Vizes vb: Milák adatvizualizáción is világcsúccsal nyert

2022.06.22. 14:58
null
Milák Kristóf a második világbajnoki aranyérme átvétele után néhány perccel (Fotó: Török Attila)
Amint arról beszámoltunk, Milák Kristóf óriási fölénnyel és elképesztő új világcsúccsal nyerte meg a budapesti vizes világbajnokságon a férfi 200 méter pillangó döntőjét. A hatalmas siker megihlette Szűcs Krisztinát, adatvizualizációval foglalkozó designert is, aki ötletes infografikán dolgozta fel Milák mellett a döntősök mindhárom úszását.

A kicsi fekete körök az előfutamos úszásokat, a nagyobb feketék az elődöntős úszásokat mutatják, a nagy fehér pedig a döntőt jelzi: jól látható, a „kényelmes” előfutamos úszásával Milák a döntőben lemaradt volna az éremről, ám az elődöntőben úszott idejével már aranyérmet szerzett volna – igaz, világcsúcs nélkül.

 

Készítette: Szűcs Krisztina

A 200 pillangón immár kétszeres világbajnok Milák ezzel egyébként valami egészen egyedit hajtott végre a magyar úszósport történelme során – olyasmit, amit nemzetközileg is csak a legnagyobb csillagok tudtak megcsinálni: többek között Adam Peaty, Michael Phelps, vagy éppen Sarah Sjöström, esetleg Katie Ledecky. Hogy mi az? Ide kattintva kiderül...

 

Legfrissebb hírek

A világ idei harmadik legjobb idejével nyerte meg a 100 pillangót Milák Kristóf Canet-en-Roussillonban

Úszás
2026.05.28. 20:42

Milák Kristóf két dobogós helyezést szerzett a Mare Nostrum 2. állomásának első napján

Úszás
2026.05.27. 20:47

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.24. 19:15

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.23. 19:52

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.20. 15:50

Jackl Vivien: megvan a harmadik Eb-szint; Milák Kristóf: 100 pillangón a világ idei legjobbja

Úszás
2026.04.19. 20:19

Milák Kristóf megtörte Szabó Szebasztián nagy sorozatát

Úszás
2026.04.17. 20:16

Milák Kristóf megvédte címét 100 gyorson

Úszás
2026.04.16. 20:45
Ezek is érdekelhetik