Kézilabda: az évad első összetartása kezdődik a fiúválogatottaknak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.10.29. 09:05
Címkék
Válogatott hét következik a korosztályos fiú kézilabdacsapatoknak, amelyek közül kettő felkészülési mérkőzéseket is játszik majd.

A korosztályos leány kézilabda-válogatottak után a fiúkon a sor, hogy összetartáson vegyenek részt: az új évad első válogatott hete kezdődik vasárnap.

A 2008-2009-es születésű kézilabdázók most kezdik a válogatott szereplésüket serdülőkként, a fiatalokra ennek megfelelően kiválasztók várnak a következő napokban; több turnusban érkeznek a játékosok Siófokra, ahol október 29. és november 4. között dolgoznak majd együtt a szakemberekkel. A korosztály szövetségi edzője Szabó Levente.

Az ifjúsági válogatottat az előző évadban még serdülőként szereplő, a nyáron EYOF-bronzérmet szerző játékosok alkotják, akik immár Gulyás István irányításával készülnek a következő megméretésükre: a játékosok Balatonbogláron és Gyálon is megállnak az első napokban, hogy aztán Párizs felé vegyék az irányt, ahol a Tiby-kupán vesznek részt. Az együttesre 2024-ben U18-as Eb vár.

A párizsi Tiby-kupa menetrendje:

November 02. (csütörtök) 18:00 Magyarország–Horvátország 
November 03. (péntek) 20:15 Magyarország–Franciaország
November 04. (szombat) 18:00 Magyarország–Tunézia

A juniorok sem pihennek a következő napokban: a nyári ifjúsági vb-n a 11. helyen végző csapat is új szövetségi edzővel, Sótonyi Lászlóval dolgozhat a folytatásban. A legidősebb férfi utánpótlás-válogatott a balatonboglári felmérések után Nagykanizsán edz majd, a programba pedig két felkészülési mérkőzés is bekerült. Az együttes jövő nyáron az U20-as Eb-n bizonyíthat majd.

A juniorválogatott menetrendje:

November 3. (péntek) 18.00 Magyarország–Horvátország
November 4. (szombat) 10.30 Magyarország–Horvátország 

(Kiemelt képünkön: az EYOF-on bronzérmet szerző fiatalok az ősztől már ifjúságiként bizonyíthatnak Fotó: MOB-Média / Szalmás Péter

Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
5 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
6 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
6 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
6 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája