A fiatalok is főszereplők lettek

2004.10.14. 23:23
Címkék
Ahogy azt Földi László a szerdai, Kotor ellen aratott 9-8-as győzelem után beharangozta, sok pihenőt adott csütörtökön a kulcsjátékosoknak.
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

Euroliga 2004-2005
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

Euroliga 2004-2005
Tehette, hiszen a Vasas a gyengécske osztrák Tirol ellen pólózott, a sógorok utolsó továbbjutóként kerültek tovább az első selejtezőkörből.
Ettől függetlenül a szokásos mezőnyhatos kezdett a vízben, a kapuban azonban nem Nagy Viktor, hanem Németh Zsolt taposott. A második negyed közepétől már a piros-kékek fiataljai vették vállukra a csapatot, és kiválóan éltek a lehetőséggel. A szeptemberi junior Európa-bajnokságon bronzérmet szerző válogatott tagja, Kállay Márk négy gólt vállalt, Steinmetz Ádám pedig pihengetve is összehozott három találatot, csakúgy, mint Gombos. Az innsbruckiak három negyeden keresztül próbálkoztak sikertelenül Németh kapujának bevételével, végül az utolsó játékrészben a szlovák Hornyák megtörte a csendet. Érdekesség, hogy a Tirol soraiban találhattuk a 33 esztendős Czirok Kevét, és a hírek szerint Loványi Róbert is hamarosan (lehet, hogy még Marseille-ben) csatlakozik az osztrák gárdához. Ôk ketten tagjai voltak annak az FTC-nek, amely 1995-ben a LEN-kupa fináléjában szerepelt, és végül alulmaradt a Barcelonával szemben.
"Rápihenve a Brescia elleni meccsre, kötelező győzelmet arattunk" - kommentált tömören Földi László.

F-csoport
TEVA-VASAS PLAKET - WBC TIROL (osztrák) 13-1
(2-0, 3-0, 5-0, 3-1)
Marseille, 200 néző. V: Ryckaert (belga), Belevcov (ukrán)
VASAS: Németh Zs. - Hesz, Varga D., STEINMETZ Á. 3, Steinmetz B., Vindisch, GOMBOS 3. Cs: Mátyás 1, KÁLLAY 4, KELEMEN 2, Keszthelyi, Szőcs. Edző: Földi László
TIROL: Menghin - Richter, Burisch, Hornyák 1, Böhme, Hengl, Patuzzi. Cs: Röhle, Czirok, Miklanovics, Faschin. Edző: Helmut Toni
Gól - emberelőnyből: 3/2, ill. 4/0

Dupláznak Patraszban

Az Euroliga E-csoportjának nyitónapján, azaz szerdán csak egy mérkőzést tudtak lejátszani, ezen a német Duisburg 8-3-ra győzte le a lengyel Lódzot. A következő parti, az orosz Sturm Csehov és a horvát Mladost Zagreb között 1-1-nél vihar miatt félbeszakadt, és a házigazda görög Patrasz sem tudott bemutatkozni a francia Taverny ellen. A két mérkőzésre pénteken kerül sor a délelőtti és déli órákban, vagyis a négy érdekelt aznap kétszer száll vízbe.
Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
14 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
15 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
19 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
29 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
29 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
31 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
48 perce