Sakk: a 16 éves Gaál Zsóka a világválogatottban is szerepelt az idén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 21:12
Címkék
Az év női sakkozója, a 16 éves Gaál Zsóka az idén játszott a világválogatottban, a felnőtt Eb-n a magyar női csapat legjobb pontszerzője volt és Magnus Carlsennel is gyakorolt.

Ismét mozgalmas és sikeres évet zár a 16 éves sakkozó, Gaál Zsóka. Az ajkai kitűnőség sikerei közül kiemelkedik, hogy az U16-osokat képviselveGaál Zsóka. Az ajkai kitűnőség sikerei közül kiemelkedik, hogy az U16-osokat képviselve

meghívást kapott a női világválogatottba,

amely Kazahsztán csapatát múlta felül úgy, hogy Zsóka a rapid kategóriában az All Star-együttes legjobb pontszerzője volt. Aztán az U16-osok hollandiai sakkolimpiáján a fiúk között a magyar csapatnak ötven százalékos teljesítménnyel segített, a Garuda Ajka BSK  tagjaként pedig az európai klubcsapatok viadalán ezüstérmet szerzett.

Gaál Zsóka az idén is értékes tapasztalatokat szerzett a felnőttek között Forrás: Gaál Zsóka/Facebook

A Papp Gábor és Berkes Ferenc nagymesterek által edzett reménység továbbá a montenegrói női Európa-bajnokságon a második táblán játszott, és a nemzeti csapat legjobb pontszerzőjeként női nagymesteri normát szerzett.  

A Magyar Sakkszövetség mindezek elismeréseként a 2023-as év női sakkozója címmel tüntette ki a sokra hivatott tinédzsert.

„Nagyon izgalmas év van mögöttem – mondja Zsóka. – Idén nemcsak hazai, hanem külföldi versenyeken is indultam, illetve az ifjúsági megméretések mellett többségében felnőttversenyeken ültem asztalhoz. Külön öröm, hogy részt vettem Norvégiában egy edzőtáborban, ahol

Magnus Carlsen ötszörös világbajnokkal sakkozhattam

és kellemes emlékek fűznek a Polgár Judit által szervezett Világsakkfesztiválon az első Sakktriatlon versenyhez, melyen Berkes Ferenc edzőmmel alkottunk egy csapatot, és sikerült nyernünk. Büszke vagyok, hogy a Magyar Sakkszövetség az év női sportolójának választott. További büszkeséggel tölt el, hogy válogatottként képviselhetem Magyarországot, Veszprém vármegyét és szeretett városomat, Ajkát. Nagyon köszönöm Polgár Juditnak, hogy alapítványán keresztül támogat, ahogyan Ajka városa is. Egy táblajátékokat gyártó londoni cég, a Purling London márkanagykövete vagyok, nekik is hálás vagyok ezért a megtisztelő szerepkörért.”

(Kiemelt képünkön: Gaál Zsóka a világválogatottban Forrás: Gaál Zsóka/Facebook)

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
5 perce

Megvan, ki viszi a magyar zászlót a téli olimpia megnyitóján

Téli olimpia 2026
5 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
18 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
27 perce

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók és a Sportdiplomáciai Főosztály

Tenisz
34 perce

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
51 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
1 órája

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik