Torna: Peresztegi Nóra öt aranyéremmel zárt Újvidéken

2021.12.13. 13:59
Címkék
Remekeltek a magyar fiatal tornászok az év utolsó nemzetközi versenyén a szerbiai Újvidéken: Peresztegi Nóra öt arany- és egy bronzérmet szerzett az ifjúságiak között, míg a serdülőben a testvére, Peresztegi Kitti – a csapatarany mellett – két szerenkénti döntőben is a harmadik helyen végzett.

A brnói Olimpiai Reménységek Versenye után a 2021-es versenyszezont lezáró, újvidéki nemzetközi viadalonis kiválóan teljesített a Postás SE 15 éves tornásza, Peresztegi Nóra. Draskóczy Imre tanítványa a csehországi három elsőségét követően Szerbiában öt arany- és egy bronzérmet gyűjtött.Peresztegi Nóra. Draskóczy Imre tanítványa a csehországi három elsőségét követően Szerbiában öt arany- és egy bronzérmet gyűjtött.

Peresztegi Nóra öt aranyat nyert Szerbiában Fotó: Draskóczy Imre
Peresztegi Nóra öt aranyat nyert Szerbiában Fotó: Draskóczy Imre

Peresztegi Nóra (középen) öt aranyat nyert Szerbiában  •  Fotó: Draskóczy Imre

Az egyéni összetett mellett gerendán, felemás korláton és talajon is győzött a szerenkénti döntőkben, míg– az egy-egy felnőtt, ifjúsági és serdülő versenyzőből álló – csapatok versenyében szintén diadalmaskodott Schermann Biankával (MTK Budapest) és húgával, Peresztegi Kittivel (Postás SE) kiegészülve.

A csapatarany mellett Kitti felemás korláton és gerendán is a dobogó harmadik fokára állhatott fel, az összetettben a negyedik lett.

A legfiatalabbak között, a gyermek kategóriában induló Kim Bora Cathleen az egyéni összetettben a hatodik helyen zárt, a talaj döntőjében pedig épphogy csak lemaradt az éremről, a negyedik hellyel kellet beérnie.

További korosztályos hírekTORNASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája