Női vízilabda: London? Az olimpiai bajnoki cím a cél - Merész

Vágólapra másolva!
2012.04.20. 18:11
Címkék
Merész András, az olimpiai kvótát szerző magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta: a londoni ötkarikás játékokon az aranyérem megszerzése lesz a cél. Drávucz Rita szerint itt az ideje az ünneplésnek.
NYILATKOZATOK
Merész András szövetségi kapitány
„Nálam még ma reggel is volt kis zabszem, de a lányok – mint a korábbi meccseinken is – rendkívül profi módon játszottak és oldották meg ezt a feladatot is. Beérett a másfél éves munka gyümölcse. London? Az olimpiai bajnoki cím a cél! Előtte azonban még itt is van teendőnk, hiszen bár kijutottuk Londonba, a szombati és vasárnapi trieszti helyosztókon már azokkal a csapatokkal játszunk, amelyek szintén ott lesznek az olimpián.”
Drávucz Rita, a világ- és Európa-bajnok csapatkapitány
„Ma küldetést teljesítettünk, s a missziónk sikerrel járt: a magyar női válogatott kvalifikálta magát az olimpiára! A tornán ez volt a harmadik győzelmünk, egyben a legkönnyebb is. Valósággal szárnyalunk most a boldogságtól, eljött az ideje, hogy egy kicsit ünnepeljünk is!...”
Takács Orsolya, az előző nagy generáció másik képviselője, világ- és Európa-bajnok
„A magam részéről nagyon óvatos voltam végig, nem foglalkoztam esélyekkel, s hasonlókkal, csak mindig a következő mérkőzés kötött le. Mivel viszonylag keveset gyakorolhattunk Trieszt előtt ellenfelekkel, a fizikai felkészülésre helyeztük a hangsúlyt, amihez aztán az eredményes forma is hozzátársult. Nehéz csoport után könnyű ág jött, de megérdemeltük, hogy csoportelsőként a negyeddöntőben nekünk jusson Kazahsztán. Most az egész csapat felszabadult és boldog, holnaptól pedig jöhetnek az újabb mérkőzések, de azokat már mint olimpiai indulók vívjuk, s ez hatalmas öröm számomra is.”
Szücs Gabriella, a csapat egyik legeredményesebbje, aki kiegyensúlyozott és gólerős játékkal tűnt ki minden meccsen
„Végig hittem benne, hogy sikerül. Még két meccs vár ránk itt, aztán jöhet az olimpia. Megvallom: csalódott lennék, ha arany nélkül térnénk haza Londonból!”
Bolonyai Flóra, aki a kapuban alkotott maradandót
„Fel se merült bennem, hogy nem juthatunk ki az olimpiára. Ezzel együtt csak a kazahok elleni mérkőzés legvégén, a 18–5-ös végeredménynél tudatosult bennem, hogy meg is csináltuk, amit elterveztünk. Jó ideje arról álmodom, hogy megnyerjük az olimpiát. Én már ezüstnél is csalódást éreznék...”

Legfrissebb hírek

Így vigasztalta Gyertyás Róza Pupp Rékát a cselgáncs-vb-n – videó

Egyéb egyéni
1 perce

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Petrenkó Brigitta a lengyel röplabdaélvonalba igazolt

Röplabda
26 perce

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
27 perce

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik