Úszás: az uszodák 1.8 milliárdos kormányzati segítséget kaptak

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.01.24. 16:37
Címkék
Alapvetően zavartalanul folyik az úszásoktatás a kormány pénzügyi mankója nyomán.

Az uszodák esetében általánosnak mondhatóan, az alapsportnak számító úszást tekintve pedig kiváltképpen megnehezült a helyzet, fenntarthatatlanná vált a korábbi működési szint az energiaválság következményeként. Önerőből nem is lehetne orvosolni a sok helyütt kritikus állapotot, ezért is jött jókor a kormány jelentős pénzügyi injekciója, amellyel az úszók, közelebbről az utánpótlás segítségére sietett.

„A jelenlegi rendkívüli helyzetben kivételesnek mondható, hogy a kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta az uszodákat, ennek köszönhetően a legtöbb helyszínen zavartalanul folyik az oktatás” – számolt be honlapján a mentőövnek minősíthető lépésről a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). Az anyagi támaszról szóló bejelentés azon a megbeszélésen hangzott el, amelyet a múlt hét végén tartottak a MÚSZ székházában az Úszó Nemzet Programról (ÚNP). A helyi koordinátorok egyeztettek, cseréltek véleményt a program állásáról, elsősorban az energiakrízis előidézte helyzet kihívásairól. Jelzésértékűnek mondható, hogy a fórumon ott volt ötszörös olimpiai bajnoknőnk, az ÚNP-nagykövet Egerszegi Krisztina is, a MÚSZ vezető képviselői mellett. 

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke húsz város képviselői előtt szólva kiemelte, hogy

a kormány prioritásként kezeli az Úszó Nemzet Programot, amely több ezer gyermeknek biztosít lehetőséget arra, hogy kiválóan képzett oktatóktól tanuljanak úszni anélkül, hogy az családjaiknak anyagi terhet jelentene.

Vagyis nagyon kellett az az 1,8 milliárd forint... 

Az összejövetelen nem csupán a jelenről, hanem a jövőről is szó esett. Elhangzott, hogy „a tapasztalatok felhasználásával, az új javaslatok és észrevételek összegzésével az ÚNP 2023-ban még hatékonyabbá válhat, ami kiváló hír a programban már résztvevő 20 ezer fiatalnak – és persze a sportágnak is” – áll a MÚSZ összegzésében, amely okkal idézte Virth Balázs mesteredzőt. A szakember nemrég a Sopronban látottak alapján azt írta: „ha az ezer résztvevő gyerkőcből csak száz gondolja úgy, hogy rendszeresen elkezd edzeni, és közülük tíz végül igazi versenyzőként is a rajtkövekre lép néhány év múlva, akkor az ÚNP máris rengeteget tett a magyar úszósport jövőjéért – miközben a többi 990 fiatal is egy életre szóló, és adott esetben a saját, vagy tán mások életét is megóvó készséggel gyarapodott, az úszás egészségmegőrző szerepéről nem is beszélve”. 

A MÚSZ beszámolójának felvezetésével is teljesen egyet lehet érteni, amikor írásának ezt a címet adta: „Kiváltságos helyzetben a magyar úszósport”. 

(Kiemelt képen: Az Úszó Nemzet Program keretében gyerekek tömegei tanulnak meg úszni Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
5 perce

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
11 perce

Korábbi világsztárok Balogh Botond klubjának edzőjelöltjei – keddi transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Magyar foci
24 perce

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Úszás
43 perce

Eddy Merckx, azaz Kannibál tanár úr 80 éves

Népsport
44 perce

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
1 órája

Vízilabda: isztambuli Eb-re készülnek az U16-os fiúk

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik