NHL: „Még mindig nem hiszem el” – a Calgary és a Chicago is akarta a magyar kapust

2016.05.18. 19:23
null
Vay a finnek elleni meccsel robbant be (Fotó: Action Images)
A Calgary Flames és a Chicago Blackhawks is szerette volna szerződtetni Vay Ádámot, aki végül a Minnesota Wild ajánlatát fogadta el. A magyar kapus a Magyar Jégkorongszövetségnek nyilatkozott.

 

– Gratulálunk!
– Még mindig nem hiszem el, ami történt. Keresett a Calgary, amelynek beszéltem a képviselőjével Szentpéterváron, ugyanígy a Chicago igazgatójával, Stan Bowmannel, aztán e-mailezett egy ismerősöm, aki csapatvezetőként dolgozott abban a táborban Vancouverben, amelyben jártam annak idején, ő mondta, hogy a Minnesota is nagyon érdeklődik – olvasható a magyar szövetség szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

– Vajon nézték otthon a meccseinket, és kerestek egy kontaktot?
– Lehet.

– Na, de hogy ment, simán átsétált például a másik szállodába, ahol Stan Bowman lakott?
– Először igen, egyedül. Aztán másodszor velem jött Banham Frank, megkértem, segítsen.

– Ami nagyon bejött.
– Igen, mert így nem írtam alá a Chicagóhoz, pedig már akartam, mert azt gondoltam, amit ők ajánlottak, az is nagy lehetőség, miként a Calgary Flames ajánlata is, amit szintén aláírtam volna persze, de Frank azt mondta, várjunk... És akkor megjött a Minnesota szerződésajánlata.

– Hol írta alá?
– A szállodánkban.

– Megjött az e-mail, kinyomtatta a recepción, és aláírta a lobbiban?
– Igen. Kétéves, egyirányú NHL-szerződés. Júliusban kell majd kimennem a újonctáborba ismerkedni, és utána az igazi táborba.

SZAVAZÁS

Ön szerint mit hoz a jövő a Minnesota Wildhoz igazoló Vay Ádám számára?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
23 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59
Ezek is érdekelhetik