Vívás: szombaton a kardozók kezdik a kadét- és junior-világbajnokságot

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 16:51
Címkék
Minden készen áll Dubajban ahhoz, hogy szombaton kezdetét vegye a vívók kadét- és junior-világbajnoksága, melyen elsőként a kardozók lépnek pástra.

Szombaton Dubajban veszi kezdetét a kadét- és juniorkorú vívók világbajnoksága.

A helyszín már készen a startra Dubajban Forrás: FIE
A helyszín már készen a startra Dubajban Forrás: FIE

A helyszín már készen a startra Dubajban  •  Forrás: FIE

A viadalon nem korosztály, hanem fegyvernem szerint alakul az időrend, így a nyitónapon a junior, vasárnap a kadét kardozók lépnek pástra egyéniben. Ezt követi majd a csapatverseny, és hasonló lesz később a tőrözők, majd a párbajtőrözők programja is.

A két korosztály képviselői legutóbb 2019-ben Torunban jártak vébén, a következő évben a pandémia miatt maradt el aSalt Lake City-be tervezett esemény, tavaly pedig a járványhelyzet kockázataira hivatkozva nem indított csapatot a hazai szövetség Kairóban.

A junior leány kardcsapat (balról: Keszei Kíra, Beviz Dorottya, Szűcs Luca, Battai Sugár Katinka) Eb-győztesként érkezik a vébére Forrás: hunfencing.hu
A junior leány kardcsapat (balról: Keszei Kíra, Beviz Dorottya, Szűcs Luca, Battai Sugár Katinka) Eb-győztesként érkezik a vébére Forrás: hunfencing.hu

A junior leány kardcsapat (balról: Keszei Kíra, Beviz Dorottya, Szűcs Luca, Battai Sugár Katinka) Eb-győztesként érkezik a vébére  •  Forrás: hunfencing.hu

Torunban négy aranyat érdemelt ki a magyar küldöttség, a párbajtőröző Muhari Eszter és a kardozó Szűcs Luca egyéniben nyert a kadétok között, és vb-győztes lett a junior leány kard- és a fiú párbajtőrcsapat. Ahogyan Muhari és Szűcs is ott lesz a mostani vb-n – immár a juniormezőnyben –, úgy az akkor aranyérmes kardválogatottból is újra szurkolhatunk Battai Sugár Katinkának.

Na, de a legutóbbi magyar sikerélményekért elég csak február végéig, március elejéig visszamenni. Akkor a küldöttség az újvidéki kadét és junior Európa-bajnokság legeredményesebb országaként tizenhat érmet – közte kilenc aranyat – halmozott fel. Hasonló sikerrel Dubajban azért sem számolhatunk, mert a vébén a kadétok számára nem rendeznek csapatversenyeket, de a kiváló szereplésben ezúttal is bízhatunk.

Szombaton az egyéni junior kardmezőnyben Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca, Beviz Dorottya, Keszei Kíra, Vigh Benedek, Tóth Bertalan, Petrucz Mirkó és Pintér Levente lesz érdekelt.

A sivatag közepéből kiemelkedő a Hamdan Forrás: hunfencing.hu
A sivatag közepéből kiemelkedő a Hamdan Forrás: hunfencing.hu

A sivatag közepéből kiemelkedő a Hamdan  •  Forrás: hunfencing.hu

A hazai szövetség helyszíni beszámolója szerint a Dubajtól nagyjából félórás autóútra lévő, sivatag közepéből kiemelkedő Hamdan sportkomlexumban már minden készen áll a rajtra. Érdekesség, hogy a huszonháromezer nézőt befogadó létesítmény eredetileg uszoda, ahol rendeztek már felnőtt-világbajnokságot is. A szervezők a medencéket fedték le, és azokra építettek fel huszonnyolc pástot.

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

O Jogo: egy változás lesz a portugál kezdőben

Foci vb 2026
19 perce

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
25 perce

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
30 perce

Sallai helyett Nagy Zsolt – olvasóink más poszton nem változtatnának

Magyar válogatott
1 órája

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
1 órája

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
1 órája

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
1 órája

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik