Kosár: a Honvédnál nem csak szlogen, valóban építenek a fiatalokra

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 13:55
Címkék
A felnőttélvonalbeli kosárlabda-bajnokság őszi szezonjában a Budapesti Honvéd két ígérete, Reizinger Máté (19) és Hajdu Péter (19) teljesített a legjobban az utánpótláskorúak (U20-asok) közül. A piros-fehérek első csapatának vezetőedzőjét, Zlatko Jovanovicot kérdeztük a fiatalok teljesítményéről.

Az alapszakasz feléhez érve nemrég sorra vettük, hogy az U20-as játékosok közül kik teljesítettek a legjobban a férfi kosárlabda NB I őszi idényében. Az ötös toplistánk első helyére a Budapest Honvéd 19 éves hátvédje, Reizinger Máté került, míg a második pozíciót klubtársa, Hajdu Péter érdemelte ki nálunk. Tehát jól látható, hogy a nagy múltú, 33-szoros bajnok piros-fehérek felnőttcsapatánál nem csak jelmondat, hogy megadják a lehetőséget a fiataloknak, hanem így is tesznek.nemrég sorra vettük, hogy az U20-as játékosok közül kik teljesítettek a legjobban a férfi kosárlabda NB I őszi idényében. Az ötös toplistánk első helyére a Budapest Honvéd 19 éves hátvédje, Reizinger Máté került, míg a második pozíciót klubtársa, Hajdu Péter érdemelte ki nálunk. Tehát jól látható, hogy a nagy múltú, 33-szoros bajnok piros-fehérek felnőttcsapatánál nem csak jelmondat, hogy megadják a lehetőséget a fiataloknak, hanem így is tesznek.

A Honvédban hagyományosan jól működik az akadémia, és ahogyan a korábbi években a klubnak most is az a célja, hogy az ígéretekből aztán érett és igazán jó felnőtt játékosokká váljanak nálunk

 – kezdte Zlatko Jovanovic, a Budapesti Honvéd első csapatának bosnyák vezetőedzője az Utánpótlássportnak. – Ugyanakkor szeretném leszögezni: a csapatunkban nem az számít, hogy ki fiatal és ki idős – nem a kor, hanem a teljesítmény mérvadó. Az őszt látva kijelenthetem, hogy Reizinger Máté és Hajdu Péter is egyre jobban felveszi a versenyt az élvonal tempójával, és ez mindenképpen jó visszaigazolás számunkra. Értelemszerűen a fiatalok szerepeltetésének van hátulütője is, hiszen ez a stratégia nem mindig hat ki jól a csapat pillanatnyi eredményességére (a szerk.: a Honvéd jelenleg 4/11-es mérleggel az utolsó helyen áll a tabellán), és ezt néha nem könnyű elfogadnunk, de dolgozunk tovább keményen. Egyértelműen látszik a fiatalokon a fejlődés, ez pedig mindenképpen azt jelzi, hogy jó úton járunk."

Zlatko Jovanovic Forrás: honved.hu

Reizinger az első fél szezonban 16,3 játékperc alatt 4,2 pontot és 1,9 lepattanót átlagolt, Hajdu pedig szintén mind a 13 meccsen szóhoz jutott, és átlagosan 4,4 pontot és 5,2-es VAL-t tudott felmutatni.

Reizi tényleg remek srác, a személyisége és a fizikai adottságai is megvannak ahhoz, hogy kiváló játékos váljon belőle. Még csak az első teljes évadát játssza az NB I/A-csoportban, de a teljesítményének köszönhetően most már ott tart, hogy a szoros meccsek végjátékában is abszolúte pályán tartható.

Akadtak olyan meccsek is, amikor egyértelműen a húzóembereink közé tartozott, és ez nagy pozitívum – mondta Jovanovic, majd így folytatta a szintén jól teljesítő kortársáról. –

Hajdu Peti nevét mindenki jól ismeri a magyar kosárlabda-társadalmon belül, és joggal tartják nagy tehetségnek.

Neki már kicsivel több tapasztalata van ezen a szinten, mert már tavaly is jelentős játékperceket kapott. A munkamorálja és fejlődése önmagáért beszél. Ráadásul azt mondhatom, hogy bizonyos pillanatokban vezéregyéniséggé lépett elő. Több poszton is bevethető, jól dobó játékosról beszélünk. Ugyanakkor nem szabad elbízni magukat a srácoknak, mert még rengeteg munka vár rájuk, ezt ők is jól tudják, és szerencsére keményen is dolgoznak. Bízom benne, hogy ez még csak a kezdet mindkettejüknél."

(Kiemelt képen: Reizinger Máté (balra) és Hajdu Péter Forrás: honved.hu)

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
27 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
29 perce

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
51 perce

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik