NHL: Rinne ötödször zárta le a Nashville kapuját

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 07:18
null
Pekka Rinne öt shutoutjával vezeti a bajnokságot (Fotó: Reuters, archív)
A csonka NHL-szezonra Hetényi Zoltán segítségével készülő Pekka Rinne Dallasban 32 védést bemutatva megszerezte idénybeli ötödik shutoutját a Nashville által 4–0-ra megnyert találkozón. A finn kapus ebben a tekintetben a legjobb az NHL-ben, de csapata még így is csak a Nyugati főcsoport 10. helyén áll, igaz, hátránya csupán két pont a 3. helyezett Vancouverhez képest! Az Anaheim a Minnesota legyőzésével folytatta a felzárkózást a ligaelső Chicagóra, míg Keleten a Pittsburgh a Boston legyőzésével pontszámban beérte a Montrealt.

 

A Nashville Predators úgy utazott a Dallas Stars otthonába, hogy előző öt idegenbeli találkozóján egyaránt vereséget szenvedett, legutóbb február 5-én tudott két pontot szerezni a St. Louis vendégeként. Ezúttal Spaling, Weber, Clune és Boroque góljai szállították a győzelmet. A Predators mindhárom harmadot megnyerte, az első és a harmadik játékrészben egy-egy, a másodikban két gólt szerezve.

A Dallas ebben a szezonban eddig utoljára 16 mérkőzéssel ezelőtt, a Phoenix Coyotes ellen próbálkozott hatvan percen át sikertelenül a gólszerzéssel (0–2), a Stars a 11., a Predators 10. helyen áll a Nyugati főcsoportban. Pekka Rinne, a Nashville finn kapusa szerint a csapatnak igen nagy szüksége volt a győzelemre. „Lélektani szempontból a legjobbkor szereztük góljainkat, az emberelőnyös játékunk pedig ellenállhatatlan volt. Nagy gólokat és egy nagy győzelmet szereztünk Dallasban.”

A Minnesota Wild otthonából szintén győzelemmel hazatérő Anaheim Ducks bár nem játszott jól, az első két harmadban mindössze hét kapura lövéssel próbálkozott, ennek ellenére az utolsó harmadban egygólos hátrányból megfordította a találkozót. Luca Sbisa három perccel a mérkőzés vége előtt szerezte a Ducks győztes gólját, pedig a Wild percekkel korábban kettős emberelőnyben is támadhatott.

„Őszintének kell lennünk magunkhoz, messze nem játszottunk az elvárásainknak megfelelően, de a győzelmet így is megszereztük, ami a csapat mentális erejét dicséri” – mondta a mérkőzést követően a győztes gólt jegyző Sbisa. Az Anaheim sorozatban negyedik győzelmével négy pontra tapadt a Keleti főcsoportot vezető Chicago Balckhawksra.

A Keleti főcsoport szerda hajnali rangadóján a Pittsburgh Penguins is hátrányból fordítva nyert, s ezzel pontszámban beérte a Montreal Canadiens együttesét a divízió élén. A Boston Bruins az első harmadban Chara és Seguin góljaival kétgólos előnyt szerzett, amit a harmadik játékrész 14. percéig sikeresen őrzött, de az ekkor következett bő négyperces rövidzárlat két pontjába került. Az egyenlítést és a győzelmet jelentő gólt egyaránt Brandon Sutter szerezte.

Sikerével a Pittsburgh sorozatban már hatodszor nyert, ez a leghosszabb széria az NHL mostani szezonjában, zsinórban ötödször ünnepelhettek otthon a Pingvinek. A Boston Bruins három győzelem után kapott ki újra, hátránya egy pont a második Pittsburghgel szemben a főcsoportban.

NHL
ALAPSZAKASZ, 51. JÁTÉKNAP

Columbus Blue Jackets–Vancouver Canucks 1–2 – szétlövéssel
Buffalo Sabres–New York Rangers 3–1
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 0–4
Florida Panthers–Tampa Bay Lightning 2–3
Pittsburgh Penguins–Boston Bruins 3–2
St. Louis Blues–San Jose Sharks 4–2
Minnesota Wild–Anaheim Ducks 1–2
Winnipeg Jets–Toronto Maple Leafs 5–2
Dallas Stars–Nashville Predators 0–4
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 0–4
Phoenix Coyotes–Los Angeles Kings 5–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik