Női kézi: a Fehérvárba igazoló Háfra Luca nem búcsúzik el az FTC-től

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 20:43
Címkék
A 18 éves Háfra Luca a következő évadtól az Alba Fehérvár női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A Ferencváros fiatal szélsője elsődlegesen fejlődése érdekében döntött a váltás mellett.

Az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata honlapján jelentette be, hogy a jelenleg a Ferencvárost erősítő, tizenkilencedik születésnapját február végén ünneplő Háfra Luca a 2020/21-es évadtól a székesfehérvári felnőttegyüttest erősíti. A fiatal balszélső három éves szerződést kötött a klubbal, amely a tizenkettedik helyet foglalja el a tizennégycsapatos női első osztályban. A zöld-fehérek kiválóságának, a felnőttválogatott Háfra Noéminek húga ebben az idényben eddig főként az NB I/B-ben kapott lehetőséget. Tíz mérkőzésen negyvenhárom gólig jutott, de négyszer az élvonalban is a pályán bizonyíthatott. A váltás mellett egyértelműen fejlődése érdekében döntött.Háfra Luca a 2020/21-es évadtól a székesfehérvári felnőttegyüttest erősíti. A fiatal balszélső három éves szerződést kötött a klubbal, amely a tizenkettedik helyet foglalja el a tizennégycsapatos női első osztályban. A zöld-fehérek kiválóságának, a felnőttválogatott Háfra Noéminek húga ebben az idényben eddig főként az NB I/B-ben kapott lehetőséget. Tíz mérkőzésen negyvenhárom gólig jutott, de négyszer az élvonalban is a pályán bizonyíthatott. A váltás mellett egyértelműen fejlődése érdekében döntött.

Háfra Luca Székesfehérváron fejlődik a jövőben Forrás: Alba Fehérvár KC
Háfra Luca Székesfehérváron fejlődik a jövőben Forrás: Alba Fehérvár KC

Háfra Luca Székesfehérváron fejlődik a jövőben  •  Forrás: Alba Fehérvár KC

„Miután jövőre már felnőttjátékos leszek, el kellett gondolkodnom, hogyan maradhat egyenletes a fejlődésem. Megtorpanni semmiképpen sem szerettem volna, így azt láttuk a legjobbnak, hogy olyan csapatot keresünk, amely biztosítja a továbblépésem. A Ferencváros nagyon magas szint, ahhoz, hogy eljussak oda, a Fehérvár a következő lépcsőfok. Bízom benne, hogy kamatoztatni tudom majd a fiatalságom, a gyorsaságom és kreativitásom, ezáltal segíteni fogom a csapatot. Az alkalmazkodás mindig is jól ment. Mindenkivel hamar megtalálom a közös hangot, szeretek jókat beszélgetni, nevetni, ráadásul a fehérváriak közül már néhány játékost jól ismerek a korosztályos válogatottból vagy épp a Fradiból.”

A fiatal szélső hozzátette, nagy dolognak tartja, hogy hét éven keresztül a világ egyik legjobb együttesének utánpótlásához tartozott és az utóbbi időben a felnőtt klasszisokkal edzhetett együtt. Bár Fejér megyébe szerződik, határozottan kijelenti: tervei szerint csupán ideiglenesen.

„Én a Fraditól nem búcsúzom, azért megyek el, hogy sokkal jobb játékosként térhessek vissza. Egyértelmű, hogy visszavágyom majd, ezt a közeget nehéz szavakkal leírni. Rengeteg segítséget kaptam a klubtól és a nővéremtől is. Az ő véleménye számomra az egyik legfontosabb. Nagyon örültem, hogy támogatását fejezte ki, tudatta, szerinte is a fejlődésem az elsődleges és nem utolsósorban azt mondta, nagyon büszke rám.”

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
18 perce

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
49 perce

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
1 órája

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
2 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
2 órája

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik