NBA: a Minnesota sem tudta megállítani a Milwaukeet

Vágólapra másolva!
2022.11.05. 08:53
Címkék
A Milwaukee Bucks Janisz Adetokunbo vezérletével 13 pontos győzelmet aratott a Minnesota Timberwolves otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján, s ezzel továbbra is hibátlan a mostani idényben.

A görög sztárjátékos, Janisz Adetokunbo tripla duplával, 26 ponttal, 13 lepattanóval és 11 assziszttal járult hozzá a sikerhez, Jrue Holiday pedig 29 pontot szórt.

A Bucks idénybeli nyolcadik meccsén nyolcadszor győzött, s egyedüliként veretlen a mezőnyben. Az együttes klubrekordot döntött, ilyen jól ugyanis még sohasem kezdte a bajnokságot (a 2018–2019-es és az 1971–1972-es idényben hét siker után jött az első vereség).

A címvédő Golden State Warriors sorozatban ötödször kapott ki, a New Orleans Pelicanstól elszenvedett vereséggel 0/6-ra rontotta idegenbeli mérlegét. Janisz Adetokunbo tripla duplával, 26 ponttal, 13 lepattanóval és 11 assziszttal járult hozzá a sikerhez, Jrue Holiday pedig 29 pontot szórt.

A Bucks idénybeli nyolcadik meccsén nyolcadszor győzött, s egyedüliként veretlen a mezőnyben. Az együttes klubrekordot döntött, ilyen jól ugyanis még sohasem kezdte a bajnokságot (a 2018–2019-es és az 1971–1972-es idényben hét siker után jött az első vereség).

A címvédő Golden State Warriors sorozatban ötödször kapott ki, a New Orleans Pelicanstól elszenvedett vereséggel 0/6-ra rontotta idegenbeli mérlegét.

A játéknap eseményeiről részletes összefoglalót a délelőtt folyamán olvashatnak.

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Milwaukee Bucks 102–115
Los Angeles Lakers–Utah Jazz 116–130
Dallas Mavericks–Toronto Raptors 111–110
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 114–105
Boston Celtics–Chicago Bulls 123–119
Detroit Pistons–Cleveland Cavaliers 88–112
Indiana Pacers–Miami Heat 101–99
Philadelphia 76ers–New York Knicks 104–106
Washington Wizards–Brooklyn Nets 86–128
Phoenix Suns–Portland Trail Blazers 106–108
Memphis Grizzlies–Charlotte Hornets 130–99
San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 106–113

Legfrissebb hírek

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 perce

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
8 perce

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
8 perce

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
9 perce

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
1 órája

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
8 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik