Birkózás: Szőke Alex junior-világbajnok lenne az idén

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.13. 15:52
Címkék
A kötöttfogásban utánpótlás-világversenyen többszörös érmes Szőke Alexszel (97 kg) beszélgettünk arról, miként élte meg tavasszal a koronavírus-járvány okozta leállást, emellett szóba került az is, ha megrendezik decemberben a junior-világbajnokságot, azon bizony győzne.

Hét hét felnőttválogatottal töltött edzőtáborozást követően immár jól megérdemelt pihenőjét tölti a kötöttfogásban kadét világ- és Európa-bajnok, junior Eb-aranyérmes Szőke Alex. A még mindig csak juniorkorú versenyző pozitív és negatív hatásokat is tapasztalt tavasszal, a koronavírus-járvány okozta leállásban.Szőke Alex. A még mindig csak juniorkorú versenyző pozitív és negatív hatásokat is tapasztalt tavasszal, a koronavírus-járvány okozta leállásban.

Szőke Alex junior-világbajnok lenne Forrás: UWW
Szőke Alex junior-világbajnok lenne Forrás: UWW

Szőke Alex junior-világbajnok lenne  •  Forrás: UWW

„Szerintem az összes sportolót rosszul érintette ez az időszak, hiszen ehhez hasonlót egyikünk sem tapasztalt korábban − így a 97 kilós versenyző.− Néhány hétig jó volt kizökkenni a mókuskerékből, egészen elképesztő mennyiségű melót tettünk addig a birkózásba nap mint nap... Persze, muszáj volt csinálni valamit: folyamatosan erősítettem, készültem otthon az edzőm által előírt program alapján− nyilván nem olyan minőségű tréning ez, mint amit megszoktam, úgyhogy elkerülhetetlen volt a formahanyatlást.”

A minimális kizökkenést hamar korrigálták:

„Májusban kezdtünk edzeni a felnőttválogatottal: két-két hetet a fővárosban és Bócsán, hármat pedig Tatán. Eleinte kicsit megtorpantunk, mindenkin érezhető volt némi visszaesés. A mesterek odafigyeltek ránk, fokozatosan építettek minket vissza, és ez két héten belül sikerült. A nemzetközi szövetség nemrégiben bejelentette, hogy ősszel és télen megtartaná a junior világ- és Európa-bajnokságot. Természetesen nagyon örülök a hírnek; a junior-vb-arany hiányzik a gyűjteményemből, szóval úgy készülök, hogy lesz világbajnokság, amelyen győzni akarok!”

Alexről egyébként érdekes videó jelent meg a Youtube-on nemrégiben: bátyja, a motokrosszban többszörös magyar bajnok Szőke Márk vloggerként található meg a portálon: a felvételen az látható, ahogyan kipróbálják egymás sportágait a srácok.

További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
7 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
12 perce

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
19 perce

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
59 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
1 órája

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik