Tollaslabda: Könczöl Ádám meccseket is nyerne az olimpián

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.04.27. 11:11
Címkék
A hazai juniormezőny egyik legígéretesebb tollaslabdázója, Könczöl Ádám úgy érzi, jó úton halad, hogy idővel elérje a célját, és olimpikonnak mondhassa magát.

Remekül szerepelt a közelmúlt rangos versenyein az EL-CO Tech Tisza TSE 18 éves tollaslabdázója, Könczöl Ádám. A szegedi klub fiatalja többek között megvédte a címét a hazai U19-es, azaz juniorbajnokságon, majd Cipruson igen nívós mezőnyben szerzett értékes ezüstérmet nyílt nemzetközi U19-es tornán.Könczöl Ádám. A szegedi klub fiatalja többek között megvédte a címét a hazai U19-es, azaz juniorbajnokságon, majd Cipruson igen nívós mezőnyben szerzett értékes ezüstérmet nyílt nemzetközi U19-es tornán.

„Örülök, hogy elég jó időszakot tudhatok magam mögött–kezdi a sokra hivatott játékos. – A juniorbajnoki címem megvédését nagy eredménynek tartom, hiszen erős a hazai U19-es mezőny, és alaposan meg kellett küzdenem az első helyért. Cipruson is jól sikerült a verseny, amelyen nagyjából harminc ország fiatalja vett részt. A sorsolásom igen nehéz volt, de sikerült döntőbe jutnom, és ez megint csak biztató teljesítmény a számomra.”

Könczöl Ádám és edzője, Didi Purwanto Forrás: EL-CO Tech Tisza Tollas SE
Könczöl Ádám és edzője, Didi Purwanto Forrás: EL-CO Tech Tisza Tollas SE

Könczöl Ádám és edzője, Didi Purwanto  •  Forrás: EL-CO Tech Tisza Tollas SE

Bár Könczöl most az érettségire koncentrál, a nyárra és a közeljövőre nézve is megvannak már a tervei.

„Ez az utolsó évem a junioroknál, a következő lépcsőfok már a felnőttmezőny. Nem ígérkezik könnyűnek a váltás, mert nagy a szakadék a két korosztály között, de igyekszem kihozni magamból a legtöbbet ezután is. Az idén még vár rám az U19-es Európa-bajnokság, amely szintén magas színvonalat képvisel. Számos kiváló játékos indul majd, de én is szeretnénk legalább a negyeddöntőig eljutni. Persze, a jó szereplés sok mindentől függhet.”

Könczöl sikereinek egyik kulcsa a jövőben is a kiváló felkészítése lehet. A tollaslabdázó már hét éve dolgozik indonéziai edzőjével, Didi Purwantóval, aki tavaly Sárosi Laura trénereként vett részt a tokiói olimpián.

„Minden egyes percét élvezem a közös munkának– folytatja Könczöl.– Nagy tudású edző, aki játékos is volt, tehát megélte mindazt, amin keresztül megyek. Ázsiában a tollaslabda más kategória, Didi technikailag rengeteget tud segíteni nekem. Egyelőre még ott tartunk, hogy az európai élmezőny felé kacsintgatunk. Szerencsére, a klubom is mindent megad, ami a fejlődésemhez kell. A legfőbb célom, hogy kijussak az olimpiára, de én meccseket is szeretnék nyerni! Úgy gondolom, megvan a lehetőségem arra, hogy elérjem, amit akarok, de az addig vezető, hosszú úton még sok munkára, kitartásra és szorgalomra van szükség.”

További korosztályos híreinkTOLLASLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
22 perce

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
24 perce

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
35 perce

Videó: Kata Mihály 90 éves nagypapája végezte el a kezdőrúgást az MTK–KTE meccsen

Labdarúgó NB I
35 perce

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

Kézilabda
43 perce

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
49 perce

Egyik hazai csapat sem tudott nyerni a női NB I szombati játéknapján

Labdarúgó NB I
55 perce

Szabó Nóra indulhat maratoni futásban a tokiói atlétikai vb-n

Atlétika
58 perce
Ezek is érdekelhetik