Vívás: a kétszeres kadét Eb-érmes Kaiser Balázs véletlenül talált a sportágra

2018.03.11. 10:13
Címkék
Elsősorban a vak szerencsének köszönheti Kaiser Balázs, hogy végül a vívásban találta meg szeretett sportját, azóta azonban egyre eltökéltebb, eredményesebb. Nagy dolgokat tervez a 17 éves kardozó, aki múlt héten Szocsiban a kadet Európa-bajnokságon egyéniben bronz-, csapatban pedig aranyérmet nyert.

Göbölyös Gábor – utanpotlassport.hu „Kilencéves koromig fociztam, de elegem lett, hogy mindig csak a B csapatba kerülök be, ráadásul ahová jártam, főleg a szülőkön múlt, hogy a gyerekek melyik együttesben szerepelnek. Anyuval ekkor úgy döntöttünk, hogy keresünk valami egyéni sportot” – elevenítette fel a korántsem kellemes kezdeteket az azóta már kétszeres kadét Eb-érmes Kaiser Balázs, aki ezt követően nagy döntés előtt állt, igaz, nem szakmai szempontok vezérelték.Göbölyös Gábor – utanpotlassport.hu „Kilencéves koromig fociztam, de elegem lett, hogy mindig csak a B csapatba kerülök be, ráadásul ahová jártam, főleg a szülőkön múlt, hogy a gyerekek melyik együttesben szerepelnek. Anyuval ekkor úgy döntöttünk, hogy keresünk valami egyéni sportot” – elevenítette fel a korántsem kellemes kezdeteket az azóta már kétszeres kadét Eb-érmes Kaiser Balázs, aki ezt követően nagy döntés előtt állt, igaz, nem szakmai szempontok vezérelték.

„Anyu elővett egy papírt, amelyen az UTE egyénisportág-szakosztályai voltak felsorolva, teljesen véletlenül böktem végül a vívásra. Aztán lementem az első edzésre, és azonnal megszerettem a közeget, bár be kell, hogy valljam, ezen az edzésen semmi mást nem csináltunk, mint játszottunk, fogócskáztunk és labdáztunk.”

Természetesen, mint minden vívónövendéknek, ezt követően neki is be kellett állnia a sorba, és egészen az alapoktól kezdve (vívólépés, vágások) sajátította el a sportág apró trükkjeit, azzal egy időben pedig remek közösségbe került.

Megvan a csapatarany
Megvan a csapatarany

Megvan a csapatarany

„Megmondom őszintén, a vívóközeg nekem nagyon rokonszenves. Itt mindenkinek van esze, ezt úgy értem, hogy nemcsak a páston, hanem az iskolapadban is megálljuk a helyünket. Éppen ezért is talán minden barátom vívó” – fogalmazott Balázs, akinek a pályafutása gödöllői nemzetközi versenyen indult felfelé.

„Európa-kupa volt, ahol közel háromszáz versenyző közül végül harmadik lettem, külföldön pedig Wrocławban jártam először versenyen, ott hasonlóan szép számú mezőnyben hetedikként zártam. Bevallom, a nemzetközi versenyeket sokkal jobban szeretem, hiszen jóval élvezetesebb vadidegenek ellen vívni, mint itthon valaki olyannal szemben fellépni a pástra, akikkel már kismilliószor megküzdöttem.”

A magyar kardvívás az újabb aranykorát éli, hiszen Szilágyi Áron a legutóbbi két olimpián nem talált legyőzőre, míg Szatmári András a regnáló világbajnok, így természetesen a válogatott is bombaerős, ezzel együtt Kaiser Balázsnak rendkívül határozott elképzelései vannak a jövőről:
„Ők valóban a csúcson vannak, és nagyon nehéz közéjük kerülni, de szeretnék már a tokiói olimpiára eljutni, és úgymond beleszagolni picit az ötkarikás játékokba, s ha ott még nem is sikerülne mondjuk igazán nagy eredményt elérni, négy évvel később már mindenképpen az lenne a cél.”

Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 perce

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
7 perce

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
17 perce

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
49 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
54 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik