Labdarúgás: újabb fiatalok kopogtatnak a Puskás Akadémia FC ajtaján

Borsos László utanpotlassport.huBorsos László utanpotlassport.hu
2023.01.25. 17:43
Címkék
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt elmondta, hogyan vélekedik a felnőttcsapattal első ízben külföldi edzőtáborba tartó tizenéves játékosokról.

Már vágják a centit Felcsúton, vasárnap ugyanis a Mezőkövesd vendégeként NB I-es mérkőzést játszik a Puskás Akadémia FC a hosszú téli szünet után. Az előző idény bronzérmese negyedik helyről várja a tavaszi folytatást, és nem kizárt, hogy újabb fiatalok léphetnek pályára az együttes színeiben – erre engedhetünk következtetni legalábbis Hornyák Zsolt vezetőedző szavaiból.Hornyák Zsolt vezetőedző szavaiból.

„Négy újoncot vittünk el az akadémisták közül a marbellai edzőtáborba, hogy az első kerettel készülhessenek.

A 2006-os születésű Kern Martin világszinten a húsz legnagyobb tehetség egyike a belső középpályások között a saját korosztályában.

Bal lábas, jó képességű, technikás srác, aki a Young Boys elleni előkészületi meccsen a kezdő csapatban kapott lehetőséget és jó teljesítménnyel rukkolt ki ahhoz képest, hogy tizenhat éves és fizikailag még erősödnie kell a felnőttfutballhoz. A középpályás Dusinszki Szabolcs és a belső védő Babós Levente egyaránt az U19-es válogatott tagja, őket is szeretnénk beépíteni, de nagy a versenyhelyzet a posztjukon. Nathaniel Noël is velünk tartott, ő egy kanadai-portugál akadémista, aki Loic Negóhoz hasonlóan atletikus, jó képességű szélső futó. Rajtuk kívül Pécsi Ármin is ott volt Spanyolországban, ám a többiekkel ellentétben ő nem újonc, tehetséges kapusunk már a második idényét tölti az első csapattal, elégedettek vagyunk vele. Ezek a srácok az NB III-as idényben stabil játékot nyújtottak, de az ő korukban természetes, hogy az első félév az alkalmazkodásról szól. Óriási a különbség az U19-es vagy akár a harmadosztályú bajnokság és az NB I között, fel kell venniük azt az iramot, ami az élvonalat jellemzi. A legjobban melózók megkapják a lehetőséget, rajtuk múlik, mennyi játékpercet harcolnak ki maguknak.”

Nagy tehetségnek tartja Kern Martint (67) Hornyák Zsolt vezetőedző

 

Az előző szezonban egyre több lehetőséget kapott Gruber Zsombor. A 18 éves korosztályos válogatott középcsatár kilenc bajnokin 337 perc erejéig jutott szóhoz, a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen győztes gólpasszt adott.

„Jakov Puljic, Lamin Colley és Sahab Zahedi mellett Gruber Zsomborra is számíthatok csatár poszton.

Óvatosan mondom, nehogy elhiggye magáról, hogy már kész játékos, de óriási tehetség pallérozódik nálunk a személyében, akiben a folyamatos fejlődése esetén benne van a lehetőség, hogy a jövőben első számúként számoljak.

Tizenéves játékosaink közül ő áll a legközelebb ahhoz, hogy a kezdő tizenegyben rendre lehetőséget kapjon.”

Nem kizárt, hogy tavasszal újabb tehetségek is felbukkanhatnak Hornyák Zsolt edzésein, az egyesületnél ugyanis a jól teljesítő akadémistákat rendre megnézik élesben a felnőttek tréningjein.

Ősszel három hónap leforgása alatt huszonegy 2003 és 2007 között született akadémistát néztünk meg az első csapat edzésein az utánpótlásban dolgozó edzők ajánlásai és a szakmai stábom kiválasztása alapján.

Bízom benne, hogy ez újabb ösztönzőt jelent nekik, hogy kemény, alázatos munkával beverekedhetik magukat a felnőttek közé. Vannak, akik megítélésünk szerint megértek a szintlépésre, de az első csapatnál még nem töltenének be meghatározó szerepet, ezért árom fiatalt kölcsönadtunk a másodosztályba: Bakti Balázs Budafokon, Major Marcell Nyíregyházán, Jevhen Kicsun pedig Gyirmóton fejlődhet tovább. Bízunk benne, hogy onnan visszatérve a felnőttcsapat segítségére lesznek.”

(Kiemelt kép: Hornyák Zsolt eligazítást tart a spanyolországi edzőtáborban. Forrás: Puskás Akadémia FC)

Legfrissebb hírek

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
19 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
22 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
32 perce

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
42 perce

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
44 perce

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
49 perce

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
54 perce

Asztalitenisz: András Csabáék elődöntősök Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik