Labdarúgás: az apa árnyékának átugrását Timothy Weah is megpróbálja

Arday Attila–utanpotlassport.huTermészetesen még nem tudjuk, George Weah fia, a tizennyolc éves Timothy Weah befut-e olyan, vagy legalább hasonló pályát, mint az aranylabdás édesapa (aki később Libéria elnöke lett), de miután ismét játszhatott a Paris Saint-Germainben, érdemes rátekinteni a korábbi aranylabdások névsorára olyan szempontból, tudunk-e valamit a gyermekeikről. Ez alapján is csoda lenne, ha Timothyból édesapjához hasonló szintű klasszis válna.Arday Attila–utanpotlassport.huTermészetesen még nem tudjuk, George Weah fia, a tizennyolc éves Timothy Weah befut-e olyan, vagy legalább hasonló pályát, mint az aranylabdás édesapa (aki később Libéria elnöke lett), de miután ismét játszhatott a Paris Saint-Germainben, érdemes rátekinteni a korábbi aranylabdások névsorára olyan szempontból, tudunk-e valamit a gyermekeikről. Ez alapján is csoda lenne, ha Timothyból édesapjához hasonló szintű klasszis válna.

A nehéz családi örökséget márciusban már bemutattuk, miután a fiatalembert akkor küldte pályára először francia bajnoki meccsen (csereként) Unai Emery, a PSG akkori szakvezetője. Emery már Londonban van (az Arsenalnál), Párizs padja Thomas Tuchelé (és Lőw Zsolté). A PSG felkészülési tornára utazott Szingapúrba, itt kapott ismét lehetőséget csereként Timothy Weah, és gólpasszal hálálta meg a bizalmat az Atlético Madrid 3–2-es legyőzésekor.

Timothy Weah PSG-s pályafutása egy-két évig (talán) biztosított  •  Forrás: frontrowsoccer.com

Nagy kérdés, vezethet-e út egy gólpassztól az aranylabdáig, amelyet az édesapa 1995-ben első nem európaiként kapott meg, miután ekkor már más kontinensek európai klubban szereplő labdarúgóira is lehetett szavazni (George Weah azon tavaszon a PSG, ősszel már a Milan csatára volt). Az Aranylabda 1956 óta tartó történetét végignézve egyetlen családot sem tudunk felsorolni, amelyben a fiú a pályán utolérte volna az édesapját, vagy legalább a közelébe került volna.

De egyáltalán kikről hallottunk?

A néhány kivétel közülelsőként a holland Jordi Cruyffot lehet említeni, a háromszoros aranylabdás Johan Cruyff fiát, aki édesapja egykori nagy klubjait is szolgálhatta, alighanem a nevének is köszönhetően. Az Ajaxban nevelkedett, később a Barcelona csapatában két évet futballozott. Játszhatott négy éven át a Manchester Unitedben, de innen lefelé vezetett az út. Kilenc holland válogatottság fűződik a nevéhez és minden idők egyik legnagyobb UEFA-kupa-döntője 2001-ben, amelyben Jordi a 88. percben 4-4-re egyenlített a spanyol Alavés játékosaként a Liverpool ellen (más kérdés, hogy aztán egy öngóllal mégis az angol együttesé legyen a trófea).

Ezzel szemben az édesapa, Johan dicsőséglistája: három Aranylabda, világbajnoki ezüstérem 1974-ből, három BL- (akkoriban BEK-) győzelem, aztán edzőként még egy a Barcelonával (1992). A totális futball atyja, minden idők egyik legnagyobbja a pályán és a pálya mellett. Gigantikus különbség, az aranylabdás családok közül mégis Jordi áll a legközelebb az édesapjához.

Érdemes még beszélni Albert Flóriánról és ifj. Albert Flóriánról. A „Kisalbert” éppen abban az évben született, 1967-ben, amikor édesapja, a Fradi-legenda elnyerte az Aranylabdát. Akkor az idősebb Albert Flórián már VVK-győztesnek (az UEFA-kupa elődje) mondhatta magát (1965), illetve a Brazíliát 3–1-re legyőző Magyarország hősének (az 1966-os világbajnokságon). Hetvenöt válogatottság, ezeken harmincegy gól. Továbbá 351 meccsen 256találat a Ferencvárosban, amelynek csapatában tizenöt éven át támadta a kaput.

A Kisalbert magyar szinten ismert (és nem is rossz) játékos lett, összesen tíz évet tölthetett az FTC csapatában, 166 meccsen 30 gólt szerzett – mivel középpályás volt, ez is értékelendő. A válogatottban neki hat meccs jutott, de a kilencvenes években nem csak ezért nem volt esélye kijutni vb-re. Ekkor a magyar labdarúgás már fényévekkel volt lemaradva ahhoz képest, ahol három évtizeddel korábban, az édesapa idejében járt (és fényévekkel tartott azelőtt, ahol most). Ezzel együtt az aranylabdás famíliákból Cruyffék mellett Alberték pályafutását is (úgy-ahogy) össze lehet legalább hasonlítani.

A háromszoros aranylabdás francia Michel Platini fiát, Laurent-t alighanem akkor látták a legtöbben a tévében, amikor a nagy előd búcsúmeccsén még kisfiúként pályára léphetett, édesapja cseréjeként. Később ügyvédként szerzett magának hírnevet (vagy ha úgy tetszik, élt az édesapjáéval).

Ha a futballpályát választották az aranylabdások gyermekei, többnyire megrekedtek a középszerűség szintjén, világklasszis senkiből sem vált, még Jordi Cruyffot sem neveznék annak. Timothy Weah bátyja, az ifjabb George Weah is szeretett volna nagy futballista lenni, de ebből a tervből sem lehet semmi, így amerikai válogatott öccséből lehet az első, aki eléri az áttörést, ami még senkinek sem sikerült az elmúlt hatvankét évben.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.