A Szegeden aratott sikere után továbbra is élen a Domino-Honvéd

Vágólapra másolva!
2008.03.09. 21:17
A férfi vízilabda-bajnokság 20. fordulójának rangadóján a Domino-Honvéd idegenben győzte le a Szeged együttesét. A rangadón a félidőben három góllal vezetett Kovács István csapata, végül 11-9-re nyert, s átvette a vezető helyet a bajnokságban az Egertől.
A Domino 36 pontjával vezeti a bajnokságot
A Domino 36 pontjával vezeti a bajnokságot
A Domino 36 pontjával vezeti a bajnokságot
A Domino 36 pontjával vezeti a bajnokságot

A szünetre úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám a fordulás után a Szeged felzárkózott, végül azonban csak megnehezíteni tudta a Honvéd dolgát. A fővárosi együttes a bajnokság huszadik fordulójának rangadóján 11-9-re nyert a Szeged otthonában.

A mérkőzés elején Vindisch Ferenc góljával villámgyorsan vezetést szerzett a Honvéd, amely a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzés irányítását.

Balatoni Máté ugyan előnyből egyenlíteni tudott, ám a Szeged jellemzően csak futott riválisa után. Varga Tamás szabaddobás-góljával érték újra utol az ellent 3-3-nál. A folytatásban azonban sorozatban három Domino-találat következett.

A nagyszünetre megnyugtató előnyt (4-7) szedett össze a vendégcsapat, ekkor úgy tűnt az előző szezon ezüstérmesének nem okozhat gondot elrabolni a két pontot a Szeged otthonából. Kásás Zoltán csapata azonban megrázta magát .

Varga Tamás vezérletével kétszer is felzárkózott egy gólra a Szeged, és ha Gergely István nem védi a szerb Milos Korolija lövését, egállal vágtak volna neki a felek a záró nyolc percnek.

Nagy csata alakult ki a meccs végére. Két és fél perccel a lefújás előtt Kiss Gergely növelte megint kettőre a vendégek előnyét, ezután a Szeged kihagyott egy emberelőnyt, amivel végleg elszállt minden esélye a pontmentésre.

A hazai csapatban a góllövőlistát vezető Varga Tamás ezúttal is vezére és legjobbja volt a Szegednek, ám nem nagyon akadt társa, aki felnőtt volna mellé. A vendégoldalon a Honvéd egyenletes csapatteljesítményének köszönhetően nyert.

A játéknap további eredményei:
BVSC–OSC-Opus Via 6–8 (3–3, 0–1, 0–3, 3–1)
Szolnoki Főiskola VSC–Pendola-Szentes-Elektroglob 10–11 (2–4, 3–1, 4–2, 1–4)


ING OB I, FÉRFIAK

20. FORDULÓ
SZEGED-BETON VE-DOMINO-HONVÉD 9–11 (2–3, 2–4, 4–2, 1–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 500 néző
V: Németh A., Székely B.
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 8/6
Kipontozódott: Vári (10. p.)
Sárga lap: Kovács István (10. p.)
SZEGED: Baksa – Lehmann, Weszelovszky 1, Komlósi 1, KOROLIJA 1, VARGA T. 3, Balatoni 1, Csere: Varga P. 1, Monostori 1, Éles, Juhász Zs., Molnár P.
HONVÉD: GERGELY – Vári, Szivós 1, GÓR-NAGY 2, Bárány 1, VINDISCH 2, KISS G. 2 Csere: Molnár T. 1, Fodor 1, Paján, Székely 1, Kovács O.
MESTERMÉRLEG
KÁSÁS ZOLTÁN, a Szeged edzője: Talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, de elégedett vagyok a csapatommal. Kicsit még gyorsulnunk kell, kicsit még több figyelemre és önbizalomra lesz szükségünk.
KOVÁCS ISTVÁN, a Honvéd edzője: Nehéz mérkőzést játszottunk, mint ahogyan itt mindig ilyet szoktunk. Örülök, hogy játékosaim nem számolgattak, és sportszerűek voltak, illetve remélem, a folytatásban is kijön az a sok munka, ami a csapatban benne van.
----
BVSC–OSC-OPUS VIA 6–8 (3–3, 0–1, 0–3, 3–1)
Szőnyi út, 150 néző. V: Juhász Gy., Fekete B.
BVSC: Szabó A. – Pecz, Nagy S. 1, Kriszt 2, Simon, TÓTH Z. 2, Galambos. Cs: Szűcs L. 1, Szabó P., Ambrus, Kuncz, Zsoldos, Ulmann. Edző: Vincze Balázs
OSC: Áts – Gulyás, Hangody L. 1, Tóth L., BENCZÚR 2, Gábor 1, HANGODY GY. 2. Cs: Németh D. 2, Ürögi, Ibolya, Klie, Rózsa, Cserdi. Edző: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 1/–, ill. 4/1
Ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Kritikán aluli teljesítményt nyújtottunk.
Bíró Attila: – Minden sikernek örülünk, ennek különösképpen.
Tudósított: GULYÁS ATTILA
----
SZOLNOKI FŐISKOLA VSC–PENDOLA-SZENTES-ELEKTROGLOB 10–11 (2–4, 3–1, 4–2, 1–4)
Szolnok, 250 néző. V: Kiszelly, Molnár P.
SZOLNOK: Györke – Cseh S. 2, Kistamás, Hangay Z. 1, Hangay R., BALOGH Z. 3, Pásztor. Cs: Bártfay, CSÁNYI 3, Kovács G. 1, Plézer, Gyurováth, Molnár A. Edző: Lukács Dénes
SZENTES: HORVÁTH T. – Maklári 1, PAPP G. 2, Torday 1, Csente 1, Szabó T. 1, VÍGH R. 2, Cs: Józsa 1, Turzai 1, Döbrössy, Jaksa 1, Zsivanovics, Araczki. Edző: Berki András
Gól – emberelőnyből: 17/7, ill. 16/3
Ötméterseből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Papp (17. p.), Vígh (26. p.)
Kiállítva végleg cserével: Gyurováth (25. p.), Hangay Z. (32. p.)
Sárga lap: Berki András (22. p.)
Mestermérleg
Lukács Dénes: – Az utolsó fordulóban fog eldőlni a nyolc közé jutás.
Berki András: – Gratulálok csapatomnak, fantasztikus nagy csatában arattunk győzelmet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik