Majdnem teljes a rájátszás mezőnye

Vágólapra másolva!
2011.04.07. 09:01
null
Popovich és ászai, a Parker, Ginóbili duó az első kiemelésnek örülhet nyugaton (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
Még csak a harmadik idényét tölti Oklahoma Cityben a 2008-ban Seattle városát elhagyó klub, és máris megünnepelhette első csoportgyőzelmét az alapszakaszban. A Kevin Durant-vezette gárda a Los Angeles Clippers legyőzésével tette biztossá sikerét, így az utolsó divízióban is eldőlt az elsőség sorsa. A New Orleans a Houston, az Indiana a Washington legyőzésével biztosította be a helyét a rájátszásban, ahol már csak egy hely kiadó, méghozzá a Nyugati főcsoportban, ahol a Memphisnek egy győzelem kell a playoffba kerüléshez.

A San Antonio Spurs 124–92-re legyőzte a Sacramentót, miközben a Los Angeles Lakers kikapott a Golden State Warriorstől – ezzel biztossá vált a texasi gárda Nyugati főcsoportgyőzelme. Az elmúlt hetekben a vereségeket halmozó Spursre gyorsan kapaszkodott a Lakers, amely mostanában kezdett el botladozni, így nem tartott sokáig a reménye arra, hogy a teljes rájátszásban az övé legyen a hazai pálya előnye.

„Tudtuk, hogy nem tart örökké a vereségsorozatunk, mert bár hat találkozót elbuktunk zsinórban, ezek többségén jól játszottunk, és nyerhettünk is volna. Most pedig jobb a sorsolásunk, mint a Lakersé, ami ki is fizetődött" – mondta Manú Ginóbili, a San Antonio argentin játékosa.

A február eleji All Star-gála után 18 meccséből 17-et megnyerő Lakers most kezdett el botladozni, a Utah Után a Golden State-től is kikapott, igaz, legjobbjai többet pihentek a szokásosnál (Kobe Bryant így is 25 pontig jutott, Pau Gasol pedig 18-ig). „Az utolsó négy meccsen már nem pihennek ennyit, a rájátszásra fel kell pörögnünk" – ígérte Phil Jackson vezetőedző.

A másik Los Angeles-i klub, a Clippers is kikapott, méghozzá a 29 pontos Kevin Durant által vezérelt, az Északnyugati csoport első helyét bebiztosító Oklahoma City Thunder ellenében. Nagy ünneplés azonban nem volt az egykor Seattle SuperSonics néven ismert gárdánál, amely ennél többet akar.

„Fontosabb céljaink vannak, és már észre sem vesszük, ha elérünk egy-egy kisebb mérföldkövet. Többet akarunk annál, mint hogy divíziógyőztesek legyünk" – fitymálta le az eddigi részsikereket a Thundert 17 lepattanóval segítő Kendrick Perkins.

Sokkal nagyobb kő eshetett le az Indiana és a New Orleans szurkolóinak szívéről, a Pacers ugyanis megszerezte az utolsó keleti playoff-helyet, a Hornets pedig az utolsó előttit nyugaton.

„Vannak még gondok a csapattal, nem álltunk még teljesen össze, de ez is szép siker, minden elismerésem Franké" – dicsérte Frank Vogel vezetőedzőt Danny Granger, aki 25 ponttal segítette az Indianát 136–112-es Washington elleni sikeréhez.

New Orleansban Chris Paul volt a hős, 29 pontja és 10 gólpassza mellé egyetlen assziszt hiányzott, hogy tripladuplával ünnepelje meg a csapat sikerét a Houston elleni 101–93-as meccsen.

„Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy egészségesen játszhatok, és hogy ez a szezon nem ér véget az alapszakasszal" – mondta az előző idényben sérülés miatt 37 meccset kihagyó Paul.

A Houston a vereségével messze került a rájátszástól, a Nyugati konferencia 8. helyén álló Memphisnek már csak egy diadal kell az öröméhez.

NBA
ALAPSZAKASZ, 155. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 96–104
Miami Heat–Milwaukee Bucks 85–90
Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 112–108
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 95–87
Minnesota Timberwolves–Phoenix Suns
98–108
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 124–92
Detroit Pistons–New Jersey Nets 116–109
Philadelphia 76ers–New York Knicks 92–97
Charlotte Bobcats–Orlando Magic 102–111 – hosszabbítás után
Indiana Pacers–Washington Wizards 136–112
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 96–104
New Orleans Hornets–Houston Rockets 101–93
A RÁJÁTSZÁS MEZŐNYE
Keleti főcsoport: Chicago, Boston, Miami, Orlando, Atlanta, New York, Philadelphia, Indiana
Nyugati főcsoport: San Antonio, LA Lakers, Dallas, Oklahoma City, Denver, New Orleans, Portland, Memphis/Houston

 

Legfrissebb hírek

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
1 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
1 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

A három TD-s Josh Allen vezérletével 33 év után idegenben nyert rájátszásmérkőzést a Bills – videó

Amerikai sportok
2 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik