Cselgáncs: elkerülhetetlen a formahanyatlás Bíró Norbert szerint

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 17:18
Címkék
Az ifjúsági fiú cselgáncsválogatott vezetőedzőjével, Bíró Norberttel beszélgettünk arról, miért nem kezdhették meg a keretedzéseket, emellett szóba került a versenyzők állapota és a tervezett felkészülési program is.

Óvatosan, lassan kezd visszaállni a hazai sportélet a korábban megszokott menetrendbe. Bizonyíték erre az is, hogy több sportágban megkezdtődtek a válogatottedzések. A cselgáncsozók azonban még várnak.

Az ifjúsági világbajnok Mamira Luca is júliusban kezdheti meg a munkát a válogatottal Forrás: IJF
Az ifjúsági világbajnok Mamira Luca is júliusban kezdheti meg a munkát a válogatottal Forrás: IJF

Az ifjúsági világbajnok Mamira Luca is júliusban kezdheti meg a munkát a válogatottal  •  Forrás: IJF

„Sok olyan klub van, amelyben nem rajtolhattak egyből atréningek − ilyen például a miénk, a Ceglédi VSE dzsúdószakosztálya is, amelyben a létesítmény-fenntartó néhány hétig nem adott engedélyt a foglalkozások elindítására. Nem voltunk egyedül ezzel a problémával, szóval az elsődleges cél az, hogy mindenki a saját csapatába szokjon vissza, aztán jöhetnek a válogatott keretedzések. A sérülések elkerülése vagy azok kockázatának lecsökkentése érdekében előbb állapotfelmérést kell készítenünk, ezt követően lehet megpróbálni visszaszokni a régi kerékvágásba”− vélekedik az ifjúsági fiú cselgáncsválogatott vezetőedzője, Bíró Norbert.

Minden esetben kalkulálnak tehát formahanyatlással?− kérdeztünk vissza.

„Függetlenül attól elkerülhetetlen ez a probléma, hogy ki, miként oldotta meg a felkészülést a karanténidőszakban. Ennek oka egyszerű: nem ugyanolyan otthon dolgozni, mint amikor ott áll mellettünk az edző. A tréningek hangulata is egészen más, ha azok csoportban zajlanak. Az utóbbi hónapokban elvégzett gyakorlatok mennyisége mellett számos tényezőn múlik a fiatalok jelenlegi állapota: a kényszerpihenőt megelőző edzettségi szintjük, a képzettségük, a tapasztalatuk egyaránt befolyásol. Végig nyomonkövettük, mit csinálnak az ifjak, és elmondhatom, a várakozásoknak megfelelő szinten van mindenki. Biztos vagyok abban, hogy az előttünk álló idő elegendő lesz arra, hogy visszanyerjék a régi formát.”

Feltehetően igaza van a mesternek, az erőpróbák ugyanis jó esetben is csak szeptemberben rajtolhatnak.

„Az ifiválogatott július végén Cegléden edzőtáborozik, augusztus elején pedig Zircen. Jövő hónap közepén Tatán is lesz felkészülés, ez azonban legfőképpen a felnőtteknek szól, igaz, néhány ifjúsági versenyző is részt vehet rajta. Nemzetközi táborokkal még nem kalkulálhatunk, hiszen a világszövetség egyelőre nem bocsátotta ki a versenynaptárat. Az európai szervezet ugyanakkor közzétette a tervezett, szeptemberben rajtoló programot, amely természetesen még változhat. Habár az Eb lehetséges időpontjával tisztában vagyunk, meg kell várnunk, lesz-e világbajnokság, ehhez mérten alakíthatjuk mi is azt, melyik Európa−kupa-viadalokon veszünk részt.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
2 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
5 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
5 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája
Ezek is érdekelhetik