Kiss Gergely parázs csatát vívna a Recco otthonában

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 14:50
null
Kiss Gergely bízik benne, a Recco ellen is lesz oka az örömre (Fotó: Muirkó István, archív)
Címkék
A Teva-Vasas-Uniqa szombaton idegenben játszik az Euroliga második csoportkörében, ellenfele pedig a Kásás Tamást, Benedek Tibort és Madaras Norbertet is foglalkoztató címvédő Pro Recco, amely eddig mindkét meccsét megnyerte ebben a szakaszban, szemben a két vereséggel rajtoló Vasassal. Kiss Gergely szerint ennek ellenére nem esélytelenek a ma 20.30 órakor kezdődő mérkőzésen.

A Vasas 2009. április 22-én 10–9-re legyőzte a Pro Reccót Itáliában az Euroliga negyeddöntőjének visszavágóján, de mivel az első találkozón az olaszok Budapesten 11–8-ra nyertek, nem jutott tovább a magyar csapat. Az Eger 2010. január 16-án 8–8-ra végzett Euroliga-csoportmeccsen a Reccónál.

„Valóban, az Euroliga-negyeddöntő visszavágóján kaptunk ki itthon – mondta ennek kapcsán a Pro Recco magyar légiósa, Madaras Norbert a Nemzeti Sportnak adott interjúban. – De kétmeccses párharcról lévén szó, a vereségnek annyi jelentősége volt, hogy kisebb lett az összesített különbség, hiszen az első mérkőzésen simán nyertünk a Komjádiban. Persze ez a vereség, sőt az Eger tavalyi döntetlenje is arra figyelmeztet, hogy a szombati meccset se vegyük félvállról. Szerintem csalóka, hogy a Vasasnak eddig nulla pontja van. Rijekában ugyan nagyon kikapott, de például a Mladosttal nagyjából azonos erejű.”

Kiss Gergely is úgy gondolja, csapatának, a Vasasnak lehet esélye ma este Olaszországban.

„Minden meccs és minden év más. Csak akkor lehet keresnivalónk, ha keményen, pontosan játszunk és keveset hibázunk, az ellenfelünk megingásait viszont kihasználjuk. Az is nekünk kedvezne, ha lebecsülnének minket" – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát a Vasas háromszoros olimpiai bajnok pólósa..

„A válogatott edzésein óvatosan zrikáltuk egymást a Recco magyar játékosaival, ám nem vittük túlzásba, tiszteletben tartjuk egymást. Ha lesznek parázs összecsapások köztünk, az jó, mert azt jelentené, hogy szoros a mérkőzés" – tette hozzá Kiss Gergely.

A MADARAS NORBERTTEL KÉSZÜLT INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

MENETREND – EREDMÉNYEK
Rijeka–Vasas 13–6
Mladost Zagreb–Pro Recco 5–9
Vasas–Mladost Zagreb 8–9
Pro Recco–Rijeka 15–9
Pro Recco–Vasas márc. 26., 20.30
Rijeka–Mladost Zagrebmárc. 26., 20.00
Vasas–Pro Recco ápr. 13.
Mladost Zagreb–Rijeka
Mladost Zagreb–Vasas ápr. 27.
Rijeka–Pro Recco
Vasas–Rijeka máj. 5.
Pro Recco–Mladost Zagreb
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pro Recco 2
2
28–15 13 6
2. Rijeka 2
1 1
18–20 –2 3
3. Mladost Zagreb 2
1
1 14–17 –3 3
4. Vasas 2
2
14–22 –8 0
Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: magyar arany, ezüst és bronz(ok) is a nyitónapon

Utánpótlássport
8 perce

Női kosár Eb: a törökök Svájc legyőzésével javítottak a franciák elleni vereség után

Kosárlabda
41 perce

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
51 perce

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
1 órája

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
1 órája

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
1 órája

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
1 órája

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik