Sportlövészet: nem szabad egyből fejest ugrani

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 20:08
Címkék
Joó Éva utánpótlás-igazgató szerint, bár minden sportlövőnek a versenyzés hiányzik a legjobban, még törekedni kell az óvatosságra.

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben a lehetőségekhez mérten a sportlövők is igyekeznek formában tartani magukat. Ki így, ki úgy. Az elmondható, hogy az utánpótláskorú válogatott versenyzőknek az edzéskörülményei a legtöbb helyen csak részben változtak meg. A lőterekre megmaradt a bejárásuk. A szigorú szabályok betartása mellett a budapesti Fehér úti létesítményt is használhatják, és ugyanúgy folyhatnak tovább az egy-két főben maximalizált gyakorlások az UTE és a Budapesti Honvéd pályáján vagy éppen Komáromban is.

A junioroknak még van esélyük idén világversenyen szerepelni Forrás: MSSZ
A junioroknak még van esélyük idén világversenyen szerepelni Forrás: MSSZ

A junioroknak még van esélyük idén világversenyen szerepelni  •  Forrás: MSSZ

„Ami mindenki számára a legnagyobb probléma, az természetesen a versenyek hiánya – mondja Joó Éva utánpótlás-igazgató. – Edzenek, edzenek, de pont a sava-borsa tűnik el az egésznek azáltal, hogy nem mérhetik össze a tudásukat. Több helyen próbálkoznak online viadalokkal, amelyeket jó dolognak tartok, hiszen valamelyest felrázza a fiatalokat, de ez a forma azért mégsem az igazi. Azt tapasztalom, a legtöbben szinten tudják tartani magukat a szünetben, az edzők igyekeznek táplálni a tüzet tanítványaikban. A juniorok közül többen érettségire készülnek. Ők a számonkérés hajrájában kevesebb időt töltenek a lőtereken, otthon elektronikus találatjelzővel edzenek. Számukra talán nem is jött rosszkor, hogy kicsit kiszakadhatnak az élsportolók mókuskerekéből.”

A legfrissebb kormányrendelet szerint május 4-től „sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható”, továbbá „a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett” Magyarország egész területén. Joó Éva szerint a hazai szövetség is törekszik majd a kisebb versenyek mielőbbi megszervezésére, ám mindenekelőtt az elővigyázatosságot tartja fontosnak.

„Óvatosan kell kezelnünk a helyzetet. Nem szabad egyből fejest ugranunk a régi életbe, ugyanis senki nem tudhatja, hol tart a járvány. Láthatjuk, egyes országokban, ahol már engedményeket tettek, újra megnőtt a betegek száma. Fokozatosan, alaposan átgondolva kell megtenni az első lépéseket.”

Bár a legtöbb világeseményt, beleértve a világbajnokságot és a világkupákat a nemzetközi szövetség törölte a naptárból, arra még van esély, hogy a szeptemberre halasztott eszéki junior Európa-bajnokságot megtartják. A sorsáról az európai szövetség július elsején dönt.

„Nagyon jó lenne, ha sikerülne megrendezni, mert így maradna még idén is látható cél, feladat a fiatalok előtt” – vélekedik a világ- és Európa-bajnok sportvezető.

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági alodalunkon

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
10 perce

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
10 perce

Gera Zoltán: Csodálatos volt a West Bromnál töltött időszakom

Légiósok
22 perce

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
54 perce

Muszukajev visszavágott az elveszített olimpiai bronzmeccsért a zágrábi vb-n

Birkózás
1 órája

Atlétika: rendkívüli döntés – a férfi távolugrás világcsúcstartóját, Mike Powellt kitiltották minden versenyről

Atlétika
1 órája

TCR World Tour: Michelisz 2 ezreddel nyert az első ausztráliai versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik