Birkózás: Lévai Zoltán sikeredző régi álma valósult meg az új teremmel

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2022.12.22. 20:29
Címkék
Decemberben hivatalosan is átadták az új esztergomi birkózócentrumot, amelyben a városi klub és a Honvéd utánpótlásközpontja is helyet kapott. A helyi birkózósportot irányító Lévai Zoltán elmondta, az új teremmel régóta dédelgetett álma valósulhatott meg.

Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban felavatták az Esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola leromlott épületrészéből kialakított birkózócentrumot, 480 millió forintos beruházással. A létesítmény a Lévai Zoltán (az Esztergomi Birkózó Sportegyesület elnöke, a Budapesti Honvéd edzője) vezette nevelőműhely új bázisaként fog szolgálni. A szakosztálynak 110 tagja van, az óvódásoktól kezdve egészen a felnőttekig. Hat éve a Budapesti Honvéd utánpótlásbázisaként dolgoznak, a felnőtt versenyzőket a Honvédba igazolják, azonban Esztergomban folyik a felkészítésük.Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban felavatták az Esztergom-kertvárosi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola leromlott épületrészéből kialakított birkózócentrumot, 480 millió forintos beruházással. A létesítmény a Lévai Zoltán (az Esztergomi Birkózó Sportegyesület elnöke, a Budapesti Honvéd edzője) vezette nevelőműhely új bázisaként fog szolgálni. A szakosztálynak 110 tagja van, az óvódásoktól kezdve egészen a felnőttekig. Hat éve a Budapesti Honvéd utánpótlásbázisaként dolgoznak, a felnőtt versenyzőket a Honvédba igazolják, azonban Esztergomban folyik a felkészítésük.

Kis túlzással egy életen át arról álmodoztam, hogy ilyen körülmények között tudjunk készülni, és most végre megvalósult

– kezdte az Utánpótlássportnak Lévai Zoltán, aki három fiából, Zoltánból, Tamásból és Leventéből is klasszis birkózót nevelt. – Hosszú évekkel ezelőtt, 2014-ben indult el a gondolkodás, hogy megtaláljuk a megfelelő helyszínt, majd 2017 januárjában bukkantunk rá erre az épületre, amely minden szempontból ideálisnak tűnt nekünk. Miután minden kérdésben sikerült dűlőre jutni, elkezdődhetett a projekt megvalósítása: a tervezés, a források összegyűjtése és végül 2019-ben indult el a kivitelezés. Mostanra pedig már beköltözhettünk az új helyünkre.”

Az új létesítmény több szempontból is hatalmas előrelépést jelent az egyesületnek.

„Az óvodai birkózásunk, illetve a sportiskolai képzésünk most tudott csak igazán beindulni, most lettek meg hozzá a szükséges feltételek. Ennek köszönhetően pedig sikerült eljutnunk odáig, hogy az egykor megálmodott birkózói életpályamodell teljes palettáját lefedhetjük: az óvodásoktól egészen a felnőttekig bezárólag – mondta Lévai.

Az esztergomi birkózók nemrégiben hivatalosan is birtokba vehették új termüket Forrás: Esztergomi Birkózó Sportegyesület

Villámgyorsan belaktuk az új csarnokot, éjjel-nappal zajlanak az edzések a birkózó- és konditeremben egyaránt. A közösségi élet is fellendült, a gyerekek az edzések előtt már jóval hamarabb ott vannak a teremben, élvezhetik például a trambulint vagy éppen a medencét, majd az edzések után pedig alig akarnak hazamenni. Gyakran spontán röplabdameccsek indulnak a tréningek végeztével, vagy éppen véget nem érő beszélgetések a terem másik sarkában, miközben az idősebbek még elmennek kicsit kondizni.

Szóval öröm látni, hogy nem siet azonnal mindenki haza, hanem ilyen pezsgő közösségi élet zajlik. Fontos élményeket szerezhetnek, maradandó barátságokat köthetnek a fiatalok.

A szakember hozzátette, ha éppen nem tanítványai használják, akkor is állandóan foglalt a terem.

„Például múlt szombaton a birkózó- és a cselgáncsszövetség is nálunk tartotta az edzőképzés gyakorlati vizsgáit. Emellett rendszeresen jönnek hozzánk edzőtáborozni, legutóbb Kijevből érkeztek hozzánk ukrán versenyzők, akik januárban ismét meglátogatnak minket, de ezenkívül is egyre több csoportot fogadunk.”

(Kiemelt kép forrása: Esztergomi Birkózó Sportegyesület)

Legfrissebb hírek

Szudi Ádám és Nagy Judit is három számban elődöntős az asztalitenisz ob-n

Egyéb egyéni
8 perce

Idegenben szerzett 11 gólos előnyt az Esztergom a Mosonmagyaróvár ellen a női kézi El-ben

Kézilabda
29 perce

Férfi vízilabda Kk: második győzelmével bejutott a négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
32 perce

Folytatódik a remek kassai sorozat

Minden más foci
39 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a MAFC

Röplabda
50 perce

Újabb három magyar érem a párizsi úszóviadalon

Úszás
52 perce

Ligue 1: a Toulouse lezárta a Lorient sorozatát, emberhátrányban nyert az Auxerre

Francia labdarúgás
1 órája

A magyar női futsalválogatott ismét kikapott az olaszoktól

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik