Vízilabda: megválasztották a legjobb 19 év alatti játékosokat

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 14:02
Címkék
A közönség szavazata alapján az UVSE-s Aubéli Tekla és a szolnoki Szeghalmi Zsombor volt a női, valamint a férfi Magyar-kupa legjobb 19 év alatti vízilabdázója.

A lányok között a 16 éves Aubéli Tekla, a fiúk mezőnyében a 18 esztendős Szeghalmi Zsombor lett a Magyar-kupa legjobb 19 év alatti vízilabdázója. Legalábbis a közönség szerint. Az Impact Communications és a szövetség utánpótlás-bizottsága a felnőttkupákban szerepet vállalt, kimagaslóan teljesítő fiatalok között indított szavazást. A Látható Tehetség-díj jelöltjeire egy héten keresztül lehetett voksolni, az eredmény péntek éjfélkor vált hivatalossá. Érdekesség, hogy a győztesek bár egyaránt a kupa döntőjébe jutottak csapatukkal, elhódítani a trófeát nem tudták. A két nem közül a fiúk versenye alakult izgalmasabban a szavazáson, a hajrá a Zsomborok csatájáról szólt, végül a Szolnoki Dózsát erősítő Szeghalmi 11381 szavazattal előzte meg a 11226 voksot gyűjtő miskolci Vismeg Zsombort.Aubéli Tekla, a fiúk mezőnyében a 18 esztendős Szeghalmi Zsombor lett a Magyar-kupa legjobb 19 év alatti vízilabdázója. Legalábbis a közönség szerint. Az Impact Communications és a szövetség utánpótlás-bizottsága a felnőttkupákban szerepet vállalt, kimagaslóan teljesítő fiatalok között indított szavazást. A Látható Tehetség-díj jelöltjeire egy héten keresztül lehetett voksolni, az eredmény péntek éjfélkor vált hivatalossá. Érdekesség, hogy a győztesek bár egyaránt a kupa döntőjébe jutottak csapatukkal, elhódítani a trófeát nem tudták. A két nem közül a fiúk versenye alakult izgalmasabban a szavazáson, a hajrá a Zsomborok csatájáról szólt, végül a Szolnoki Dózsát erősítő Szeghalmi 11381 szavazattal előzte meg a 11226 voksot gyűjtő miskolci Vismeg Zsombort.

Szeghalmi Zsombor a fiúk között nyert Forrás: Szolnoki Vízilabda SC
Szeghalmi Zsombor a fiúk között nyert Forrás: Szolnoki Vízilabda SC

Szeghalmi Zsombor a fiúk között nyert  •  Forrás: Szolnoki Vízilabda SC

„Örülök az első helynek, de valljuk be, teljesen magaménak nem érezhetem a díjat – mondja Szeghalmi. – Azt nem állítom, hogy nem reális, de ez igazából arról szólt, kinek van több ismerőse, ki tud több embert megmozgatni a lakóhelyén. A családom sokat munkálkodott a szavazatokon. Az első három napban kellett lázba hozni mindenkit, aztán magától terjedt a dolog. A szolnoki tévében is bemondták, lehet rám szavazni, és a város polgármestere is mozgalmat indított az érdekemben, amit ezúton is nagyon köszönök! Sőt, az is előfordult, a volt iskolámban azzal kezdődött az informatika óra, hogy rám szavaztak a diákok. Ez nagyon jól esett, de tisztában vagyok vele, nem szakértők döntöttek. Ami a kupát illeti, biztosan voltak hiányosságaim, de összességében elégedett vagyok magammal. Egyedül a döntőt sajnálom nagyon. A legnagyobb riválisunk, a Ferencváros ellen ötméteresekkel veszíteni nem a legjobb érzés. Ráadásul azt gondolom, végig mi irányítottuk a meccset. Ez a mai napig bosszant. Az ob I-ben javíthatunk, bár én személy szerint kezdtem már jobban is a bajnokságot. Elég hullámzó a teljesítményem. Azon dolgozom, hogy egy megfelelő szintet minden mérkőzésen hozni tudjak.”

A Szolnoki Dózsa szombaton a tizedik meccsén a tizedik felnőttbajnoki győzelmét aratta a Honvéd otthonában, a 15–6-os sikerből Szeghalmi egy góllal vette ki a részét.

Nem szállhatott azonban vízbe szombaton Aubéli Tekla, akinek csapata éppen a kupadöntőt játszotta újra a bajnokságban. Az UVSE 7–6-ra kapott ki a Dunaújvárostól a szeptember eleji fináléban, most viszont, miután a felnőttkeret játékosai házi karanténba kerültek, két ifin kívül, serdülő- és gyermekkorú pólóslányokkal érkezett vendégségbe, és kapott ki 28–4-re Áts Bertalan irányítása mellett. Csak ez árnyékolhatja be némileg Tekla első helyét.

Aubéli Tekla a lányok között végzett az első helyen Fotó: Varga Jennifer/UVSE
Aubéli Tekla a lányok között végzett az első helyen Fotó: Varga Jennifer/UVSE

Aubéli Tekla a lányok között végzett az első helyen  •  Fotó: Varga Jennifer/UVSE

„Jól esik a díj. Nyilván a közönség értékelt, és nekem is próbálták az ismerőseim és a szüleim is segíteni a szavazást. Ezzel együtt sok olyan visszajelzést kaptam, hogy megérdemeltem. De mindenki megérdemelte volna, aki jelölt volt, és szerintem sokkal inkább az az elismerés, hogy felkerültünk erre a listára. Mert ezt magunknak köszönhetjük. Szerintem a Magyar-kupában való szereplésemet kimaxoltam. Az egész csapat megtette, amit tudott. Nagy lehetőség volt a klub fiataljainak, hogy döntőt játszhattak, és remélem, sőt tudom, nem ez volt az utolsó. Jó érzés olyan játékostársakat magam mellett tudni, akikre felnézek, és akiktől sokat tanulhatok. Az elveszített döntő miatt nincs okunk keseregni, a bajnokságban javíthatunk. Hogy nem utaztunk el Dunaújvárosba, az a legbiztonságosabb döntés volt. Akik ott voltak, azokat bíztattuk, hogy nincs mitől félniük, és adják ki magukból a legtöbbet. Ez sikerült, mert Berci is kiemelte, nagyot küzdöttek, és ilyen különbségű vesztes meccset még nem élvezett ennyire. Nem várhattuk, hogy nyernek. Le a kalappal előttük!”

A lányok szavazásában a második helyen a ferencvárosi Pőcze Panna (2359) végzett a BVSC-ben játszó Alaksza Noémi (966) előtt. A fiúk képzeletbeli dobogójának harmadik fokára a KSI-s Gábor Lőrinc állt fel 3349 szavazattal.

A győztes játékosok egyenként egy 250 ezer forint értékű jutalomban részesülnek az Impact Communications felajánlásából. A jelölteket a szövetség utánpótlás-bizottsága választotta ki.

A Magyar-kupában legjobban teljesítő 19 év alatti, szavazáson résztvevő játékosok:
Lányok: Alaksza Noémi (BVSC-Zugló), Kudella Panna (III. Kerületi TVE), Pőcze Panna (FTC-Telekom Waterpolo), Baksa Vanda (UVSE-Hunguest Hotels), Aubéli Tekla (UVSE-Hunguest Hotels), Szegedi Panna (UVSE-Hunguest Hotels), valamint Dömsödi Dalma (Szentesi VK)
Fiúk: Gábor Lőrinc (KSI SE), Gaszt Roland (PVSK-Mecsek Füszért), Gyapjas Brendon (FTC-Telekom Waterpolo), Kevi Bendegúz (Budapesti Honvéd SE), Mészáros Mátyás (BVSC-Zugló), Molnár Erik (UVSE-Hunguest Hotels), Nyíri Balázs (FTC-Telekom Waterpolo), Pető Attila (KSI SE), Szeghalmi Zsombor (Szolnoki Dózsa), Vigvári Vince (UVSE-Hunguest Hotels) és Vismeg Zsombor (PannErgy-MVLC)

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
14 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
35 perce

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
41 perce

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
54 perce

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
1 órája

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 órája

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik