Vízilabda: az UVSE nyerte meg a női szuperkupát

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.12.22. 18:18
null
Ünnepelt az UVSE (Fotó: Dömötör Csaba)
A bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes UVSE nyerte meg a női vízilabda szuperkupát, miután legyőzte a BVSC-t a Komjádi uszodában pénteken megrendezett mérkőzésen.

 

Az év utolsó itthoni kiemelt pólós eseményén a kevésbé esélyesnek ítélt, a kupában és a bajnokságban is második vasutascsapat talált be először, majd 2–0-ra, 3–1-re, s – Máté Zsuzsanna duplája nyomán – 5–2-re vezetett a nyitónegyedben.

A férfiaknál a Szolnok győzött – arról a mérkőzésről ide kattintva olvashat!

Az UVSE a második negyedben kétszer is eredményes volt, így a nagyszünetre minimálisra csökkentette hátrányát. A harmadik nyolc percben pedig utol is érte riválisát, négy másodperccel az utolsó szünet előtt azonban a balkezes Leimeter Dóra újfent vezetéshez juttatta a BVSC-t (6–7).

A befejező játékrészben a címvédő holland légiósa, Vivian Sevenich harmadszor is betalált, Szücs Gabriella ötméteresével pedig a meccsen először már az UVSE vezetett (8–7). A BVSC egyenlíteni tudott, mivel pedig újabb gól nem esett, következtek a büntetődobások.

Ebben 8–7-re az UVSE bizonyult jobbnak, így övé lett a 2017-es esztendő utolsó női trófeája. Az idén másodszor írták ki a magyar női vízilabda-szuperkupát, a tavalyi premiert is az UVSE nyerte.

NŐI VÍZILABDA TIPPMIX SZUPERKUPA

UVSE–BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO 8–8 (2–5, 2–0, 2–2, 2–1) – ötméteresekkel 8–7
Komjádi uszoda, 500
néző. V: Birri, Kun Gy.
UVSE: Gangl – Szücs 1, TÓTH-CSABAI 2, Antal D. 1, Parkes, Keszthelyi 1, SEVENICH 3. Csere: Tóth I., Kiss Eszter. Edző: Benczur Márton
BVSC: DOROSZLAI– HERTZKA 2, Farkas T., Kele, Gyöngyössy 1, Kuna, Leimeter 2. Csere: Tóth E. (kapus), Farkas K. 1, Takács O., Máté Zs. 2, Koncz, Varga V. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Máté (29.), Tóth-Csabai (30.)
MESTERMÉRLEG
Benczur Márton:
– Öt-hat peches gólt kaptunk, kicsit nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe, és csak a második negyed elején találtuk meg a játékunkat, ami a hosszabb szünetnek és a játékosok válogatottbeli elfoglaltságának tudható be. Aztán átvettük a vezetést, és kezünkben volt a mérkőzés, de Keszthelyi Rita szerintünk szabályos gólját nem adták meg. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy az elmúlt időszakban a harmadik ötméterespárbaját is megnyerte, öröm a lányok edzőjének lenni.
Petrovics Mátyás: – Csak dicsérhetem a csapatot, mert az elmúlt hetek rangadóin, elsősorban magunknak köszönhetően állandóan kullogtunk az ellenfél után, most pedig a rivális követett minket. Megtisztel minket, hogy az UVSE az Amerikából hazatérő Antal Dórát is mozgósította, s mi ezt a nagyon erős ellenfelet előztük meg a meccs nagy részében. Az ötöspárbajban jobbak mindenkinél, de ez nem érdekel. A rangadókat így kell elkezdeni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik