Női vízi: megvan a válogatott Eb-re készülő kerete

MTI MTIMTI MTI
2014.05.09. 16:31
Tizennyolc fős kerettel vág neki Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnoki felkészülésnek, amely május 19-én kezdődik.

A szakvezető közülük jelöli majd ki azt a 13 játékost, aki ott lesz a július 14. és 27. között Budapesten rendezendő kontinensviadalon. A felkészülés nyitó szakaszában még hiányos lesz a keret a légiósok távolléte miatt, az első teljes edzést június elején tudja megtartani a kapitány, aki az Európában játszó hat jelöltjén kívül számít a három amerikai légiósra, Antal Dórára, Illés Annára és Bolonyai Flórára is.

A névsor egyetlen meglepetése, hogy kimaradt a világbajnoki bronzérmes Garda Krisztina. A Szentes friss hazai bajnok együtteséből viszont ketten is bekerültek a bő keretbe: Gémes Alexa és Hevesi Anita. A rájátszást negyedik helyen záró UVSE a bajnokság legjobb játékosának megválasztott Kisteleki Hannával képviselteti magát, míg a kapusok közt a posztján szintén az ob I legjobbjának választott Gangl Edina is ott van.

Ami az Eb-felkészülést illeti: az első két hétben Budapesten gyakorolnak a lányok, majd Dunaújváros vendégszeretetét élvezik, ahol a holland válogatottal készülnek. Június 4-5-én a Dunaújvárosi Főiskola-kupa keretén belül a holland és a magyar juniorválogatottal biztosan játszanak, de elképzelhető, hogy a görögök is csatlakoznak a mezőnyhöz. Június 19-től egy görögországi tornán a házigazda, továbbá az olasz és a holland nemzeti csapattal találkoznak, majd Hajdúszoboszlóra utaznak, ahol az Egyesült Államok legjobbjaival készülnek tovább.

Az Eb-rajt előtt két héttel a Merész-csapat az oroszországi Kirisi-kupán vesz részt, a vendéglátók mellett az amerikai, a holland, az olasz és a spanyol válogatottal egyetemben.

A bő Európa-bajnoki keret:
KAPUSOK:
Bolonyai Flóra (USC, amerikai), Gangl Edina (ZF-Eger), Kasó Orsolya (Dunaújvárosi Főiskola VE)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Gémes Alexa, Hevesi Anita (mindkettő Hungerit-Szentes), Csabai Dóra, Menczinger Kata, Miskolczi Kitti (mindhárom Dunaújvárosi Főiskola VE), Czigány Dóra (ZF-Eger), Kisteleki Hanna (UVSE), Antal Dóra (Cal Bears, amerikai), Bujka Barbara (Olympiakosz Pireusz, görög), Illés Anna (Cal Bears, amerikai), Keszthelyi Rita (Orizzonte Catania, olasz), Kisteleki Dóra (Rapallo, olasz), Szücs Gabriella (Sabadell, spanyol), Takács Orsolya (Bogliasco, olasz), Tóth Ildikó (Messina, olasz)

Legfrissebb hírek

Nem baj, ha nem lesz gól, iram legyen! – a női pólóválogatott edzésén jártunk

Vízilabda
2026.10.05. 14:48

Hajdú Kata: Mintha újjászülettem volna

Vízilabda
2026.10.05. 11:48

Női vízilabda ob I: sima ferencvárosi siker Egerben

Vízilabda
2026.09.30. 14:42

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.09.24. 13:51

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

Tizenkilenc játékossal kezdődik az első őszi összetartás a magyar női vízilabda-válogatottnál

Vízilabda
2026.08.28. 11:44

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26