Öttusa: megtartották az első válogatót az U17-es vb-re

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.23. 19:18
Címkék
A lányok között Haraszin Linda, a fiúk mezőnyében Tamás Botond győzelmével zárult az U17-es öttusázók székesfehérvári válogatóversenye.

A tervek szerint jövő februárban rendezik meg az U17-es öttusázók világbajnokságát Egyiptomban, és a múlt hét végén erre az eseményre tartották meg az első válogatóversenyt Székesfehérváron.

A háromtusában versenyző (úszás és lövészettel egybekötött futás) korosztály egyéni viadalán a lányok mezőnyéből a kombinált számban mutatott teljesítményével emelkedett ki a győztes, a több társánál két évvel fiatalabb, 13 esztendős Haraszin Linda. A miskolci Swimming Pentathlon ígéretét Zemán Zóra és Bauer Blanka követte a sorban. A fiúk között az UTE reménysége, Tamás Botond nyert Páczai Dávid és Simon Barnabás előtt.

Az U17-es lányok dobogója: Haraszin Linda (középen), Zemán Zóra (balra) és Bauer Blanka Forrás: Swimming Pentathlon
Az U17-es lányok dobogója: Haraszin Linda (középen), Zemán Zóra (balra) és Bauer Blanka Forrás: Swimming Pentathlon

Az U17-es lányok dobogója: Haraszin Linda (középen), Zemán Zóra (balra) és Bauer Blanka  •  Forrás: Swimming Pentathlon

„A legnagyobb öröm, hogy ez a korosztály hosszú idő után újra versenyezhetett – mondja Szloboda József utánpótlás szövetségi kapitány. – Ez nagy motivációt jelent a fiatalok számára, akik az elmúlt időszakban csak kisebb háziviadalokon szerepeltek. Most viszont válogató volt, és még három ilyen versenyt tervezünk, mielőtt csapatot hirdetünk a világbajnokságra. Remélem, lesz lehetőség az események lebonyolítására, ugyanis a jelenlegi vírushelyzetet tekintve félő, korai az örömünk. A vébé sorsa is bizonytalan.”

A kapitány elmondta, az első válogató eredményei még elmaradnak a fiatalok valódi tudásától, de arra számít, versenyről versenyre lesz tapasztalható a javulás. A két győztes teljesítményéről azonban elismerően beszélt.

„Haraszin Linda nagyon fiatal, de annál ügyesebb, tehetségesebb kislány. Minden versenyen elindul, amelyen csak fejlődhet, és a laser runban már többszörös korosztályos világbajnoknak mondhatja magát. Az idősebbek felköthetik a nadrágjukat, mert párszor még biztosan kellemetlen meglepetést okoz a számukra. Tamás Botond is meghatározó személyisége a korosztályának, régóta az élmezőnyhöz tartozik. Az elmúlt években világversenyeken is járt, amelyeken még nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani, de ami késik, nem múlik.”

Az első válogató mezőnye a koronavírus-járvány miatt nem volt teljes. A lányokat harminchét, a fiúkat harminckettő fő képviselte – ennél lényegesen több fiatal szokta összemérni a tudását. Hogy a következő ilyen versenyen már magasabb lesz a létszám, abban csak bízni lehet. Szloboda Józseftől arról érdeklődtünk, mi történik az esetben, ha valaki a korábbi eredményei alapján jó eséllyel lenne válogatott-kerettag, ám a betegsége miatt nem tud megjelenni a válogatókon.

Ilyen ne forduljon elő! Szerencsére sok ügyes utánpótláskorú versenyzőnk van, ezért ha ilyen nem kívánatos esettel találkoznánk, nem kellene kétségbe esnünk a keretet illetőn. A válogatottban senkinek nincs bérelt helye, mindenki előtt nyitva áll a kapu. Aki éppen a legjobb, az fog utazni.”

ELSŐ U17-ES VÁLOGATÓVERSENY, SZÉKESFEHÉRVÁR
Végeredmény

Lányok
1. Haraszin Linda (Swimming Pentathlon), 2. Zemán Zóra Zoé (Dombóvári SI), 3. Bauer Blanka (BHSE)
Csapat
1. BHSE (Bauer Blanka, Nyerges Réka, Dubrovina Darya-Marya), 2. Kőbánya SC (Ürögi Tímea, Kiss Virág, Fodor Zita), 3. Lőrinc 2000 SE (Pataki Emma, Dézsi Karen, Majdik Fanni Emese)
Fiúk
1. Tamás Botond (UTE), 2. Páczai Dávid (Trion SC), 3. Simon Barnabás Bence (Kőbánya SC)
Csapat
1. BHSE „A” (Marosvári Ádám, Holéczy-Fehér Bogdán, Simon Tamás), 2. KSI (Tóth Ákos, Fábián Máté Ádám, Domján Bence Csanád), 3. Volán Fehérvár „A” (Jassó Zalán, Sütő Ádám, Mészáros Márton)

A részletes eredményekITTérhetők el.

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
10 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
42 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
45 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
46 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
55 perce

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
1 órája

Női kézilabda BL: Győr–Esbjerg

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik