NBA: Úgy vélem, leszünk még jobbak is - LeBron James

2011.06.01. 08:19
Címkék
A Miami Heat hazai pályán 92–84-re legyőzte a Dallas Mavericks legénységét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének első, magyar idő szerint szerda hajnalban megrendezett mérkőzésén. LeBron James, a Heat vezére az összecsapás után azt ígérte, nyújtanak még jobb teljesítményt a nagydöntőben.

„Mindig jó érzés megnyerni egy párharc első meccsét, különösen, hogy csapatként jól teljesítettünk. Ez tehát már megvan, örülünk, de még sok a munka, holnaptól már csak a második meccs számít. Úgy vélem, leszünk még jobbak is” – mondta a meccs után James.

A vendégek részéről Dirk Nowitzki azt hangsúlyozta ki, hogy még csak egy felvonáson vannak túl. „Veterán csapat vagyunk, egy vereség nem törhet össze minket. Többször elmondtam már az idén, egy vendégcsapat boldog lehet, ha ikszre hozza az idegenbeli szakaszt, márpedig erre még megvan az esélyünk. Semmiképp sem akarunk nulla-kettővel hazatérni” – mondta a német játékos.

További nyilatkozatokat és a mérkőzés összefoglalóját itt találja!

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
34 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
41 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
47 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
58 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája