontig jutott, a legeredményesebb ezúttal Darius Garland volt, aki 30-at szórt. A Netsnél Cam Thomas volt a legkiemelkedőbb a maga 27 pontjával. 

A Cleveland ezzel sorozatban a 15. meccsét nyerte meg az idén, amivel egyben biztossá tette a Központi csoport első helyét, amire a 2017–2018-as, LeBron James-féle időszak óta nem volt példa. 

Hihetetlenül izgalmas meccsen múlta felül le az Indiana a Milwaukeet. A két csapat végig fej fej mellett haladt, az utolsó három másodpercen belül azonban Tyrese Haliburton lehetetlen helyzetből óriási triplát szerzett faulttal együtt, s négypontos játékával a Pacers minimális különbséggel legyőzte a Bucksot. 

A felejthetetlen kosár ellenére az indianaiak legjobbja Pascal Siakam volt, aki 25 pontja mellett 12 lepattanót szedett össze, míg a túloldalon meglepő módon Brook Lopez szerezte a legtöbb pontot, szám szerint 23-at – Janisz Adetokunbo „csak” 19-et ért el. 

Az utóbbi időben nagyon megemberelte magát Zion Williamson a pályán és azon kívül is, ami most is meglátszott a teljesítményén. A volt 1/1-es választott karrierje második tripla dupláját szerezte, 22 ponttal, 10 lepattanóval és 12 gólpasszal járult hozzá a New Orleans Pelicans Los Angeles Clippers feletti győzelméhez. A kaliforniaiaknál Kawhi Leonard 29 pontja és James Harden 17 asszisztja sem volt elég az idegenbeli győzelemhez. 

Zion Williamsonhoz hasonlóan a Pistons is rég nem látott jó idényt produkál, és ismét győzelmet aratott. Ezúttal a Washington Wizards ellen nyertek a detroitiak fölényesen, akiket az élete idényét futó Cade Cunningham (27 pont, 8 lepattanó, 10 assziszt) vezetett. A Detroit ezzel a győzelemmel a Keleti főcsoport hatodik, biztos rájátszást érő helyére lépett előre. A tabellán jelenleg utolsó Wizardsnál ismét Jordan Pool volt a legjobb, ám ő is csak 15 pontig jutott. 

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Washington Wizards 123–103
Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 109–104
Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 115–114
New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 127–120

 

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
19 órája

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:08

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

A 42 pontos Edwards vetett véget a Minnesota vereségsorozatának – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:26

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50

NBA: remek tempóban halad a Magic és a Clippers, Jokics újra odatett egy tripla duplát

Amerikai sportok
2026.03.12. 07:37

Történelmi teljesítmény, Bam Adebayo minden idők második legtöbb pontját hozta össze az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:16
Ezek is érdekelhetik