Birkózás: Lévai Levente a közelgő Eb-n, majd a vb-n is az aranyra hajt

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2022.05.27. 20:59
Címkék
A Budapesti Honvéd SE 16 éves birkózója, Lévai Levente remek formában várhatja a bő két hét múlva rajtoló romániai U17-es Európa-bajnokságot, ugyanis az elmúlt időszakban Teheránban és az Eb-helyszínén, Bukarestben is rangos nemzetközi versenyt nyert a kötöttfogású 65 kilósok mezőnyében, valamint a korosztályos országos bajnokságon szintén aranyérmet szerzett.

A Lévai-család legfiatalabb üdvöskéje, a 16 éves Levente a 2021-es évben abszolút igazolta, hogy a rendkívül eredményes bátyjaihoz (junior és U23-as Eb-győztes, felnőtt Eb-ezüstérmes Lévai Zoltán, illetve az U23-as világbajnok, felnőtt Eb-harmadik Lévai Tamás) hasonlóan ő is igencsak sokra hivatott a birkózósportban: az egy évvel ezelőtti bulgáriai kadét Európa-bajnokságon például ezüstérmet nyert a kötöttfogású 60 kilósok versenyében.Lévai Zoltán, illetve az U23-as világbajnok, felnőtt Eb-harmadik Lévai Tamás) hasonlóan ő is igencsak sokra hivatott a birkózósportban: az egy évvel ezelőtti bulgáriai kadét Európa-bajnokságon például ezüstérmet nyert a kötöttfogású 60 kilósok versenyében.

Lévai Levente (pirosban) az aranyéremre tör a júniusi U17-es Eb-n, majd az egy hónappal későbbi korosztályos vb-n is Forrás: UWW / MBSZ
Lévai Levente (pirosban) az aranyéremre tör a júniusi U17-es Eb-n, majd az egy hónappal későbbi korosztályos vb-n is Forrás: UWW / MBSZ

Lévai Levente (pirosban) az aranyéremre tör a júniusi U17-es Eb-n, majd az egy hónappal későbbi korosztályos vb-n egyaránt  •  Forrás: UWW / MBSZ

Azonban a Budapesti Honvéd tehetsége a második helynél idén már többre vágyik a közelgő (június 13-19.) bukaresti U17-es Eb-n. Ennek megfelelően keményen készül a kontinensviadalra, és ezt a közelmúlt eredményei is alátámasztják: május elején az iráni nemzetközi versenyen állhatott fel a dobogó tetejére, ezúttal már egy súlycsoporttal feljebb, a 65 kilósok mezőnyében. Majd Ázsiából hazaérkezve egyből Bukarest felé vette az irányt, ahol szintén nem talált legyőzőre. A nemzetközi porondon bemutatott parádés teljesítménye után itthon is remekelt: a püspökladányi korosztályos ob-n újabb elsőséget zsebelt be.

„Ideálisan halad a felkészülés, most már tényleg a finisében járunk, hiszen bő két múlva kezdődik az Eb, ráadásul ezúttal a kötöttfogásúakkal indul a program, így már az első napokon élesnek kell lennünk,mivel azonnal szőnyegre lépünk– kezdteLévai Levente az Utánpótlássportnak.– Az a tény, hogy az elmúlt időszakban minden versenyt megnyertem, ahol elindultam,abszolút önbizalomnövelő, de ezek az állomások csak a felkészülést szolgálták a világversenyekig."

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamástól (bal szélen) vehette át aranyérmét Lévai Levente az U17-es ob-n Forrás: BHSE
Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamástól (bal szélen) vehette át aranyérmét Lévai Levente az U17-es ob-n Forrás: BHSE

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamástól (bal szélen) vehette át aranyérmét Lévai Levente (pirosban) az U17-es ob-n  •  Forrás: BHSE

A fiatal kiemelte az iráni túrát fontosságát: Teheránban a helyi U17-es válogatottal készülhettek, majd Szarahsz városában– az edzések mellett– versenyeztek is, és ahogyan említettük fentebb is, Lévai aranyéremmel zárt. Elmondása szerint rengeteg új impulzus érte az egyhetes kintlét alatt, egyébként pedig pályafutása alatt most találkozott először iráni birkózóval.

„Csak a kadét korosztályban közel tízezren birkóznak Iránban, és a súlycsoportokon belül nincs nagy tudáskülönbség a versenyzők között, így egy szakmailag nagyon értékes versenyen vehettünk részt az iráni-türkmén határon. Az iráni stílus merőben különbözik az általam megszokott európaitól, a versenyzőik elképesztően dinamikusak és gyorsak, a meccs elején egyből támadóan lépnek fel, teljes intenzitással. Az első egy-két meccsemen még furcsán hatott, de szépen lassan megszoktam, és sikerült felvennem a ritmust."

Levente idén már az U20-asok között is kipróbálta magát hazai szinten: az első válogatóversenyt márciusban pedig meg is nyerte a 67 kilósok súlycsoportjában. Ugyanakkor kihangsúlyozta, egyelőre csak a saját korosztályára (U17) fókuszál.

A jelenlegi kiváló forma fényében adódik a kérdés: vajon milyen eredménnyel lenne elégedett az idei világversenyeken?

„Egyértelműen az acélom, hogy idén az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is aranyérmet szerezzek."

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
2 perce

Újra Varga Barnabás csapattársa lett az Európa-bajnok középpályás

Légiósok
5 perce

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
10 perce

Női asztalitenisz Ek: spanyol, román és szlovák ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb egyéni
14 perce

Gyenesei Leila lett a Testnevelési Egyetem kuratóriumának elnöke

Egyéb egyéni
28 perce

Kiss Bence vezér is lehetne – ha megfogadná a nagypapa tanácsát

Labdarúgó NB I
42 perce

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
48 perce

NFL: ötletes Patriots-trükköt leplezett le a Philadelphia korábbi stratégája

Amerikai sportok
49 perce