Vízi: a férfiak nehéz, a nők könnyű vl-csoportban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.26. 17:03
null
A vb-címvédő férfiválogatottnak mindkét riválisát meg kell előznie a továbbjutáshoz (Fotó: MTI-archív)
A világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott nehezebb, míg a vb-harmadik női együttes könnyebb csoportba kapott besorolást a világliga 2013–2014-es idényében.

Benedek Tibor együttese az olimpiai bajnok Horvátországgal, valamint Görögországgal alkot hármas csoportot, míg Merész András tanítványai szintén a görögökkel, illetve az olaszokkal mérik össze tudásukat.

„Nagyon kemény csoportba kerültünk – nyilatkozott a vlv.hu-nak Benedek. – Ugyanolyan nehéz lesz innen a továbbjutás, mint tavaly, amikor a világbajnok olaszokkal küzdöttünk - vagy még nehezebb. Annak sem örülök, hogy csak négy meccset játszhatunk a csoportkörben, jobb lett volna négyes csoportba kerülni, hogy több tétmérkőzésen fejlődhessünk. Amennyiben nem sikerülne a továbbjutást jelentő első helyen végezni, akkor kicsit átalakul a nyári program és gondoskodni kell a részvételről egy olyan tornán, amelynek nehézsége felér a világliga szuperdöntőjével.”

A férfiaknál a csoportokban oda-vissza játszik mindenki mindenkivel. Minden csoportból csak az első helyezett jut a világliga szuperdöntőjébe, amelyet 2014. június 17. és 22. között rendeznek Dubaiban.

A nőknél az első kettő jut tovább, a finálét várhatóan június 10. és 15. között bonyolítják le Kínában.

Városnéző buszokat neveztek el a világbajnok pólósokról

VÍZILABDA, VILÁGLIGA
EURÓPAI CSOPORTSELEJTEZŐK
FÉRFIAK
A-CSOPORT

Szerbia, Oroszország, Románia
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG, Horvátország, Görögország
C-CSOPORT
Montenegró, Németország, Olaszország, Szlovákia

NŐK
A-CSOPORT

Spanyolország, Nagy-Britannia, Oroszország
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG, Görögország, Olaszország

Legfrissebb hírek

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
9 órája

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vizes vb 2025
15 órája

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
16 órája

A női vízilabdatorna programja

Vízilabda
2025.07.09. 23:07

A férfi vízilabdatorna programja

Vízilabda
2025.07.09. 23:07

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
2025.07.09. 15:46

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.07.07. 18:23

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.07.07. 12:47
Ezek is érdekelhetik