Vízilabda: a FILA Kupáért Szegeden, a világ legjobbjaival
A szeptember 22-i, ob I-es rajt előttvilág legjobb klubcsapatai közül öt is vízbe száll Szegeden, a FILA Kupáért kiírt, péntektől vasárnapig tartó nemzetközi férfi vízilabdatornán.
Amint azt Juhász György, a Szeged-Beton VE szakosztály-igazgatója elmondta a távirati irodának, a torna kiváló alkalom a felkészültség, a jelenlegi forma felmérésére, amelyen a magyar bajnok Vasas, a legutóbbi ezüstérmes Honvéd, a horvát póló két elitalakulata, a legutóbbi pontvadászatban győztes, tavalyi Euroliga-első Jug Dubrovnik és a bajnoki ezüstérmes Mladost Zagreb, továbbá a román bajnok Nagyvárad lesz a honi bajnoki negyedik hazaiak ellenfele az újszegedi uszodában.A Szeged az elmúlt hetet vendégségben töltötte, Gyöngyösi András vezetőedző irányításával a gárda Dubrovnikban gyakorolt, hasznos edzőmeccseket is játszva a Juggal, minek utána a vezetőedző okkal értékelhette úgy, hogy kezd összeérni a társaság, az új emberek lassan beépülnek, és az alapozás idején végzett igen sok munkának kamatoznia kell.Túl a szakmai hasznon, az is fontos és a Szeged elismerését jelenti, hogy az idén az Euroligában másodikként végzett horvát élegyüttes is elfogadta a dél-magyarországi tornára szóló meghívást.
Legfrissebb hírek

NB II-es rang – Somogyi Zsolt jegyzete
Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:11

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron
Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57

NB II: két játékossal szerződést bontott a Szeged
Labdarúgó NB II
2025.01.07. 19:36
Ezek is érdekelhetik