Labdarúgás: 3–1-re kikapott a bosnyákoktól a leány U17-es csapat

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.12. 19:37
Címkék
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott a keddi 3–1-es győzelem után ezúttal 3–1-re kikapott a bosnyák korosztályos válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. A mieink gólját Savanya Csilla szerezte.

Az U17-es Eb-selejtező minitorna előtti utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzésén lépett pályára Bosznia-Hercegovinában a korosztályos leányválogatott, amelynek kisebb sérülés miatt nélkülöznie kellett Vida Boglárkát és Lovász Annát.Vida Boglárkát és Lovász Annát.

Vereséggel zárta a boszniai túrát az U17-es magyar válogatott Fotó: mlsz.hu
Vereséggel zárta a boszniai túrát az U17-es magyar válogatott Fotó: mlsz.hu

Vereséggel zárta a boszniai túrát az U17-es magyar válogatott  •  Fotó: mlsz.hu

A keddi 3–1-es vereség után a visszavágás vágyától fűtött bosnyákok próbálkozásainak már az ötödik percben meglett az eredménye, a hazaiak támadója a szélen került a magyar védelem mögé, és passzolt a kapuba a kimozduló Borók Dorina mellett – derül ki az mlsz.hu tudósításából.

Erre a 19. percben válaszolt a magyar csapat, amikor Savanya Csilla csapott le a labdára, és gólra is váltotta a helyzetet.

Az első félidő hajrájában, a 45. percben szöglet utáni fejessel szerezték meg a vezetést ismét a házigazdák. A második félidőben a magyar csapat nyomás alatt tartotta a bosnyákokat, több helyzetet is kidolgozott, de azok kimaradtak.

A keddi formájához képest sokkal agresszívabban futballozó bosnyákok viszont – rossz felszabadítási kísérletet kihasználva– a 86. percben beállították a 3–1-es végeredményt.

Játékban ennél többet kell mutatnunk. A labdaátvételeken és a pontatlanságon kell még dolgoznunk az Eb-selejtező minitorna előtti utolsó edzőtáborban; valamint a fejeseken, hogy ne kapjunk gólt pontrúgásból. Az ellenfél nagyon felszívta magát a visszavágóra, mi pedig nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. A selejtezőn két nap lesz a mérkőzések között, most csak egy napot tudtunk pihenni, amit fizikálisan nem bírtunk, ebben is fejlődnünk kell még”– nyilatkozta Schumi Dorottya szövetségi edző.

Az U17-es leányválogatottunk szeptember végén háromnapos edzőtáborozáson vesz részt Bükön, majd október első hetében a szombathelyi rendezésű Eb-selejtező minitornán szerepel, melyen Bulgária (október 2.), Kazahsztán (október 5.) és Lengyelország (október 8.) lesz az ellenfele.

U17-ES LEÁNY FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bosznia-Hercegovina–Magyarország 3–1 (2–1)

Magyarország:Borók Dorina – Székely Zsuzsanna, Sain Anna, Németh Diána, Benke Dorka (Juhász Enikő, 91.) – Bokor Blanka (Lovász Emma, 45.), Mészáros Cecília – Sali Rebeka (Siber Glória, 45.), Csizmadia Zsófia, Savanya Csilla (Antalicz Alexandra, 91.) – Pápai Emőke

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
24 perce

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
45 perce

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
1 órája

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
2 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
3 órája
Ezek is érdekelhetik