Hoki: kiesett az I/A csoportból az U20-as válogatott

Vágólapra másolva!
2021.12.18. 18:55
Címkék
Sokáig egyenrangú partnere volt a házigazdának, végül azonban 4–0-s vereséget szenvedett a magyar válogatott a dániai U20-as I/A-világbajnokság utolsó fordulójában, így egy osztállyal lejjebb csúszott.

A vb legfontosabb meccsére készült szombat délután a magyar válogatott a dániai Horsholmban. A torna utolsó fordulójában a két nyeretlen együttes csatáján a házigazda várt Schlekmann Márkékra. Rossz hír volt a találkozó előtt, hogy az addig a csapat egyik vezéreként játszó Németh Kristófra nem számíthatott a szakmai stáb, igaz, közben a legutóbb az első meccsen szereplő Galajda Zsombor visszatérhetett a jégre.Schlekmann Márkékra. Rossz hír volt a találkozó előtt, hogy az addig a csapat egyik vezéreként játszó Németh Kristófra nem számíthatott a szakmai stáb, igaz, közben a legutóbb az első meccsen szereplő Galajda Zsombor visszatérhetett a jégre.

Az előző négy összecsapással ellentétben ezúttal remekül kezdtek a fiúk, a korai emberelőnyből több esély is adódott, de azok mind csak helyzetek maradtak. Nem is született így gól az első etapban, már akkor érződött, hogy igazi ki-ki meccsről van szó (0–0).

A dánok nyerték a bennmaradásért vívott mérkőzést az I/A vb-n Forrás: MJSZ
A dánok nyerték a bennmaradásért vívott mérkőzést az I/A vb-n Forrás: MJSZ

A dánok nyerték a bennmaradásért vívott mérkőzést az I/A vb-n  •  Forrás: MJSZ

A folytatásra a skandinávok jöttek ki jobban, és az enyhe fölényüknek hét percnyi játék után lett meg az eredménye, Schioldan talált be közelről. A második játékrész hátralévő részében mindkét gárda betalálhatott volna, a mieink két, a hazaiak egy hátrányt bekkeltek ki, így a hajrára maradt az egygólos különbség (1–0).

Remekül kezdte a harmadik harmadot a magyar csapat, ám egy teljesen feleslegesen összeszedett kiállítás, és kihasznált dán emberelőny után úgy tűnt, szertefoszlottak a bennmaradási remények. Nem sokkal később, amikor a videózás utána a harmadik dán találat is felkerült az eredményjelzőre, már szinte egészen biztosak lehettünk ebben. A szépítés nem jött össze, sőt az északiak még egyszer eredményesek voltak, így 4–0-val megszerezték az ötödik helyet.

A magyar válogatott pedig a három évvel ezelőtti I/A-s tornához hasonlóan szerzett pont nélkül búcsúzott a top tizenhattól, és jövő decemberben egy osztállyal lejjebb folytatja.

U20-as I/A jégkorong-világbajnokság, Horsholm (Dánia)
DÁNIA-MAGYARORSZÁG 4
0 (00, 10, 30)
Magyarország: Orosz – Hadobás, Ortenszky / Csollák, Dobmayer / Jakabfy, Balázsi / Farkas O., Horváth D. – Tóth T., Mattyasovszky, Schlekmann / Keresztes, Fekete A., Ambrus Cs. / Mihalik, Károly, Csiszer / Ádám, Galajda. Szövetségi edző: Horváth András
A magyar válogatott korábbi eredményei: –Kazahsztán 1–3, –Fehéroroszország 2–8, –Norvégia 1–5, –Lettország 1–6.

További korosztályos hírekJÉGKORONGBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: akár a termálkút vize is fűtheti a ceglédi centerpályát

Labdarúgó NB II
17 perce

Nem mond le a Bajnokok Ligája-indulásról a Manchester United

Angol labdarúgás
22 perce

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
1 órája

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
2 órája

Már lehet jegyet kapni a Gyulai István Memorialra – Duplantis is visszatér!

Atlétika
2 órája

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
2 órája

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik