Kézilabda: az FTC és az ETO is remekül kezdett a lányok között

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 20:17
Címkék
Az U19-es és az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságban is hibátlanul kezdett a Ferencváros és a Győri ETO.

A Nemzeti Kézilabda Akadémia korosztályos csapatai uralták az előző évadban a legidősebb korosztályos első osztályú leány kézilabda-bajnokságokat, az eredmények alapján legalábbis mindenképp: a szigetszentmiklósi négyes döntőben az U19-esek és az U17-esek között is a balatonboglári fiatalok diadalmaskodtak. A 2022/2023-as kiírás során a fiatalabbaknál hibátlanul, az idősebbeknél mindössze egy döntetlent játszva lett bajnok a NEKA, amelynek csapatai – az imént említett mérlegekhez képest – nem kezdték jól az új idényt, hiszen szeptember közepére máris becsúszott egy-egy vereség.

Velük ellentétben két olyan klub is van, amely az első hónapot hibátlanul zárta a vizsgált korosztályokban.

A Ferencváros az U19-esek és az U17-esek Keleti csoportjában is négy mérkőzést nyert;

az utóbbiban egyedül a Szegedi NKE tudja tartani a fővárosiak tempóját, az FTC-nek viszont sokkal jobb a gólkülönbsége (+85, 168 szerzett találattal), amivel tartja az első helyet. Az idősebbeknél a DVSC-Schaeffler és a Praktiker-Vác is százszázalékos, a tabellát pedig az utóbbi vezeti, elsősorban a hatékony védekezésének köszönhetően; a váciak négy meccsen csak 72 gólt engedélyeztek az ellenfeleiknek.

Nyugaton a Győri ETO villog,

amely az U19-esek között jelenleg a Budaörs együttesével fut fej-fej melletti versenyt. A győriek állnak jobban a gólkülönbségüknek (+70 a +47-tel szemben) köszönhetően, az U17-esek között viszont pontelőnnyel vezet az ETO: a Bajnok DSE egy pont lemaradással követi az előző évad bronzérmesét.

(Kiemelt képünkön: az FTC U19-es csapatának játékosa, Fábián Alina akcióban Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik