NHL: 7–0-s második harmad, kilencgólos Rangers-diadal

MTI/M. D.MTI/M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 08:16
null
Mika Zibanejad (balra) a három gólpassza után bő tíz perc alatt mesterhármast ütött (Fotó: Getty Images)
A New York Rangers úgy verte meg 9–0-ra a Philadelphia Flyerst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, hogy a második harmadban hét gólt rámolt be vendége kapujába.


A meccs legjobbja, a svéd Mika Zibanejad ligarekordot állított be azzal, hogy csak a második játékrészben hat kanadai pontot (három gól, három assziszt) ért el. Ilyesmire NHL-meccsen korábban egyedül Bryan Trottier (New York Islanders) volt képes, még 1978-ban. A svéd Zibanejad most négy lövés alatt ütött mesterhármast, előtte pedig 76 kísérletből volt ennyiszer eredményes.

Utoljára Mark Messier tudott hat pontot szerezni Rangers-játékosként egy összecsapáson, 2 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott a Pittsburgh Penguins ellen 1992. november 25-én. A klubcsúcs hét pont, ez Steve Vickers nevéhez fűződik, aki 1976. február 18-án a Washington Capitals felett aratott 11–4-es diadal során mesterhármast és négy asszisztot jegyzett. A New York-iak ezt megelőzően 1998. november 10-én lőttek legalább kilenc gólt, akkor 10–2-re verték a Tampa Bay Lightningot.

A Rangers legutóbb 1986-ban tudott győzni kilencgólos különbséggel, akkor a New Jersey volt az „áldozat”. Ebben az idényben a kilenc lőtt gól ligarekordnak számít.

Érdekesség, hogy a Rangers a szakmai stábja nélkül játszotta le a meccset, ugyanis David Quinn vezetőedző, valamint három segítője koronavírus-gyanú miatt nem lehetett jelen. Így Kris Knoblauch, a farmcsapat trénere volt a megbízott edző, és még az ő két embere állt a pad mögött a találkozón.

EGY HARMAD ALATT HÉT RANGERS-GÓL – AZ UTOLSÓ KIVÉTELÉVEL ZIBANEJAD MINDEGYIKBEN SZEREPET JÁTSZOTT

AKI CSAK ZIBANEJAD MESTERHÁRMASÁRA KÍVÁNCSI, ITT MEGTEKINTHETI

A St. Louis Blues sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, ezúttal a Los Angeles Kings otthonában maradt alul 4–1-re, míg a Winnipeg Jets hosszabbításban tudott felülkerekedni a vendég Montreal Canadiensen.

A Vancouver Canucks egymás után harmadszor győzött, ehhez most szétlövésben kellett jobbnak lennie az Ottawa Senatorsnál.

Az NHL góllövőlistáját vezető Connor McDavid egy találattal és két assziszttal vette ki a részét csapata, az Edmonton Oilers Calgary Flames elleni sikeréből, így már 18 találatnál jár, ehhez 38 gólpassz társul. A házigazda Flames először veszített meccset a március 5-én kinevezett edző, Darryl Sutter irányításával.

NHL, ALAPSZAKASZ
Ottawa Senators–Vancouver Canucks 2–3 – szétlövéssel
New York Rangers–Philadelphia Flyers 9–0
Winnipeg Jets–Montréal Canadiens 4–3 – hosszabbítás után
Calgary Flames–Edmonton Oilers 3–7
Los Angeles Kings–St. Louis Blues 4–1
Vegas Golden Knights–San Jose Sharks 5–4

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
22 órája

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik