Férfi kézi: két korosztályos Európa-bajnokságot is rendeznek a nyáron

2022.04.29. 11:26
Címkék
A lányok nagyszerű szereplése mellett a korosztályos fiúegyüttesek is évek óta dobogós helyezésben reménykednek; erre az idén nyáron az U20-as és U18-as gárda révén lesz esélyük.

Évről évre kerülnek ki a tehetséges korosztályok a hazai fiú kézilabda-utánpótlásból, de a nagy cél, az éremszerzés a közelmúltban nem jött össze, de tavaly még a nyolc közé jutás sem. Így valószínűleg elsősorban mind a junioroknak, mind pedig az ifjúságiaknak negyeddöntőbe jutás lehet a legfontosabb, ehhez a csoport első két helyének valamelyikén kell végezni.

Fazekas Gergő a juniorválogatott egyik kulcsembere lehet a nyáron Forrás: MKSZ
Fazekas Gergő a juniorválogatott egyik kulcsembere lehet a nyáron Forrás: MKSZ

Fazekas Gergő a juniorválogatott egyik kulcsembere lehet a nyáron  •  Forrás: MKSZ

Az U20-asok Portugáliában próbálhatnak maradandót alkotni, az utolsó korosztályos kontinensviadalukon. Sótonyi László együttesében már masszívan az élvonalban edződő játékosok kaphatnak helyet, például a már nagyválogatottban bemutatkozott Fazekas Gergő, az FTC jobbátlövője, Ónodi-Jánoskúti Máté, vagy éppen a Telekom Veszprémben már BL-rutinnal is felvértezett Ilics Zoran, valamint Lukács Péter. A sorsolás azonban egyszerűnek semmiképpen sem nevezhető, hiszen a Feröer-Szigetek mellett a címvédő szlovénok és rekordbajnok dánok szereplenek a kvartettben.

Az U18-asok – a tavalyi, törölt U17-es nyílt eb miatt – első jelentős nemzetközi eseményükre készülnek. Kárpáti Krisztián csapata jól szerepelt eddig az idén, a tavaszi balatonboglári Négy Nemzet-tornán a horvátokat, a szlovénokat és a portugálokat megelőzve lett első. A montenegrói tornán, ahogyan az Európa-bajnokságon nem csoda, masszív csoportba került a németek, az izlandiak és a lengyelek mellé.

A fiú utánpótlás kézilabda-válogatottak nyári világversenyei
július 7-17.: U20-as férfi Európa-bajnokság, Portugália
B csoport: Szlovénia, Dánia, Magyarország, Feröer-szigetek
augusztus 4-14.: U18-as férfi Európa-bajnokság, Montenegró
A csoport: Németország, Izland, Magyarország, Lengyelország

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
4 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
17 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
32 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
49 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
50 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
55 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
1 órája