Cselgáncs: Ez az évem az átmeneté – Tóth Benedek

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 19:06
Címkék
Az MTK Budapest 21 éves cselgáncsozója, Tóth Benedek kiváló formában fejezte be a 2021-es esztendőt, hiszen a 81 kilósok mezőnyében előbb a budapesti U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, majd megnyerte a felnőtt országos bajnokságot, ám Pánczél Gábor tanítványa ennél is többre vágyik, a fő célja a 2024-es, párizsi olimpia.

Eredményes évet tudhat maga mögött az MTK Budapest fiatal cselgáncsozója, Tóth Benedek. A kék-fehérek 21 éves cselgáncsozója a hazai rendezésű U23-as Európa-bajnokságon a harmadik helyen zárt a 81 kilósok kategóriájában, valamint felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, és az Eb-n és vb-n is elindulhatott már a világ legjobbjai között.Tóth Benedek. A kék-fehérek 21 éves cselgáncsozója a hazai rendezésű U23-as Európa-bajnokságon a harmadik helyen zárt a 81 kilósok kategóriájában, valamint felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, és az Eb-n és vb-n is elindulhatott már a világ legjobbjai között.

Ugyanakkor a versenytatamin kívül is eseménydús éven van túl, hiszen a 2021-es esztendő átigazolással kezdődött számára: a Rákosvidéke Hajtós DSE után az MTK-ban folytatta a karrierjét, ahol a férfiválogatott szövetségi kapitányával, Pánczél Gáborral dolgozhat együtt, valamint a 90 kilósok olimpiai bronzérmese,Tóth Krisztián is az edzőpartnere.

„Az elmúlt évem sok szempontból az átmenetekről szól, egyrészről klubot váltottam, valamint – a juniorból kiöregedve – átléptem az U23-ba, és ezzel egy időben már a nemzetközi felnőttmezőnybe is belekóstolhattam– kezdte Tóth az Utánpótlássportnak.Az év elején igazoltam az MTK-hoz, így az első hónapok azzal teltek, hogy megszokjam az új környezetet, illetve a napi munkában is akadtak eltérések ahhoz képest, mint amit korábban megszoktam. De ez nem jelentett igazán gondot,bőven volt idő az alkalmazkodásra, ugyanis– a járványhelyzet miatt– 2021 első hónapjaiban viszonylag kevés versenyt rendeztek."

Tóth Benedek (fehérben) Fotó: Horváth György / MJSZ
Tóth Benedek (fehérben) Fotó: Horváth György / MJSZ

Tóth Benedek (fehérben)  •  Fotó: Horváth György / MJSZ

Majd tavasszal abszolút beindult a nagyüzem, ami a versenyeket illeti.

„Nagyon örülök, hogy elindulhattam a felnőttmezőnyben az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is. Ezek voltak az első igazi megmérettetéseim a „nagyok" között. Értékes tapasztalatokat gyűjtöttem mindkettőn, főleg a budapesti vébé az, ami óriási élményként maradt meg. Szerintem mindkettőn helytálltam, de az kiderült, hogy még sokat kell fejlődnöm, ha a legjobbakkal is fel akarom venni a versenyt – meséli Benedek.–A vébén a belga Mathias Casse ellen vívott meccsem különösen emlékezetesre sikerült, miután a világranglista vezetőjeként kemény küzdelemben, csupán aranyponttal tudott legyőzni, majd végül világbajnok is lett. Ez mindenképpen megerősített abban, hogy jó úton járok. Összességében viszont az is elmondható, hogy az utánpótláséveket követően hatalmas váltás a felnőttek világa, rendkívül erős a felhozatal, és a többségnek jóval nagyobb a rutinja, mint nekem, ugyanakkor szép lassan kezdek beleerősödni. Türelmesnek kell lennem, de hosszú távon nem lesz gond ezzel."

A felnőttvilágversenyek után teljes mértékben a novemberi U23-as Eb került a fókuszba, amelyet a Ludovika Arénában rendeztek.

Fotó: Horváth György / MJSZ
Fotó: Horváth György / MJSZ

 •  Fotó: Horváth György / MJSZ

„A fő versenyem idén a szintén hazai rendezésű U23-as Eb volt, ahol szerettem volna érmet szerezni, ami végül összejött. Egyértelműen ez a csúcspontja az évemnek. Bár két évvel ezelőtt már felállhattam a dobogóra az U23-as Eb-n, szintén harmadikként, ám ez a mostani bronz sokkal közelebb áll a szívemhez, mert a családom és a barátaim előtt bizonyíthattam. Ráadásul szakmailag is magasabb polcra helyezem, mivel ezúttal még erősebb mezőny gyűlt össze, mint 2019-ben."

Majd az év zárásaként megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot. Ám nem elégszik ezekkel az eredményekkel, a sikeréhsége csak most jött meg igazán– 2022-re még nagyobb célokat tűzött ki maga elé.

"Ezek után jövőre jó lenne az U23-as Eb-n legalább egy lépcsőfokkal feljebb lépni a dobogón, így a döntő a minimális elvárás. Továbbá a felnőttszinten szeretnék minél több Grand Slamen és Grand Prix-n részt venni, ezeken ha egy-két érmet vagy pontszerző helyet elcsípnék, már elégedett lennék. Továbbá remélem, ismét ott lehetek majd a világversenyeken. Tavasszal már elkezdődik az olimpiai kvalifikáció, így fontos, hogy az év elejétől jó formában legyek, hiszen a hosszú távú nagy célom, hogy megszerezzem a kvótát a 2024-es, párizsi olimpiára."

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
9 perce

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 perce

Az Európa-bajnokság előtti utolsó tesztmeccsek várnak a futsalválogatottra

Magyar válogatott
49 perce

Már lehet jegyet kapni a Gyulai István Memorialra – Duplantis is visszatér!

Atlétika
50 perce

Népsport: a Stasi tíz bajnoki címet nyert az NDK-ban

Népsport
1 órája

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
1 órája

Magyarul nyilatkozott a hollandok játékosa a férfi vízi Eb-n, szerinte válogatottunk az aranyéremre is esélyes

Vízilabda
1 órája

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik