A hétvégén a budapesti Farkasokról mesélt a bécsi erdő

Vágólapra másolva!
2007.04.08. 22:34
Az AFC Rangers és a Baden Tigers egyesüléséből életre hívott osztrák amerikaifutball-csapat sem fizikálisan, sem mentálisan nem tudta felvenni a versenyt a Farkasokkal, csak Budapest Wolves gyengébb második félidei támadójátékának tudható be, hogy nem született nagyobb arányú különbség.
Győzelemmel vette a rajtot a Budapest Farkasok
KelAki
Győzelemmel vette a rajtot a Budapest Farkasok
Győzelemmel vette a rajtot a Budapest Farkasok
KelAki
Győzelemmel vette a rajtot a Budapest Farkasok

LOWER AUSTRIA TITANS – BUDAPEST WOLVES 0-27 (0-7, 0-14, 0-3, 0-3)
Helyszín: BSFZ Südstadt, Nézőszám: 350
Pontszerzők: Cseperkáló, Piros, Király, Sviatkó, Sviatkó
Jók: Höger, Holocher, Breinschmid, ill. Piros, Király, Lendvai, Cseperkáló, Slewiske, Trikkas, Farkas, Bíró, Papp, Mihálovits

A felforgatott összeállításban felálló Wolves-támadóalakulat tette a dolgát, az osztrák ligában kezdőként debütáló Lendvai Attila szemre tetszetősen irányította az első támadást. Az első csapatban ugyancsak először kezdő Csizmazia László és Cseperkáló Péter futópáros jól működött, hozták az első kísérleteket, majd utóbbi egyyardos futással megszerezte csapatának első hivatalos pontjait ebben az évben.

A folytatásban a Titans szerzett egy első kísérletet, amitől kicsit megijedtek és gyorsan átadták a támadás jogát a Wolvesnak. Piros Krisztián szerzett újabb első kísérletet egy átadásból. Cseperkáló futásából ismét első kísérlet született immár mélyen az osztrák térfél közepén majd, hogy ne váljon unalmassá a játék, a magyar fullback egy újabb jó futása során hagyta, hogy egy ifjú osztrák titán kiverje a kezéből a labdát.

A helyi szurkolók azonban nem sokáig örülhettek a támadás jogának: Robin Lumsden passza Papp Krisztián érintése után Farkas Géza kezei között kötött ki. Feljött a Wolves támadóalakulata a pályára, majd gyorsan le is vonult, mivel az első akciójuk újabb pontokat eredményezett. Lendvai átadásával Piros tört be a célterületre, Sviatkó ismét berúgta az extrapontot így az eredmény 14-0-ra alakult.

A Wolves nyolcadik támadása során Király Csanád olyan TD-t szerzett, amilyet csak ő tud. Lendvai rossz passzát a magyar támadót szorosan őrző Michael Grätz felütötte a levegőbe, a labda pedig Király kezei között kötött ki már célterületen belül.

A második félidő első támadását a Farkasok vezethették, azonban megakadtak a Titans 21 yardos vonalán, így Sviatkó következhetett mezőnygól kísérlettel. A kiváló magyar rúgó idén ez idáig gyengélkedik, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy kihagyta a 39 yardos rúgást.

A szünet után a Wolves támadói nem égtek a kellő hőfokon, a fal gyakran hibázott, az ellenfél térfelén megkezdett támadással gyorsan sikerült -23 yardot haladni a blitzelő védőknek kitett magyar irányítón megengedett két sackkel.

A közel reménytelen harmadik és 33 kísérletnél Lendvai elengedett egy – tapasztaltabb nézők által „kórházpassznak” titulált – átadást amelyet láss csodát, Király mégis elkapott. Négy kísérlettel később a Wolves szurkolók végre sikeres Sviatkó mezőnygólnak örülhettek. A következő két támadásukban, melyek egy újabb sikeres Sviatkó mezőnygólt öleltek körül, az osztrák irányítón beteljesedni látszott mai büntetése.
  • Iványi Márton Dávid
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik