Sportlövészet: Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2020.08.23. 09:00
Címkék
A Vasas hamarosan 20 éves sportlövője, Gáspár Lalita nem teljesen elégedett a junioréveinek végével, de már a felnőttkorosztályra koncentrál.

Töretlen lelkesedéssel folytatja felkészülését a Vasas SC puskás sportlövője, Gáspár Lalita. Hogy mire? Jelen állás szerint az országos bajnokságra, melyet ősszel megrendezne a szövetség. Világverseny nincs már idén kilátásban. Szucsák László tanítványa jövő héten ünnepli 20. születésnapját, utolsó juniorévében szeretett volna még megmutatkozni a korosztályos nemzetközi mezőnyben, mert az utóbbi időben elkerülték a kiemelkedő eredmények az utánpótlás-világversenyeken.Gáspár Lalita. Hogy mire? Jelen állás szerint az országos bajnokságra, melyet ősszel megrendezne a szövetség. Világverseny nincs már idén kilátásban. Szucsák László tanítványa jövő héten ünnepli 20. születésnapját, utolsó juniorévében szeretett volna még megmutatkozni a korosztályos nemzetközi mezőnyben, mert az utóbbi időben elkerülték a kiemelkedő eredmények az utánpótlás-világversenyeken.

Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé Forrás: MSSZ
Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé Forrás: MSSZ

Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé  •  Forrás: MSSZ

Pedig már 15 évesen junior Európa-bajnokságot nyert. Persze, itthon az idei év elején is bizonyított, és légpuskában felnőttbajnoki címmel jelezte, hogy továbbra is kell vele számolni. A koronavírus-járvány miatti leállást követően most a megszokott kerékvágásban folyik a munka, és a versenyző bízik benne, ez így is marad.

„Amikor enyhült a helyzet, egyből belehúztunk. Most elég nagy intenzitással edzünk. Sajnálom, hogy a nemzetközi versenyek elmaradnak, de az országos bajnokság megrendezésében reménykedem. Nekem azért is jött rosszul ez az egész, mert az utolsó juniorévemben még megpróbáltam volna jó eredményt elérni. De lemondták a korosztályos világbajnokságot is. Nagy nemzetközi versenyen már csak a felnőttek között szerepelhetek, ami nem egyszerű feladat. Nehezebb kijutni is, sokkal erősebb, tapasztaltabb a mezőny.”

Lalita nem panaszkodhat az utánpótlásévei alatt elért sikereire, bár az egészét nézve, akad benne némi hiányérzet.

„Teljes mértékben nem lehetek elégedett, mert az eleje sokkal jobban sikerült, mint a vége. Hirtelen, egészen fiatalon értem el kimagasló eredményeket, aztán nem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. Bízom benne, és azért dolgozom, hogy a felnőttéveimnek ne csak az eleje legyen hasonlóan sikeres.”

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági alodalunkon

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
27 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
34 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
50 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája