Labdarúgás: 1300 felett a fiatalok játékperce az NB I 32. fordulójában

Borsos László utanpotlassport.huBorsos László utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 13:18
Címkék
A labdarúgó NB I 32. fordulójában összesen 1389 percet kaptak a 2002-es vagy annál fiatalabb játékosok; kilenc klubban huszonnyolc ifjonc bizonyíthatott.

Az OTP Bank 32. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: huszonnyolc játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.

Pénteken a Paks és a Puskás Akadémia találkozóján (0–2) a hazaiaknál bal oldali belső védőt játszott Vas Gábor, aki 85 százalékban nyerte meg a párharcait, négy szerelése volt, kétszer szerezte meg és háromszor adta el a labdát (abból egyszer a saját térfelén). A felcsútiak jobb oldali támadóként vetették be Gruber Zsombort, aki egy lövéssel próbálkozott, párharcainak 13 százalékát nyerte meg, sikeres csele nem volt.

A bal oldali támadóként szerepeltett Komáromi György csereként beállva a 94. percben gólpasszt adott,

emellett egy-egy kaput eltaláló lövése, illetve sikeres csele volt, párharcainak a 17 százalékát nyerte meg.

A Kisvárda és a Vasas összecsapásán (2–1) a hazaiaknál nem lépett pályára utánpótláskorú magyar. Az angyalföldieknél középhátvédet játszott az FTC-től kölcsönvett Iyinbor Patrick, aki 79 százalékban nyerte meg a párharcait, két szerelése, hét labdaszerzése, illetve két labdavesztése volt. A jobb oldali szélsőként szerepeltetett Szilágyi Szabolcs kapura nem lőtt, két pontatlan beadása volt, párharcainak a kétharmadát nyerte meg, egy sikeres csellel rukkolt ki. A második félidő közepén becserélt Sztojka Dominik belső középpályást játszott, passzainak 84 százaléka volt pontos, párharcainak a 63 százalékát vívta meg sikerrel, három cselt húzott meg. A hajrában Szalai József is pályára lépett.

Szombaton a Mol Fehérvár és a Zalaegerszeg bajnokián (3–0) a székesfehérváriak nem játszattak utánpótláskorú magyart. A vendégeknél Kovács Barnabás védekező középpályásként 83 százalékban passzolt pontosan, párharcainak a 36 százalékát nyerte meg, két szerelése, öt labdaszerzése, illetve tíz labdavesztése volt (abból kettő a saját térfelén). Bal oldali támadóként futballozott Szalay Szabolcs, akinek három lövéséből kettő talált kaput, egy kulcspasszt adott, öt cseléből három jött be, párharcainak 38 százalékát nyerte meg. A jobb oldlai támadóként szerepeltetett Németh Dánielnek mindkét lövése kaput talált, párharcainak 22 százalékát vívta meg sikerrel és egy jó csele volt. A szünetben pályára küldöttt Klausz Milán középcsatárt játszott, egy kaput eltaláló lövéssel kísérletezett, párharcainak a 18 százalékát nyerte meg, jó csele nem volt. Debütált az NB I-ben Papp Csongor, a 2005-ös születésű középpályás 21 percet töltött a pályán, balhátvédet játszott.

A Ferencváros és a Debrecen rangadóján (1–3) a bajnokcsapat bal oldali középpályásaként futballozott Lisztes Krisztián, akinek egy lövése mellett egy kulcspassza és egy sikeres csele volt, párharcainak mindössze nyolc százalékát nyerte meg. Első tétmérkőzését játszotta az együttesben Kaján Norbert és Tóth Alex, előbbi jobbhátvédként utóbbi védekező középpályásként mutatkozott be az OTP Bank Ligában. A debrecenieknél nem lépett pályára utánpótláskorú magyar.

Vasárnap a Bp. Honvéd és a Mezőkövesd összecsapásán (2–3) a kispestiek jobb oldali szányvédője, Eördögh András 29 százalékban nyerte meg a párharcait, pontos beadása nem volt, négyből egy csele jött be, egy-egy labdaszerzése, illetve szerelése volt tíz labdavesztés mellett (abból kettő a saját térfelén).

A jobb oldlai támadóként bevetett Kerezsi Zalán két lövésből egy gólt szerzett, párharcainak az 57 százalékát nyerte meg, hatból három csele volt sikeres. A bal oldali szélsőként becserélt Kocsis Dominik egyetlen lövésből bevette a mezőkövesdi kaput, kettőből egy csele volt sikeres, párharcainak a 38 százalékát nyerte meg.

Középpályást játszott a szintén becserélt Bocskay Bertalan, passzainak 72 százaléka volt pontos, egy kulcspassz mellett egy labdaszerzés és kilenc labdavesztés fűződik a nevéhez. A mérkőzés végén Átrok Zalán és Krajcsovics Ábel is beállt, ám nem tudták győzelemhez segíteni csapatukat. A mezőkövesdiek jobbhátvédként kezdették Kállai Kevint, akinek ötből négy csele bejött, három szerelése és öt labdaszerzése mellett hét labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén), míg párharcainak a 61 százalékát nyerte meg. A hajrában becserélt Lehoczky Roland védekező középpályásként kapott lehetőséget.

Az Újpest és a Kecskemét mérkőzésén (3–0) a hazaiaknál belső védőként szerepelt Fehér Csanád, aki mind a hat párharcát megnyerte, egy szerelése, hat labdaszerzése, illetve két labdavesztése volt. Középpályást játszott a második félidő végén pályára küldött Szabó Bálint és Varga Balázs is. A vendégeknél Katona Bálint jobb oldali támadóként futballozva párharcainak a felét nyerte meg, egy kaput eltaláló lövése, valamint egy pontos beadása volt, sikeres csele nem volt. Polyák Kristóf csereként állt be, belső védőként szerepelt, párharcainak a kétharmadát megnyerte, egy szerelése, három ladbaszerzése, illetve két labdavesztése volt (egy a saját térfelén).

A 2002-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI
AZ NB I 2022–2023-AS ÉVADÁNAK 32. FORDULÓJÁBAN:

Csapatonként

Zalaegerszeg: 95+95+61+48+21=320 perc
Bp. Honvéd: 64+77+33+33+20+7=234 perc
Vasas: 100+62+31+8=201 perc
Újpest: 100+26+17=143 perc
Mezőkövesd: 98+12=110 perc
Ferencváros: 75+13+13=101 perc
Paks: 95 perc
Puskás Akadémia: 56+38=94 perc
Kecskemét: 53+38=91 perc

Játékosonként
Iyinbor Patrick (Vasas): 100 perc
Fehér Csanád (Újpest): 100 perc
Kállai Kevin (Mezőkövesd): 98 perc
Kovács Barnabás (Zalaegerszeg): 95 perc
Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg): 95 perc
Vas Gábor (Paks): 95 perc
Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd): 77 perc
Lisztes Krisztián (Ferencváros): 75 perc
Eördögh András (Bp. Honvéd): 64 perc
Szilágyi Szabolcs (Vasas): 62 perc
Németh Dániel (Zalaegerszeg): 61 perc
Gruber Zsombor (Puskás Akadémia): 56 perc
Katona Bálint (Kecskemét): 53 perc
Klausz Milán (Zalaegerszeg): 48 perc
Komáromi György (Puskás Akadémia): 38 perc
Polyák Kristóf (Kecskemét): 38 perc
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd): 33 perc
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 33 perc
Sztojka Dominik (Vasas): 31 perc
Szabó Bálint (Újpest): 26 perc
Papp Csongor (Zalaegerszeg): 21 perc
Átrok Zalán (Bp. Honvéd): 20 perc
Varga Balázs (Újpest): 17 perc
Kaján Norbert (Ferencváros): 13 perc
Tóth Alex (Ferencváros): 13 perc
Lehoczky Roland (Mezőkövesd): 12 perc
Szalai József (Vasas): 8 perc
Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd): 7 perc

ÖSSZESEN: 1389 perc

(Kiemelt képünkön: Kocsis Dominik (balra) gólt ünnepel Fotó: sportal.hu/Pozsonyi Zita)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik