Vízilabda: félezer gyermek pólózik egy teljes napon át

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 12:54
Huszonnégy óra alatt 24 meccset játszik le pénteken és szombaton az a közel ötszáz gyermek- és serdülő sportoló, akik részt vesznek az 1 Nap Vízilabda elnevezésű tornán Budapesten.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a világon egyedülálló kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar utánpótlás helyzetére. A szervező Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (UVSE) ötödik alkalommal sorra kerülő rendezvényéhez az idén vidéki csapatok is csatlakoznak.

„Van feltámadás, főnixmadárként tért magához a magyar vízilabda, a generációváltás sikerült – szóltak a hírek a barcelonai világbajnokság után. Mi is hiszünk abban, hogy a jelenlegi utánpótlás játékosok adják a következő évek sikeres játékos generációját" – mondta Lovas Péter, az UVSE elnöke.

Az ország legnagyobb és legeredményesebb vízilabda-utánpótlás egyesülete által szervezett tornán minden korosztály játszik, a hatévesektől egészen az ifi korosztályig, a nagyobbak az éjszakai órákban, a kisebbek pedig napközben ugranak vízbe.

Szombat 11 órától gálamérkőzést láthatnak az érdeklődők, ahol az UVSE válogatottja és az 1994-ben BEK-et és Szuperkupát nyerő UTE csapata (Mátéfalvy Csaba, Zantleitner Tamás, Szabó Zoltán, Rázga Zoltán, Gál András, Fazekas Zoltán, Dala Tamás, Benedek Tibor, Vogel Zsolt, Vincze Balázs, Nitsovits Tamás, Bene András, Kovács Zoltán, Juhász Zoltán, edző: Kovács István) küzd meg egymással.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik