Kézilabda: a NEKA leánycsapatai már készülhetnek a négyes döntőre

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.04.19. 21:25
Címkék
Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a NEKA U17-es, hibátlan mérleggel álló leány kézilabdacsapata mellett az U19-esek is bejutottak a négyes döntőbe.

Balatonboglári öröm Dunaújvárosban – így lehetne összefoglalni a Nemzeti Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es csapatának látogatását a DKKA együttesének otthonában. Mindkét korosztályos mérkőzés a NEKA sikerével zárult (a fiatalabbak 31–20-ra, az idősebbek 28–19-re nyertek), ami azt jelentette, hogy a csapatok (majdnem) egyszerre harcolták ki az évad végi négyes döntőben való részvételt.

Az U17-esek ráadásul százszázalékos mérleggel, amivel az élvonalbeli leánybajnokságok tekintetében egyedüli csapatként állnak hibátlanul. Az Ifj. Kiss Szilárd által irányított kézilabdázók huszonkét meccsükből az összeset megnyerték, a legszorosabb találkozókat pedig – nem meglepő módon – az őket négy ponttal követő Győri ETO-val vívták: idegenben egy, otthon hat góllal nyertek. A hátralevő fordulókat tekintve

jó esély mutatkozik rá, hogy az alapszakaszt százszázalékos mérleggel fejezzék be;

a négyes döntő előtti periódusban következő ellenfeleik közül a legelőkelőbb helyen az ötödik Szent István SE áll a tabellán.

Ifj. Kiss Szilárd Fotó: Tompos Gábor, NEKA

A már említett U19-es NEKA-lánycsapat is biztosította a helyét a legjobb négy között, a mérlegére pedig a Dr. Woth Péter által irányított együttes sem panaszkodhat: 21 bajnokiból 20-at megnyertek, egy döntetlen mellett (igaz, a Pénzügyőr elleni, őszi siker a fővárosiak visszalépésével törlődött). Az iksz majdnem napra pontosan egy hónappal ezelőtt született, a Kozármisleny ellen, idegenben.

A két korosztály négyes döntőit június 2-3-án rendezik meg.

(Kiemelt képünkön: a NEKA U17-es csapata Fotó: Tompos Gábor)

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
1 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
2 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
2 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
2 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
3 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája