NBA: a 76ers az első kiemelt keleten, a Jazz egy lépésre a nyugati csúcstól

AGÁRDI LÁSZLÓ, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)AGÁRDI LÁSZLÓ, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2021.05.15. 09:15
A 76ers most már nem hibázott, behúzta Keletet, a Jazz pedig gyakorlatilag megnyerte Nyugatot az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján. A Nuggets hozta a kötelezőt Detroitban, a Clippers elengedte a Houston ellenit, Westbrook újabb tripla duplája bebiztosította a Wizards play-in helyét, a Dallas legyűrte a Torontót, a Warriors és a Grizzlies pedig győzelemmel melegített a fontos vasárnapi összecsapásukra.

Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 120–105Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 120–105

Bebiztosította play-in helyét a Wizards. A fővárosiak az Atlanta elleni két vereség miatt matematikailag még mindig kicsúszhattak a legjobb tíz közül, így nem volt más választásuk, mint megnyerni ezt a mérkőzést, még akkor is, ha Bradley Beal továbbra sem játszhatott. Russell Westbrook (21 pont, 12 lepattanó, 17 gólpassz) nem is nagyon vesztegette az idejét, összehozta pályafutása immáron 183. tripla dupláját, ráadásul John Stockton és Isiah Thomas után a liga harmadik olyan játékosa lett, aki hét egymás követő meccsen jutott el legalább tizenöt asszisztig. A vendégek az első félidőben még próbálták tartani magukat, de a fordulást követően tizenhárom pontot vert rájuk a házigazda, ezzel bebiztosítva a győzelmet. Davis Bertans (17 pont) és Robin Lopez (14 pont, 5 lepattanó) duója volt leginkább Westbrook segítségére, ezzel a Washington 16–6-os mérleggel zárta a szezon utolsó periódusát, kiharcolva az utószezonbeli szereplést.

A Cavaliers csak asszisztálni tudott Westbrook újabb remek teljesítményéhez. A Cleveland sok sérülttel, igencsak tartalékosan lépett pályára a fővárosban, s habár az első félidőben még úgy ahogy tartották magukat Collin Sexton (26 pont, 4 gólpassz), Jarrett Allen (18 pont, 14 lepattanó) és Isaac Okoro (17 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) révén, a nagyszünetet követően a papírforma érvényesült. A Cavaliers kispadja ugyanis sansztalan volt, 16–58-ra maradt alul a vendéglátók cseréivel szemben, s bár Darius Garland hétmeccses kihagyását követően ezúttal már pályára léphetett, nem erőltetve túl magát, 11 perc alatt mindössze három pontig jutott.

A Wizards legjobb dobói: Westbrook 21/3, Bertans 17/9, Lopez , Hacsimura 14-14.
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 26/6, Allen 18, Okoro 17/6.

Detroit Pistons–Denver Nuggets 91–104

Érvényesült a papírforma. Az autóvárosiak már teher és tét nélkül fogadták a Denvert, ráadásul a fiataljaik révén veszélyes ellenfélnek számítottak, hisz egy-egy estére bármikor képesek összekapni magukat. Nos, ez nem az a játéknap volt, hisz az első félidő tapogatózását követően a vendégek kerekedtek felül, még akkor is, ha a hazaiaknál hatan is elérték a két számjegyű dobott pontmutatót. A játék képe sajnos bőven hagyott kívánnivalót maga után – a hazaiak kezdőjéből mindössze Hamidou Diallo (18 pont, 12 lepattanó) tudott stabil teljesítményt nyújtani –, hisz voltak olyanok, akiket ezúttal rossz értelemben kapott el a gépszíj: Saddiq Bey (14 pont, 4 lepattanó) 4/15-ös, míg Josh Jackson (11 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) 3/13-as mezőnymutatóval zárt. Tyler Cook (17 pont, 5 lepattanó, 7/8 dobás) ellenben a kispadról érkezve remekelt, míg az első játékrész az újonc Deividas Sirvydis (16 pont, 4/7 tripla) dobásairól maradhat emlékezetes, ám őt leszámítva a Pistons botrányos, 2/30-cal zárt a triplavonalon kívülről.

Nem szakadt meg a győzelemért a Denver. A nyugati konferencia harmadik helyéért küzd a Nuggets, amely back-to-backet játszott a minnesotai győzelme után, ám a felforgatott kezdő ötöse is hozni tudta a kötelezőt a Pistons ellenében. Kis túlzással a sikerhez elegendőnek bizonyult Nikola Jokics (20 pont, 15 lepattanó, 11 gólpassz) újabb tripla duplája valamint a szezon eddigi részében mindössze 2.3 pontos átlaggal bíró Markus Howard (20 pont) karriercsúcsa. Ráadásul előbbi perclimiten volt, összességében mindössze bő huszonhat minutumot töltött a parketten, utóbbi viszont folytatva szezonvégi remeklését, elmúlt négy fellépéséből már harmadszor döntötte meg a dobott pontokban egy mérkőzésen elért rekordját. A kispadról Monte Morris (15 pont) játéka volt dicsérhető, s habár győzelmükkel immáron nyugati harmadikok a coloradóiak, Michael Malone vezetőedző mégsem lehetett túlságosan elégedett a látottakkal.

A Pistons legjobb dobói: Diallo 18, Cook 17, Sirvydis 16/12.
A Nuggets legjobb dobói: Howard 20/6, Jokics 20, Morris 15/3.

Philadelphia 76ers–Orlando Magic 122–97

Sikerével keleti első a Philly. Mindkét csapat back-to-backet játszott, s mivel a Sixers legutóbb kikapott, így hirtelenjében kulcsfontosságúvá vált ennek a mérkőzésnek a megnyerése, mivel a Brooklyn Nets a feldobás pillanatában már csak egy meccses hátrányban volt hozzájuk képest. Ennek megfelelően a második negyedben egy 39–19-es futással pontot is tettek az összecsapás végére, elsősorban Seth Curry (20 pont, 7/9 mezőnyből, 4/5 tripla) remeklésének köszönhetően, de mellette Shake Milton (15 pont, 7/10 mezőnyből) is nagyot játszott a padról, így Joel Embiid (13 pont, 11 lepattanó) és Ben Simmons (13 pont, 4 lepattanó, 9 gólpassz) szolgálataira sem volt túl sokáig szükség. A 76ers legutóbb 2001-ben zárt a konferencia élén, akkor Allen Iverson lett az alapszakasz MVP-je, Larry Brown az év edzője, míg Aaron McKie a legjobb hatodik ember.

Az első negyed végéig bírta a tempót a Magic. Az Orlando legutóbb Atlantában kapott ki, s előzetesen ez a szerep várt rá a Philadelphia ellenében is. Az első tizenkét perc során még úgy ahogy megvolt a tűz a floridaiakban, elsősorban a padról érkező Ignas Brazdeikis (21 pont, 6 lepattanó) játékát lehetett dicsérni, de R.J. Hampton (12 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz) is remekelt, olyannyira, hogy mindössze egyetlen assziszt hiányzott számára a tripla duplához. A csapatjátékot tekintve ellenben esélyük sem volt, ráadásul Steve Clifford vezetőedző a nagyszünetet követően már leginkább csak arra törekedett, hogy mindenki játéklehetőséget kaphasson.

A 76ers legjobb dobói: Curry 20/12, Milton 15, Embiid 13/3, Simmons 13.
A Magic legjobb dobói: Brazdeikis 21/9, Hampton, Randle 12-12.

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 93–109

Ez most tényleg nem Bazley estéje volt. Darius Bazley már legutóbb is mindössze 3/13 dobását küldte a helyére, de akkor még büntetőkkel kompenzálni tudta ezt, a Jazz ellen viszont egyszer sem állhatott oda a vonalra, így 1/13-as mezőnymutatóval és 2 ponttal zárta a meccset. Ezúttal csapatszinten volt gyenge a Thunder, mindössze 13 gólpasszt osztottak szét egymás között, amire 17 eladott labda jutott, és ehhez társult a 6/19-es triplamutató, végig alárendelt szerepet játszottak ezen a meccsen. A pontokat leginkább Svi Mykhailiuk (19 pont), Theo Maledon (18 pont), valamint a közelmúltban szerződtetett Gabriel Deck (18 pont, 6 lepattanó) szállították, rajtuk kívül más nem is ért el két számjegyű termést a Thundernél. Vereségükkel továbbra is holtversenyben a 2. legrosszabb mérleg az övék, jól helyezkednek a lottery előtt.

Mike Conley visszatért. 9 kihagyott meccs után ismét pályára tudott lépni Mike Conley, és annak ellenére, hogy csak 2/7 dobását süllyesztette el, szerzett 16 perc alatt 10 pontot, a Jazznél pedig örülhetnek, hogy a rájátszás kezdete előtt visszatérhetett az egyik meghatározó játékosuk. Ezúttal sem neki, sem másnak nem kellett megszakadni a vendégeknél, 3 negyeden keresztül folyamatosan növelték az előnyüket, így az utolsó 12 perc előtt 26 pontos előnyben engedhettek ki. Senki sem érte el a Jazzből a 30 percet, Bojan Bogdanovic 27 perc alatt szórt 22 pontot, Rudy Gobert (16 pont, 18 lepattanó) ugyanennyi idő alatt szállított egy masszív dupla-duplát, míg Jordan Clarkson szokás szerint a padról beszállva tolta meg a csapat szekerét, bár a 18 pontjához 18 dobásra volt szüksége. Ennek a győzelemnek köszönhetően továbbra is a saját kezükben van a sorsuk: amennyiben megnyerik az utolsó meccsüket a Kings otthonában, vagy a Phoenix Suns legalább az egyik hátralévő meccsét elveszti, akkor a Jazz nyeri az alapszakaszt.

A Thunder legjobb dobói: Mihailjuk 19/9, Maledon 18/6, Deck 18/3.
A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 22/6, Clarkson 18/12, Gobert 16.

Dallas Mavericks–Toronto Raptors 114–110

Megizzadt a Mavericks. Kötelező győzelem volt ez a hazaiak számára és előzetesen úgy tűnt, hogy könnyű dolguk lehet, mert a Raptors nagyon tartalékosan állt ki. Ehhez képest Josh Richardson higgadt büntetőzése biztosította csak be számukra a győzelmet, aki az utolsó 10 másodpercben 4/4 dobását elsüllyesztette a vonalról. Luka Doncic (20 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) és Kristaps Porzingis (21 pont, 10 lepattanó) is szép számokat hozott összességében, és utóbbinak különösen örülhetnek, hogy a sérüléséből egészen jól tért vissza, a Pelicans után a Raptors ellen is hatékonyan játszott, Doncic 1/8-as triplázása viszont nem mutatott ennyire jól. A kispadról Jalen Brunson (19 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) jól szállt be, vezérletével 42–21-re nyerték a második sorok csatáját, de csapatszinten így is csak 43.3 százalékkal céloztak mezőnyből, amiből Tim Hardaway Jr. 1/11-gyel vette ki a részét. Végül ez is belefért és sikerült behúzniuk a kötelezőt, így az utolsó meccsükön kicsit hátradőlhetnek.

Nagyot küzdött a Raptors. Nick Nurse mindössze 7 játékost vetett be a Mavericks ellen, viszont akik lehetőséget kaptak, azok többnyire élni is tudtak ezzel. Jalen Harris 4 meccs alatt 3. alkalommal ért el karriercsúcsot, ráadásul az egy nappal korábban szerzett 17 pontját messze túl tudta szárnyalni, a Mavericks elleni 12/21 jó dobásból 31 pontot szórt. Mellette az előző estén gyengélkedő Malachi Flynn (26 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) is remekelt, míg Stanley Johnson (15 pont, 10 lepattanó) dupla-duplázott, bár ő ezúttal csak 5/16-os mezőnymutatóval zárt. Csapatszinten felvették a versenyt ellenfelükkel, 49.4 százalékkal dobtak mezőnyből, de a gyorsindítások után 14–5-re kikaptak, engedtek 11 támadólepattanót, és az ilyen apróságokon kívül nem is volt nagy különbség a két csapat között, de most ennyi is elégnek bizonyult.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 21/9, Doncic 20/3, Brunson 19/9
A Raptors legjobb dobói: Harris 31/15, Flynn 26/9, Johnson 15/6

Houston Rockets–Los Angeles Clippers 122–115

Élt a lehetőséggel a Rockets. A hazaiak számára nem bírt különösebb téttel ez a találkozó, régen eldőlt, hogy az utolsó helyen zárják az alapszakaszt, azt ugyanakkor önfeledt támadójátékkal használták ki, hogy a túloldalon Kawhi Leonard, Paul George és Patrick Beverley is kiülte a meccset. A Rocketsben 7 játékos zárt 13 és 20 pont között, senki sem vállalt 14 dobásnál többet, és kiosztottak 30 gólpasszt egymás között, csapatként játszva verték meg a Clipperst. A legtöbb támadás fókuszpontja Kelly Olynyk (20 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt, aki egyetlen lepattanóval maradt le egy tripla-dupláról, mellette Jae'Sean Tate ugyancsak eljutott 20 egységig, míg Khyri Thomas és Anthony Lamb 17-17 pontot tett be a közösbe, és ez, valamint az 53.5 százalékos mezőnymutató elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

Serge Ibaka is bevetésre készen. 30 kihagyott meccs után ismét pályára léphetett Serge Ibaka, és a Rockets ellen egyből éreztetni tudta a hatását, 17 perc alatt 15 pontig, 7 lepattanóig és 4 gólpasszig jutott, csapata egyik legjobbjaként zárt. Akadt lehetősége bőségesen, mert amellett, hogy Leonard vagy George nem vette el előre a dobásokat, Ivica Zubac sem csökkentette a neki jutó játékidőt, aki mindössze 3 perc lehetőséget kapott, leginkább amiatt, hogy továbbra is minden meccsen pályára lépjen a szezonban, de közben mégis pihenhessen. A fő pontfelelősök hiányában Luke Kennard jutott el 23 egységig, mellette az újonc Jay Scrubb 17 pontot jegyzett, míg a labdák elosztásáért Rajon Rondo felelt, aki 9 pontja mellett 13 gólpasszig jutott. Ennek a vereségüknek köszönhetően a Nuggets utolérte őket a nyugati 3. helyen, és ha riválisuk nem botlik az utolsó játéknapon, akkor meg is előzik a Clipperst a jobb egymás elleni eredményüknek köszönhetően.

A Rockets legjobb dobói: Tate 20/9, Olynyk 20/3, Lamb 17/9, Thomas 17/3
A Clippers legjobb dobói: Kennard 23/9, Scrubb 17/6, Ibaka 15

Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 107–106

A Grizzliesnek nem számított. Vasárnap rendezik a Warriors–Grizzlies mérkőzést, és már korábban biztossá vált, hogy a mai eredményektől függetlenül aki ott nyer, az szerzi meg a 8. helyet (és így a garantált dupla esélyt a playoffra). A Memphis így összesen nyolc játékosát, köztük a komplett kezdőötöst kiültette a legváltozatosabb „fájdalmakkal”, így a cseresor alkothatott. Leginkább a 25 pontot és 13 lepattanót jegyző Justise Winslow igyekezett, de a francia újonc, Killian Tillie (16 pont, 6 lepattanó, 3/6 tripla) és a másik elsőéves magasember, Xavier Tillman (16 pont, 10 lepattanó, 7/8 mezőnyből) is villogott, a padról pedig Konchar és Melton 25 pontot rakott a közösbe. A kissé előszezon-hangulatú összecsapáson végül Winslow 2+1-es játéka döntött, bár a legvégén 107–106-nál kihagyott két büntetőt, de végül a hazaiak így is behúzták a hazai idényzárót.

A Kingsnek még annyira sem volt fontos. A Sacramento már jó ideje tét nélkül játszik, a korábban sérült Fox, Bagley, Barnes trió mellé pedig csatlakozott az előző meccsen térdsérülést szenvedett Richaun Holmes is, így aztán bőven kaptak lehetőséget a kiegészítő emberek. Elsősorban a mindössze két hete a csapatnál lévő Louis King játszott remekül, a padról beszálló erőcsatár 27 pontot, 9 pattanót, 3-3 gólpasszt és szerzett labdát, illetve 2 blokkot jegyzett. A kezdőben a másik két magasember, Damian Jones és Chimezie Metu is odatette magát, Buddy Hield nem játszott rosszul, de nem is szedte fel a parkettet, a többiek viszont leginkább borzalmas dobásaikkal vétették észre magukat. Ebben Delon Wright (1/8 mezőnyből), Jahmi'us Ramsey (3/12) és Terence Davis (2/18) járt az élen, bár hozzá kell tenni, hogy Davis majdnem hős lett: 107–103-nál még visszahozta a csapatot egy hármassal, majd Winslow hibái után az utolsó triplakísérlete is a gyűrűből perdült ki.

A Grizzlies legjobb dobói: Winslow 25/12, Killie 16/9, Tillman 16.
A Kings legjobb dobói: King 27/6, Jones 17, J. James 16.

Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 125–122

Curryék nélkül is ugyanazt játszotta a GSW. A Warriors sem kockáztatott a vasárnapi kulcsmeccs előtt, Steph Curryt addig láthattuk a pályán, amíg átvette a nyugati Hónap Játékosának járó díjat, Wigginst és Greent még addig sem. Mindenkit azért nem ültetett ki Steve Kerr, így aztán Jordan Poole alkothatott, ami egy 38 pontos karriercsúcsot eredményezett 12/22-es mezőnymutatóval és 10/11 büntetővel. A végjátékban 121–122 után az ő kosara, majd két büntetője zárta le a meccset – a dobóhátvéd ráadásul a harmadik negyedben megúszott egy igen csúnya bokasérülést is. Curryt ezúttal Mychal Mulder alakította, 7/13 triplát vágott be, de Kent Bazemore és Eric Paschall is 10 pont fölé jutott. Ki kell még emelnünk az ifjú Nico Manniont, aki 11 pontja mellett 8 lepattanót és 7 gólpasszt jegyzett. A meccs krónikájához tartozik, hogy a másfél hónapja sérült Paschall jól tért vissza, illetve hogy a 2018-as bajnokcsapat tagja, Jordan Bell két év után ismét Warriors-mezt ölthetett, miután a gárda nemrég two-way szerződést adott neki.

Mindenki szerepet kapott a Pelicansben. A kéztöréssel korábban kidőlt Zion Williamson mellett Brandon Ingram, Steven Adams és Lonzo Ball is kihagyta a már tét nélküli meccset, és az első félidőben kapott 75 pont nem is festett túl szépen. A fordulás után azért összekapta magát a New Orleans, ebben segített, hogy Poole ekkor ült ki jó néhány percet a bokájával, a végén pedig majdnem a győzelmet is behúzták. A 30 pontját 11/14-es mezőnymutatóval szállító Nickeil Alexander-Walker vitte hátán a csapatot, a végjátékban is igyekezett a sereg élére állni, mellette a dupla duplázó Naji Marshall és a padról 19 egységet berakó Jaxson Hayes remekelt. A Pelicans fiataljai felvették a kesztyűt, minden tekintetben partnerei voltak a Warriorsnak, így legalább jó szájízzel futhatnak neki a vasárnapi évzárónak a Lakers ellen.

A Warriors legjobb dobói: Poole 38/12, Mulder 28/21, Bazemore 14/3.
A Pelicans legjobb dobói: Alexander-Walker 30/12, Marshall 20/3, Hayes 19.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik