Kosár: a tornagyőzelemért játszik az U20-as férfiválogatott Sopronban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.25. 13:08
Címkék
Az U20-as férfi kosárlabda-válogatott a Sopronban zajló FIBA Challenger-torna szombati elődöntőjében nagyon simán, több mint 50 (!) ponttal verte az észak-macedónokat, így vasárnap este a tornagyőzelemért küzdhet a fehéroroszok ellen.

Szombat este az U20-as férfi kosárlabda-válogatott a fináléba jutásért lépett pályára Észak-Macedónia ellen a soproni Challenger tornán, miután a másik ágon a fehérorosz csapat a svájciak legyőzésével már döntőbe jutott.

Kovács Adrián együttese ellentmondást nem tűrően kezdett az elején mind támadásban, mind védekezésben, és az első negyed végén Pallai Tamás vezérletével már 29-10-re vezettek a fiúk. A második játékrészre ugyan visszaesett a magyarok támadójátéka, viszont a „fojtogató" megmaradt, így dobott csupán 12 pontot a hazai alakulat a második tízpercben, a félidőben 41-17-es magyar előny szerepelt az eredményjelzőn.

Kovács Adrián csapata 55 pontos különbséggel verte az észak-macedónokat az elődöntőben Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball
Kovács Adrián csapata 55 pontos különbséggel verte az észak-macedónokat az elődöntőben Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

Kovács Adrián csapata 55 pontos különbséggel verte az észak-macedónokat az elődöntőben  •  Fotó: Tóth Zsombor / FIBA.Basketball

A szünet után a válogatott visszatalált a nyitó negyedben mutatott játékához, és a harmadik etap közepére Valerio-Bodon Vincent és Krasovec Ádám tripláival végérvényesen eldőlt a mérkőzés sorsa. A magyar csapat ezt a játékrészt is 17 pontos különbséggel nyerte, ezzel a negyedik negyednek már 40 pontos a különbséggel vágtak neki a válogatottak.

Az utolsó tízperc már csak jutalomjáték volt, amelyet a cserepadról bejövő Kass Balázs és Takács Kristóf remekül kihasznált, így a fiúk végül rendkívül simán 99-44-re diadalmaskodtak az elődöntőben.

Ezek után Kovács Adriánék vasárnap 19:30-kor a fehéroroszokkal vívhatnak meg a tornagyőzelemért. A két csapat már a csoportkörben is találkozott, akkor a magyarok 93-71-re győztek.

FIBAU20-AS EURÓPAI FÉRFI CHALLENGER-TORNA:
Sopron,4. játéknap, elődöntő
Magyarország – Észak-Macedónia 99-44 (29-10, 12-7, 28-11, 30-16)
Magyarország: Balogh 8, Pallai 15/3, Filipovity 11, Valerio-Bodon 12/6, Krasovec 6/6.
Csere: Takács 11/6, Kass 12/6, Radics 2, Kármán 5, Neuwirth 6/3, Scherer 3, Kovács 8. Edző: Kovács Adrián

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vizes vb, női vízilabdatorna: Magyarország–Japán

Vizes vb 2025
34 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
5 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
6 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
7 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
7 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik