A Boston kisöpörte a Philadelphiát

2011.05.07. 11:56
null
Milan Lucsics két góllal vette ki a részét a Boston győzelméből (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a Boston a Keleti főcsoport elődöntőjének negyedik mérkőzésén is legyőzte a Philadelphiát, így 4–0-s összesítéssel megnyerte a párharcot. Nyugaton a Detroit szépíteni tudott a San Jose ellen.

 

A Boston–Philadelphia összecsapáson a Bruins szerezte meg a vezetést az első harmadban, majd a második játékrészben egyenlíteni tudott a Flyers.

Ezután azonban zsinórban négy gólt kapott a Philadelphia, így kialakult az 5–1-es végeredmény, amellyel a párharcot összesítésben 4–0-ra megnyerte a Boston. Ezzel bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe, ahol a Washingtont kisöprő Tampa Bay Lightninggal csap majd össze.

A Boston tehát söpréssel vágott vissza a Flyersnek, amelytől a tavalyi főcsoport-elődöntőben úgy szenvedett 4–3-as vereséget, hogy már 3–0-ra vezetett a párharcban. A Bruins 1992 óta először jutott be a konferencia fináléjába.

A Detroit Red Wings egy hajrában szerzett találattal 4–3-ra legyőzte a San Jose Sharksot, s ezzel 3–1-re szépített a Nyugati főcsoport elődöntőjében.

Darren Helm 87 másodperccel a mérkőzés vége előtt ütötte be a Detroit győztes gólját, és ezzel életben tartotta csapata továbbjutási reményeit – a Red Wings a negyedik gárda lehetne az NHL-ben, amely 0–3-ról fordít egy párharcban.

A San Jose, ha megnyeri az ötödik mérkőzést, akkor megismételheti tavalyi teljesítményét, amikor szintén az elődöntőben 4–1-re verte a Detroitot. A Nyugati főcsoport másik elődöntőjében a Vancouver 3–1-re vezet a Nashville ellen.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins (3.)–Philadelphia Flyers (2.) 5–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Detroit Red Wings (3.)–San Jose Sharks (2.) 4–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–3
Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
29 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
1 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája